Hiába vezettünk a szünetben, fordított a Nyíregyháza
A'Stúdió Nyíregyháza - Újpest FC-220Volt 6-4 (2-3)
Nyíregyháza, 250 néző, V.: Szűcs, Szabó, Juhász
Nyíregyháza: Szabolcsi - Kovács R., Kovács G., Kovács E., Lakatos; cs.: Petró (k), Hegyes, Ladányi, Varga, Urr, Gyügyei, Bagdi, Maneca
Vezetőedző: Lovas Norbert
Újpest: Kinics - Klacsák, Harnisch, Lipl, Suscsák, cs: Tyukász (k), Östör, Lipl, Horváth Benedek, Horváth Barna, Balogh
Vezetőedző: Németh Péter
Remekül kezdtük a mérkőzést, Klacsák már a 3. percben megszerezte a vezetést, amikor labdát szerzett az ellenfél térfelén, majd ügyesen löbbölte át a kapust. (0-1)
Sőt, az 5. percben Horváth Benedek iramodott meg középen, jól passzolt ki balra Dunainak, aki a kapus lába között talált a hálóba. (0-2)
Talán túlságosan megnyugodtunk, de a hazaiak két perc alatt kiegyenlítettek. Előbb egy szögletet követően Kovács Róbert lőtt 9m-ről laposan Kinics mellett a kapuba, majd a nyíregyháziak új brazil szerzeménye, Maneca kapott labdát egy gyors szabadrúgás után a bal oldalon és Lipl mellől 9 m-ről kilőtte a bal felső sarkot. (2-2)
A 12. percben Kinics két hazai lövést hatástalanított, majd Harnisch került helyzetbe a túloldalon, de mellé emelt.
A 15. percben újra nálunk volt az előny: Lipl szépen tört előre középen, majd remekül tette be a labdát Suscsáknak, aki a kapus mellett a hálóba talált. (2-3)
A meglehetősen hosszúra nyúlt 21 perces (!) szünetben a hazaiak alaposan kipihenték magukat, tempót váltottak, és a 22. percben Kovács Róbert bombája utat talált a rövid felső sarokba, Kinics csak beleérni tudott a lövésbe. (3-3)
Gólra góllal válaszoltunk. Liplt akasztották a 6-oson belül, a büntetőt pedig a góllövőlistát ezzel a találattal 23 góllal vezető Suscsák Máté a léc alá vágta. (3-4)
Ezután a Kapusok percei következtek, Kinics kétszer is lábbal védett, majd a túloldalon Lipl, majd Suscsák lövését a hazaiak portása hárította.
Ezután nagy fordulat állt be a mérkőzésbe. A 30. percben Horváth Benedek felesleges szabálytalansága utáni szabadrúgás mögé Horváth Róbert állt és ezúttal laposan lőtt a bal alsó sarokba. (4-4), majd nem sokkal később egy előrevágott labdánál Kinics a kapujában ragadt, így Ladányi levette a játékszert és valahogy áttuszakolta kapusunkon. (5-4)
A gól után időt kért Németh Péter és 5 a 4 elleni játékra váltottunk, ami nem jött be, sőt a 36. percben egy oldalberúgás után Maneca a védőt és a kapusunkat is becsapva sarokkal talált a hálónkba. (6-4)
A hátralévő időben már hit nélkül mentünk előre, így először a szezon során pontokat vesztettünk egy alsóházi csapat ellen.
Németh Péter:
- A mai estén sikerült sajnos alulmúlni az Aramis mérkőzés hullámzó teljesítményét: 3-szor is vezettünk, de a végén pont nélkül maradtunk. SOS tanulnunk kell ezekből a pofonokból, mert ilyen élet-halál harc várható a rájátszásban, ahol az alapszakasz tabellája, eredményei mit sem számítanak.
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |