Utánpótlás eredmények: Ismét egy sikeres hétvége
Az elmúlt hétvégén három korosztályban voltunk érdekelte, az U13-as együttesünk rangadót nyert a Simon Alapítvány ellen, méghozzá igen magabiztosan 12-6-ra. Az U17-es és U19-es csapatunk megtizedelve utazott a Gesztely vendégeként Felsőzsolcára és elhoztak 4 pontot a vendéglátóink otthonából, a kisebb korosztály 3-1-re nyert, a nagyobbak pedig 4-4-es döntetlent játszottak, úgy, hogy az utolsó percben sikerült egyenlíteni. Pályára lépett volna az U11-es korosztály is, itt azonban a nagypálya és a futsal időpontjának egybeesése miatt sajnos nem tudtunk a futsal tornán megjelenni. Egyedül U15-ös korosztályban nem sikerült pontot szerezni a hétvégén, ők 15-2-re kaptak ki a Simon Alapítványtól.
U13, Budapest, 1.csoport, 3.forduló:
Simon Alapítvány - Újpest FC-220Volt 6-12 (5-7)
Újpest: Márkus - Tóth-Bozsó, Prém, Somogyvári, Izsó, cs: Tamási
Edző: Tóvizi Tamás
Gólszerzóink: Izsó (6), Tóth-Bozsó (3), Prém (2), Tamási (1)
A Simon Alapítvány tavaly is remekül szerepelt, és idén is kettőből kettő nyert, ám Tóvizi Tamás együttese is kiemelten jól szerepel évek óta így komoly rangadóra került sor, ahová ráadásul csak egy cserével érkeztünk. Ennek ellenére fiataljaink kiemelkedő teljesítménnyel végül magabiztos győzelmet arattak! Izsó Attila Bence egymaga 6 (!!) Szép volt srácok!
U15, Budapest, 1.csoport, 3.forduló:
Simon Alapítvány - Újpest FC-220Volt 15-2 (6-1)
Újpest: Tompó - Cseh, Kaszás, Brukner, Bálint, cs: Bakos, Szilva, Göröcs
Edző: Tóvizi Tamás
Gólszerzóink: Göröcs, Kaszás
Ez a mérkőzés kevésébé sikerült jól, igaz U14-es gyerekekkel álltunk ki a jó erőkből álló hazai csapat ellen. Bár előzetesen is a hazai csapat számított esélyesnek, eredményt illetően azért szerettünk volna szorosabb eredményt elérni.
U17, Országos NB I, 4.forduló:
Gesztely Futsal - Újpest FC-220Volt 1-3 (0-3)
Felsőzsolca, V: Suhaj, Suszter, Vígh
Újpest: Vörösmarty - Pataki, Erdélyi Zs., Soós, Bedő, cs: Felföldi, Adamcsek
Megbízott edző: Erdélyi Gergő
Gólszerzőink: Felföldi, Erdélyi Zs., Soós
Kiállítva: Pataki (40.)
Jegyzőkönyv
Bár a hazai csapat újoncként még nyeretlen volt, mivel igen foghíjas létszámban érkeztünk a mérkőzésre nem számíthattunk egyértelmű győzelemre. Ennek ellenére a félidő végére meggyőző előnnyel térhettünk pihenőre, és bár a második játékrészre elfáradtak a srácok, az előnyünk szerencsére végig kitartott, így negyedik mérkőzésén a harmadik győzelmét aratta az U17-es csapat, amellyel a dobogó alsó fokán áll jelenleg.
U19, Országos NB I, 4.forduló:
Gesztely Futsal - Újpest FC-220Volt 4-4 (2-1)
Felsőzsolca, V: Suszter, Suhaj, Vígh
Újpest: Hajzsel - Géczy, Cotirlan, Szieber, Kovács B., cs: Vörösmarty (k), Füstös, Baráth, Szilva, Csitári, Erdélyi G.,
Megbízott edző: Erdélyi Gergő
Gólszerzőink: Géczy (2), Erdélyi G., Csitári
Jegyzőkönyv
Két győzelemmel kezdte a hazai csapat is a bajnokságot, így a szezon elejéhez érve rangadónak is mondható volt akár a mérkőzés. A gólok felváltva estek, de mindig a hazaiak szereztek vezetést. Az utolsó góljukat a 39. percben lőtték, ám 5 a 4 elleni vészkapus játékkal az utolsó percben sikerült egalizálni és elhozni az egyik pontot a vendéglátóktól. Ebben a koroszátlyban 7 ponttal a 2. helyen állunk négy forduló után.
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |