U20: 9. helyen végeztünk, Szieber Martin 26 gólig jutott
Következik a junior csapatunk éves értékelése, ezzel pedig utánpótlás csapataink végéhez érünk, hiszen a Sós László vezette női U19-es bajnokságot nyert csapatunkról már beszámoltunk korábbi hírünkben. Ezt a gárdát is, mármint az U20-as fiúkat is Tyukász Péter vezette ebben a szezonban és remekül kezdtünk két győzelemmel, majd jött néhány kevésbé szerencsés meccs. Aztán a nehézségek után egész szép sorozatba kezdtek a srácok, összességében nézve végig a középmezőny tagjai voltunk. Egy remek 4 meccses győztes széria is akadt kora tavasszal, sőt februártól április végéig mindössze egyszer érezte meg a vereség "ízét" a csapat. A bajnokság hajrájra kissé megtizelődött a gárda, illetve az érettségi vizsgák is nehezítették a találkozókat, kiesett sokszor kiesett 2-3 meghatározó játékos, ez pedig futsalban nagyon soknak számít, így végül a 9. helyen végeztek a srácok. Öszességében nem okozott csalódást a szezon, ám kicsit több is lehetett volna benne ha kicsit szerencsésebbek vagyunk, főleg a bajnokság hajrájában, akár 3-4 pozícióval előrébb is végezhettünk volna.
Ez a csapatunk 10 győzelem, 1 döntetlen és 15 vereséget könyvelt el végül, 109 gólt szerzett és 135-öt kapott. A gárda legeredményesebb játékosa Szieber Martin lett, aki 26 találatot jegyzett 21 mérkőzésen. Szieber egyébként az NB III-ben is szerepelt (8m/6g) és a felnőtt csapatban is bemutatkozott (10/1), mindkét gárdában gólt is lőtt. A képzeletbeli házi góllövőlistán Szabó Józsefet (25/15) és Balogh Leventét (25/14) előzte meg.
Őszi eredmények (január 31-ig):
Nyíregyháza - Újpest FC-220Volt 2-4
Újpest FC-220Volt - Nyírbátor 8-7
Kincsem - Újpest FC-220Volt 10-1
Újpest FC-220Volt - ELTE-BEAC 5-7
MFA - Újpest FC-220Volt 3-3
TFSE - Újpest FC-220Volt 5-3
Veszrpém - Újpest FC-220Volt 5-2
Újpest FC-220Volt - DEAC 3-2
Haladás - Újpest FC-220Volt 6-5
Aramis - Újpest FC-220Volt 7-1
Újpest FC-220Volt - Rubeola 4-7
Kecskemét - Újpest FC-220Volt 0-3
Berettyóújfalu - Újpest FC-220Volt 5-2
Tavaszi eredmények:
Újpest FC-220Volt - Nyíregyháza 5-1
Nyírbátor - Újpest FC-220Volt 5-3
Újpest FC-220Volt - Kincsem 10-4
ELTE-BEAC - Újpest FC-220Volt 3-16
Újpest FC-220Volt - MFA 5-1
Újpest FC-220Volt - TFSE 7-4
Újpest FC-220Volt - Veszprém 5-14
DEAC - Újpest FC-220Volt 11-3
Újpest FC-220Volt - Haladás 3-8
Újpest FC-220Volt - Aramis 0-3 (játék nélkül)
Rubeola - Újpest FC-220Volt 6-1
Újpest FC-220Volt - Kecskemét 6-1
Újpest FC-220Volt - Berettyóújfalu 1-8
A bajnokságot az Aramis SE nyerte 62 ponttal az MVFC (52) és a Szilágyi-Veszprém (50) előtt. Utolsó lett a Nyíregyháza és utolsó előtti a Kincsem. A gólkirály Dúró Dominik lett 39 góllal Berettyóújfaluból, Kiss Milán (37, Veszprém) és Hadzsi Máté (30, Rubeola) előtt.
A bajnokság hajrája azonban igazán izgalmasra sikeredett, néhány csapat a kiesés elkerülése érdekében arra lett figyelmes, hogy 1-2 klub nem figyelt arra a szabályra, miszerint péntektől-vasárnapig nem léphet pályára 3 mérkőzésen (legyen az futsal, vagy nagypálya) egy játékos és emiatt óvások egész hada következett, amely kissé átírta a tabellát. A Veszprémnek ez a bajnoki címébe került (-16 pont) a Kincsemnek (-12 az U20-ban és -5 az U17-ben) pedig kiesésbe. Mellettük a Nyíregyháza (-8 és -3 pont levonással) esett még ki a bajnokságból.
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |