MFA ellen folytatódik a rájátszás
Ma este a Magyar Futsal Akadémia ellen lépünk pályára hazai pályán az UTE sportcsarnokban. Németh Péter csapatában nincs hiányzó. Ellenfelünk nem kezdte jól a rájátszást, két egy gólos vereségének köszönhetően a szoros tabella utolsó helyére csúszott, így várhatóan kettőzött erővel készülnek majd ellenünk.
A statiszitkát nézve eddig csak az idei szezonban van egymás elleni mérkőzése a két klubnak. Ősszel 7-2-re legyőztük őket hazai pályán, Suscsák Máté háromszor, Dunai András, Östör Martin, Klacsák Bence és Lucas Moreira 1-1 alkalommal találtak a kapuba, amelyre Tarpai és Módly M. válaszolt.
December 21-én az alapszakasz "visszavágóján" is Újpest-győzelem született, ott 5-1-re diadalmaskodtunk Suscsák duplázott, Lipl, Östör és Dunai pedig 1-1 gólt szereztek, amelyre Módly M. válaszolt. Az eddigi statisztika tehát kifejezetten kedvező az újonc ellen, ám hiba lenne csupán ebből kiindulni a mai mérkőzésre.
A párharc legeredményesebb játékosa így értelemszerűen Suscsák Máté, 5 találattal.
Ha azonban azt vizsgáljuk, hogy az MFA valamilyen úton, módon az egykori Cső-Montage utódjának tekinthető, akkor ott már van több tétmérkőzése a két csapatnak, mégpedig a 2010-2011-es NB I-es bajnoki idényből.
2010. szeptember 13-án éppen náluk játszottuk ugyanis első élvonalbeli mérkőzésünket, az akkor Üllő FC-CsőMontage - Újpest FC mérkőzés 2-0-ás félidő után 2-2-es végeredménnyel zárult (gólok: Póta, Mezőfalvi, ill. Tvaruska, Freud). A januári "visszavágón" újpesti pályaválasztással az Angyalföldi sportközpontban 5-4-re nyert a kék-fehér csapat (g: Poncok, Szűcs R., Rajnay/öngól/, Ködöböcz, ill. Tvaruska /öngól/, Simon, Krizbai (2), Bánfalvi).
Az akkori csapatból egyébként jelenleg is van egy játékos, aki még mindig tagja a már MFA néven futó együttesnek, ő pedig Simon Ádám László.
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |