Németh Péter: "A csapatjátékunk és a taktikai repertoárunk fejlődést mutat."
17 forduló után a 7. helyen áll felnőtt csapatunk az NB I-ben, a Magyar Kupában pedig egy könnyed győzelemmel kezdtük a rövid téli szünet után. A tavalyi 5. helyhez képest picit tehát visszaestünk a táblázaton, igaz ezt a helyezést már külföldiek nélküli csapattal értük el. Sorozatunkban ezúttal Németh Péter vezetőedzőt kérdeztük arról, miként látta ő az őszi szezonunkat, illetve milyen várakozásai vannak a tavaszi idénnyel kapcsolatban.
- A tavalyi 5. hely után milyen eredményt vártál az idei évre?
- Szerettem volna idén is a Felső-házban szerepelni az alapszakasz után! Sőt, a dobogót sem tartottam kizártnak, de ezúttal több hátráltató tényezőnk volt a szezon során: sérülések, hiányzások, majd Serginho és Lucas távozása további nehézségeket szült.
- Hat új játékos is érkezett a nyáron. Hogyan sikerült az ő beilleszkedésük a csapatba?
- Azt gondolom mind emberileg, mind taktikailag beleillenek a csapatunkba. Az idősebbek több játékperceket kaptak az elejétől kezdve, a fiatalabbak pedig szépen fejlődve bizonyítják, hogy egyre jobban támaszkodhatunk rájuk. A csapategységre semmi panaszom nem lehet!
- Két brazil játékosunk távozása (6. f. után) mennyiben változtatta meg a csapat játékát és céljait?
- Az addigi két sorunkat teljesen felül kellett írni, hiszen mindkettőben egy-egy brazil játszott. Bár a tavalyihoz hasonlóan döcögősen indult sajnos az idei évünk, hiszem, hogy összeállt volna a 2 brazillal kiegészítve ez a szezon is, szintén a tavalyihoz hasonlóan, belátható időn belül. Ezt azonban sohasem tudjuk már meg. Mennyiségben és minőségben is gyengültünk az ő távozásukkal. Látható, hogy azok a csapatok, ahol külföldiek vannak, mennyit köszönhetnek az ő teljesítményüknek! Nélkülük nagyon távol került a dobogós helyezés lehetősége.
- Kik tudták átvenni az ő feladadatikat a csapatban?
- Lucas hátsó ember volt, így Klacsák Bencére és Szeghy Szabira hárult ez a feladatkör, az eddiginél több játékperccel. Serginho szélső pozícióját pedig két fiatalunk, a sérüléséből fokozatosan felépülő Lipl Noel, és a nyáron szerződtetett Horváth Barna kezdte átvenni, egyre hasznosabb teljesítménnyel. A csapatjátékunk és a taktikai repertoárunk bár felülíródott, úgy érzem fejlődést mutat. Kevesebb lett ugyan a csel, de a centerjátékunk Suscsák Mátéval és Dunai Andrással egyre jobban összeáll. Sajnos a tabella elejéhez való felzárkózáshoz azonban ez túl késő már.
- Eddig nem sikerült meccset nyerni felsőházi csapatok ellen, csak a DEAC ellen értünk el két döntetlent (viszont ott hátrányból álltunk fel). Mi lehet ennek az oka?
- Sajnos ennek az okát én is keresem, ami valószínűleg nagyon összetett. Több, papíron elénk rangsorolt csapat ellen véreztünk el úgy, hogy máshogy is alakulhatott volna az adott rangadó, és ezek a pontok nagyon hiányoznak a szebb helyezésünkhöz. Volt, amikor a koncentráció, volt, hogy a kommunikáció, volt, hogy a helyzetkihasználás, és volt, hogy a kardinális egyéni hibák miatt szenvedtünk vereséget. Az idegenbeli Veszprém és Kecskemét meccs azonban kilóg ebből a sorból, sajnos átfutottak rajtunk. Hiába dolgoztunk ki helyzeteket, a kontráikból rendre gólt kaptunk. Mélyütés volt mindkettő az Egyesületünknek...
- Több kulcsmérkőzés is volt, amit az utolsó percekben veszítettünk el (Kecskemét, Aramis, Berettyó). Ez ellen mit lehet tenni?
- Ahhoz, hogy a mi javunkra döljenek el ezek a meccsek, ahhoz mind elől, mind hátul jobb döntések kellenek, kiváltképp a mérkőzések végéhez közeledve, amihez csak a még több munka segíthet hozzá minket, mert akkor kvalitásban is fejlődünk.
Ezen dolgozunk nap, mint nap...
- Pozitívum, hogy év vége felé egyre több gólt értünk el rögzített szituációból, viszont az 5 a 4 elleni játékunkon van még mit javítani. Te hogyan látod ezeket a szituációkat?
- Sokat videózzuk és gyakoroljuk, de hogy visszaköszön-e egy adott mérkőzésen, az mindig nüanszokon múlik. A rögzített helyzetekből 12 gólt értünk el, a tavalyi 9-hez képest, ez némi javulás, de az 5 a 4 elleni szituációkban a mérkőzéseken sokszor hozunk rossz döntéseket. Remélem ezekben is fejlődünk fokozatosan.
- Mit vársz a januártól, amely egy MK meccsel kezdődött, és még 5 forduló az alapszakaszból is hátravan?
- Sok-sok olyan mérkőzést, amin látható a fejlődésünk mind egyénileg, mind csapatilag. A kupában minél messzebbre szeretnénk eljutni, ami természetesen sorsolásfüggő is. (Azóta kiderült, hogy a címvédő Haladás lesz az ellenfelünk a következő fordulóban - a. szerk.) A bajnokságban pedig minél több győzelemmel zárni az alapszakaszt, és ennek tükrében tervezni a jövőnket!
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |