Gémesi Gergő: "Felfoghatatlan érzés volt a hazámat képviselni címeres mezben"
Néhány nappal ezelőtt feljethetetlen pillanathoz érkezett pályafutásában a mindössze 18 éves kapusunk, Gémesi Gergő, aki egy hosszú utazást követően Vietnámban mutatkozott be a felnőtt futsal válogatottban. A távol-keleti országba ritkán jut el magyar sportoló, így arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen környezetben léptek pályára legjobbjaink, illetve szó esett még célokról, illetve az Újpest bajnoki rajtjáról és a közeljövő mérkőzéseiről is.
- Milyen érzés volt pályára lépni, bemutatkozni a válogatottban?
- Felfoghatatlan érzés volt, hiszen gyerekkorom óta arról álmodoztam, hogy valamilyen sportágban felnőtt szinten képviselhessem a hazámat címeres mezben. A körülmények nem voltak éppen a legideálisabbak, hiszen az éghajlat, az utazás és a pálya sem olyan volt, mint amit itthon megszoktunk, de nincsenek kifogások és alkalmazkodni kellett. Külön öröm volt számomra hogy a csapat is mellém állt és segítettek mindenben, így a meccsdrukkon kívül nem volt bennem különösebb izgalom.
- Milyen közeli és távoli célokat fogalmaztál meg magaddal szemben?
- Közeli célként azt tüztem ki, hogy hétről hétre fejlődjek és 120 százalékot hozzak ki magamból. A jövőben viszont az a célom, hogy a válogatott első számú kapusa legyek és kontinensviadalon játsszak.Klubszinten az idei évben a felsőházban szeretnék szerepelni az Újpesttel. A jövőben viszont nem titkolt célom Bajnokok Ligájában játszani és meg is nyerni azt.
- Milyennek ítéled a bajnoki rajtunkat?
- A bajnoki rajt szerintem elég jól sikerült, hiszen csak a Veszprém és a Haladás ellen nem sikerült pontot szereznünk, ami nem számít meglepetésnek, viszont a többi meccsen nem lehet hiányérzetem, hiszen a debreceni meccsen, azon a pályán jó eredménynek számít ez a döntetlen. A másik 2 meccsen viszont 3 ponttal távoztunk a pályáról.
- Mit vársz a csapattól a következő héten, először a Pécs majd a Berettyó ellen.
- Egy igen kemény hétre számítok. A Pécs elleni hazai bajnoki sem igérkezik sétagaloppnak, de a hétfői meccsen szeretnék három pontot szerezni. A pénteki mérkőzés egy igen kemény meccsnek igérkezik a tavalyi ezüstérmes ellen, de ott is bízom egy szoros, kiélezett meccsben, amiből bármi kisülhet. Bízom a csapatban és hiszek a bravúros eredményben.
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |