Egy félidőnyi előnyt adtunk a Veszprémnek...
NB I, 15.forduló:
Újpest FC-220Volt - 1.FC Veszprém 3-6 (1-4)
UTE Csarnok, 100 néző. V: Tamási Patrik, Deme Rajmund, Fábián Balázs
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Sárga lap: Vámosi (8.), Dunai (17.), Suscsák (23.), ill. Spandler (27.), Everton (28.), Boromisza (28.)
Piros lap: -
Mindkét oldalon voltak hiányzók, az utánpótlás válogatott miatt a fiatalokon kívül nálunk Horváth Benedek továbbra is 'harcképtelen', míg a Veszprémnél Kártik és Tatai volt sérült.
Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, rögtön helyzeteket dolgoztunk ki az első percekben. Ezek közül az egyik legnagyobb az volt, amikor a hosszún érkező Suscsák lövését Spandler elképesztő bravúrral lábbal spárgázva hárította. Ahogyan az az előző mérkőzésen is, kimaradt az első 2-3 helyzet, amelyet a vendégek rögtön góllal büntettek: a 6. percben Ton csapott le Szeghy rossz labdájára, majd hátrakönyökölve fejbe verte csapatkapitányunkat, a játék mehetett tovább és egyedül tört kapura, majd szép löbbel a hálóba juttatta a labdát (0-1). Ezután nem sokkal ismét óriási helyzetbe kerültünk, ám Spandler talán a szezon egyik legnagyobb védését produkálta Horváth Barna lövésénél, akinek szinte már csak az üres kapuba kellett volna betalálni, meg is emelte a lövést, ám a veszprémi kapus a levegőben repülve visszaért. A 10. percben aztán Spandler tört előre 5 a 4-es játékhelyzetet teremtve, és mivel minden játékosunk behátrált, ezért kapura lőtt, 15 méterről pedig kilőtte a hosszú oldalt (0-2). A gól után kicsit megrogytunk, kiegyenlítettebb lett a játék is, ám mi is hasonló játékhelyzettel próbálkoztunk, csak hiba csúszott a számításba, ugyanis Suscsák nem tudta megtartani a feljátszott labdát, Gerencsér elé pattant a játékszer, ő pedig a kapuba emelt a saját térfeléről. (0-3) A félidő utolsó percében tovább folytatódott a pechszériánk, Szeghy lövése levágódott, de épp Ton elé, aki megiramodott a labdával és oldalról laposan a hálóba lőtt (0-4). Még ebben a percben azért visszajöttünk a meccsbe, Suscsák ellen szabálytalankodtak a hatoson belül, centerünk nagy erővel a hálóba lőtte a büntetőt (1-4).
A második játékrészt nagyon intenzíven és nagy lendülettel kezdtük. Ennek eredményeként a negyedik percben Harnisch szerzett labdát, ami Suscsák elé került, aki pazar mozdulattal Spandler fölött a pipába löbbölt (2-4). Lendületben maradtunk és egy perccel később egy jó feljátszást követően Dunai bírkózott a hatos vonalánál, lövésébe bele léptek a vendég védők, ám pont Szeghy elé pattant, aki laposan nagy erővel a hálóba bombázott (3-4). Visszajöttünk és új meccs kezdődött, nagy lendülettel támadásban maradtunk, amelybe néha szabálytalanságok is belecsúsztak, a félidő derekára pedig elértük a ötödiket is. Majd jött a 32. perc amikor is Östör próbált szerelni, de sem a labdát, sem a csatárt nem érte el, utóbbi a kapu felé tört, de Deme játékvezető szabálytalanságot fújt általános megdöbbenésre... Az ajándék 10 méterest Ton nagy erővel a jobb felsőbe rúgta (3-5). Elképesztő játékvezetői ítélet nagyban befolyásolta a mérkőzés további alakulását, ugyanis kétgólos hátrányba kerültünk. A meccs utolsó 4 percében vészkapus játékkal is próbálkoztunk, de Spandleren nem tudtunk kifogni, sőt 2 perccel a vége előtt újabb 10 méterest kaptak a vendégek, amelyet Ton ezúttal laposan értékesített (3-6). Fél perccel később újpesti 10 méteres is következett, de Lipl lövése a jobb kapufa alsó feléről kifelé pattant.
Ismét nem sikerült felsőházas csapat ellen pontot szereznünk, nyilván az okokat kereshetjük külsö körülményekben is, de sokkal inkább magunkban kell, az első félidőben 0-0-nál és 0-1-nél is ajtó-ablak helyzeteket hagytunk ki, akárcsak az előző fordulókban, ilyeneket a jobb csapatok ellenünk bizony kihasználtak... Bár matematikailag még bőven van esélyünk a felsőházba jutásra, a valóság ennél jóval árnyaltabb, hiszen 8 pont a lemaradásunk, amely bizony tetemes hátrány - és lehet, hogy hétfőn még több lesz. Szinte biztos tehát, hogy alsóházban folytatjuk majd a rájátszást, építhetjük a jövőt nyugodtan.
Németh Péter:
- Sajnos ma sem tudtuk átlépni az "árnyékunkat", ajándékoztunk egy félidőt a Veszprémnek, amit ők könyörtelenül kihasználtak, és ez újfent nagyon elgondolkodtató! A második játékrészből kell erőt merítenünk a folytatáshoz, és pontokkal zárnunk az évet.
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |