Vezettünk, de felőrölte tartalékos csapatunkat a bajnok
Futsal NB I, 4.forduló
Haladás VSE - Újpest FC-220Volt 6-1 (2-1)
Haladás Sportcsarnok, 250 néző.
Játékvezetők: Muhari Dr. Tóth-Tolnay, Imrő
Haladás: Alasztics - Kovács, Cassemiro, Luiggi, Dróth; cs: Gyimesi (k), Szalmás, Knizs, Hajmási, Kiss P., Körmendy, Vatamaniuc-Barta, Fehér, Vas
Vezetőedző: Ferraz Conde Felipe
Újpest: Gémesi - Klacsák, Hadzsi, Horváth B., Östör; cs.: Kinics (k), Hajzsel (k) Neumann, Lipl, Katona, Simic
Vezetőedző: Moga Flavius Lóránt
Gólszerzők: Cassemiro (17.), Luiggi (19.), Knizs (26.), Dróth (28., 34.), Alasztics (30.) ill. Horváth B. (7.)
Sárga lap: Kovács, (30.) Hajmási (36.), ill. Katona (26.)
Piros lap: -
Hivatalos jegyzőköny
Youtube STREAM
A mérkőzés előtt három hiányzó is akadt, Horváth Barnabás és Cotirlan Máté, illetve Szieber Martin sem tudta vállalni a mai játékot. Bár Lipl ott volt a keretben, a bemelegítésnél fájlalta a lábát, így ő is csak a padról szemlélhette a meccset. Így 6 bevethető mezőnyjátékossal kellett megküzdeni a bajnoki címvédővel.
A meccs tapogatodzó játékkal kezdődött, Kovács és Vas lövései jelezték, hogy a Haladás aktívabban vetette magát bele a küzdelembe. Néhány perc játék után Moga mester 5 a 4 elleni játékra váltott, amely először még nem jött be, de a 7. percben, miután a Haladás kitámadott Östör remek keresztpassza után Horváth Benedek kicselezett egy védőt, majd Alasztics kapust is és jobbal magasan a kapuba lőtt (0-1)! A 10. percben aztán Dróth Zoltán találta el a kapufa tövét. Ezután Östör kétszer is fontos pillanatban szerelt a kapu előterében. A 13. percben Simic szerzett labdát, majd megiramodott, de lövése éppen elkerülte a hosszú alsót. Jól megszervezett, fegyelmezett védekezés és kontrajáték jellemezte a játékunkat. A 15. percben Horváth Benedek veszített el egy labdát, Vas szerelte, de lövése a kapu mellé suhant. Fél perccel később újra vészkapus játékkal jöttünk, Klacsák pedig megiramodott középről, Hajmás nagy helyzetben buktatta, a sárga lapot pedig megúszta. A szabadrúgást mint egy 13 méterről Östör zúdította a bal felső sarok mellé. A 16. percben Gémesi első komolyabb védését mutatta be lábbal, majd a kontrából Hadzsi lőtt éles szögből, de Alasztics védett. Egy perccel később Cassemiro lépett ki ziccerben és kihasználta az egy az egy elleni helyzetet (1-1). A 19. percben Luiggi jó cselek után lőtt, a kapufánál álló Vas pedig közelről besegítette a labdát (2-1).
A második félidőt nagy elánnal kezdték a csapatok, mindkét kapu sűrűn forgott veszélyben. A 24. percben Hadzsi hagyott ki nagy helyzetet a 6-oson belül, majd egy perc múlva Klacsák spiccelt mellé 4 méterről. Komoly gólhelyzetek voltak! A hazai oldalon bezzeg bement ugyanez, Knizs 5 méterről fellőtte a jobb felsőbe (3-1). A 28. percben Klacsák vesztett labdát a hatos előterében érthetelen módon, bár mintha szabálytalanság előzte volna meg Kovács szerelését, a bírók azonban nem fújtak, Dróth pedig közelről bespiccelte a hazai 4. találatot (4-1). A félidő felénél 5 a 4 elleni játékra váltottunk de Klacsák érthetetlen módon hátsó pozícióból a hatoson belülre löbbölte fel a labdát, amit Alasztics lehalászott, majd az üres kapuba lőtt (5-1). Közben kapust cseréltünk, Gémesi helyett Kinics állt a kapuba, de ez sem segített. A 34. percben 5 a 4 elleni játékból Dróth éles szögből lőtt spiccel a kapuba (6-1). Folytatta a vészkapus játékot a Hali. Sajnos teljesen szétesett a játékunk, a Halinak nagyon meg se kellett erőltetnie magát a sok gólos vezetéshez, győzelemhez, csak kihasználták a hibáinkat.
Nyilván nem a bajnoki címvédő ellen voltak a legvérmesebb reményeink, de az első félidő után talán jobb eredményben bizakodhattunk. Jövő héten pénteken a Maglód ellen lehet és kellene is javítani.
Moga Lóránt:
- Elsősorban gratulálok a csapatomnak, mert úgy gondolom, hogy nagyon sok jó dolgot csináltunk támadásban és védekezésben is! Sajnos a 3 játékos hiányát nem tudtuk pótolni, és a második félidőben a hosszabb paddal rendelkező Haladás ránk erőszakolta az akaratát, ami gólokban is megmutatkozott, de annak ellenére 2-1 és 3- 1 után volt két óriási ziccerünk, amit ha sikerül értékesíteni más a mérkőzés végkimenetele! Dolgoznunk kell tovább türelmesen, mert úgy gondolom hogy, jó úton járunk és nem szabad letérni róla! Gratulálok a Halinak és örülök, hogy sikerült megnehezíteni a dolgát a mai estén!
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |