Utánpótlás hétvége: remekeltek csapataink
Ezen a hétvégén igazi nagyüzem volt utánpótlás csapataink körében, szükség is van a nagypályás Újpest FC-vel való együttműködésre, hiszen a 6 korosztályban 4-et szinte csak az ottani nagypályás labdarúgókból álló játékosokkal szerepeltetünk. Idén először indítottunk U9-es korosztályt, akiknek szintén elkezdődött a szezon, bár itt még sikerélmény nem született, majd pályára lépett az U13, az U15, az U17 és az U19 is, ráadásul mindegyik fölényesen győzött. Nézzük növelvő sorrendben a hétvége eredményeit.
U9, Budapest, 1.csoport, 1.játéknap:
ASI DSE - Újpest FC-220Volt 6-0
Újpest FC-220Volt - Bp.Honvéd SE 0-6
Edző: Erdélyi Gergő
Jegyőkönyv
Ebben a korosztályban még igen foghíjasak voltunk, kapus (mezőnyjátékos védett) és csere nélkül tudtunk kiállni, ám így is minden dícséretet megérdemelnek a fiatalok, akik először találkoztak a futsal sportággal.
U13, Budapest, 1.csoport, 2.forduló:
Újpest FC-220Volt - ASI DSE 13-0 (5-0)
Újpest: Zacsovics - Miklós, Tóth-Bozsó, Tamási, Izsó, cs: Márkus, Laczkó-Dávid, Hatvani, Prém, Somogyvári
Edző: Tóvizi Tamás
Gólszerzők: Tóth-Bozsó (3), Tamási (2), Izsó (2), Laczkó-Dávid (2), Prém (2), Somogyvári (2)
Jegyzőkönyv
Ez a korosztályunk ugyebár bajnokcsapat volt az elmúlt esztendőben U11-ben, most léptek egykorcsoportot és ott is jól kezdték a bajnokságot. Az első fordulóban a Dunakeszi elleni mérkőzés elmaradt, később pótolják a csapatok. Bravó srácok!
U15, Budapest, 1.csoport, 2.forduló:
Újpest FC-220Volt - ASI DSE 7-3 (3-3)
Újpest: Józsa - Cseh, Bakos, Kaszás, Göröcs, cs: Szilva, Molnár R., Tóth M.
Edző: Tóvizi Tamás
Gólszerzők: Kaszás (2), Göröcs (2), Cseh, Molnár, Tóth
Jegyőkönyv
Két meccs, két győzelemmel kezdett serdülő csapatunk, a mai mérkőzés ugyanis az ASI ellen is három pontot szerzett Tóvizi Tamás csapata. Szép volt fiúk!
U17, Országos, NB I, 3.forduló:
Újpest FC-220Volt - ELTE-BEAC 11-5 (3-4)
Újpest: Volkmann - Lőrincz, Valkai, Zakariás, Marinovszky, cs: Vörösmarty (k), Pataki, Erdélyi, Soós, Felföldi, Rieger, Gyurkó, Vékony
Edző: Sós László
Gólszerzők: Lőrincz (4), Zakariás (4), Valkai, Erdélyi, Soós
Jegyzőkönyv
Jól kezdték a meccset fiataljaink három perc alatt már 2-0-ra vezettünk, utána pedig hidegzuhany jött, hiszen megfordította a meccset a csere nélkül játszó vendégcsapat. A második félidőre aztán tempót váltottak a mieink és folyamatosan felőröltük őket és magabiztos, sima győzelmet arattak a mieink. Három forduló után 2. helyen állnak fiataljaink!
U17, Országos, NB I, 3.forduló:
Újpest FC-220Volt - ELTE-BEAC 12-5 (4-2)
Újpest: Hajzsel - Neumann, Szieber, Csitári, Kovács B., cs: Szakács (k), Füstös, Baráth, Szilva M.
Edző: Sós László
Gólszerzők: Szilva (4), Neumann (3), Szieber (3), Csitári, Baráth
Jegyzőkönyv
Két alapember is hiányzott ebben a korosztályban a csapatból, ám a játékon ez szerencsére nem látszott, magabiztosan, helyenként szép futsalt bemutatva sikerült két vállra fektetni az ELTE-BEAC-ot. Három forduló, két győztes meccs, jó kezdés a csapattól, amely a 3. helyre repítette őket.
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |