Debrecenben szerepelünk
Pénteken este már folytatódik is az Újpest FC-220Volt számára bajnokság, méghozzá Debrecenben. A tavalyi bajnokságban mindkét alkalommal döntetlent értünk el a DEAC ellen, ám az összetett statisztikát nézve nem állunk jól, hiszen még sosem győztük le őket.
Lenne mit javítani tehát a DEAC elleni mérlegünkön, eddig ugyanis 8 bajnoki találkozón 5 döntetlen és 3 vereség áll klubunk neve mellett a statisztikákban, győzelem nélkül. Értelemszerűen a gólkülönbség is a nekik kedvez, 23-18.
A 2020-2021-es évben hazai pályán 5-3-ra kaptunk ki, idegenben azonban 3-3-as döntetlen értünk el.
A 2021-2022-es szezonban 4-4-es döntetlent játszottak a csapatok Újpesten, ekkor szinte győztes meccset engedtünk ki a kezeink közül az utolsó percben. Az alapszakasz második találkozóján Debrecenben 4-2-es hazai siker született. A rájátszásban hazai pályán 1-1-es döntetlen, idegenben 1-0-ás vereség szerepel a csapatunk neve mellett.
Ezen kívül két magyar kupa találkozón is megmérkőztek a felek, egyikről sem távozhattunk jó élményekkel, Újpesten 8-5-re, Derbecenben 8-2-re nyert a DEAC.
A 2022-2023-as legutóbbi bajnokságban az első fordulóban hazai pályán 2-2-es döntetlen született Östör és Klacsák góljaival (hazai oldalon Nagy B., és Szabó J. lőtt gólt) míg idegenben 3-3-as eredménnyel zártak a felek, Rácz duplázott, majd Deiby volt eredményes a DEAC oldalán, illetve Lipl, Suscsák és Klacsák szereztek gólt lila-fehérben.
A bajnoki találkozókat figyelembe véve Klacsák Bence a legeredményesebb újpesti 3 góllal. A túloldalon Tóth Attila 4 góllal a párharc legeredményesebb játékosa, de Rácz is három találatnál jár.
A mérkőzést 18:30-tól rendezik a DESOK csarnokban. A DEAC youtube csatornája élőben közvetíti a találkozót.
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |