Utánpótlás: Rangadót nyert és 2. helyen áll az U19
Négy korosztályban voltunk érdekeltek a hétvégén, de csak háromban kerültek lejátszásra a mérkőzések, az U13-as találkozó teremhiány miatt elmaradt - sorsáról a BLSZ dönt majd. Az U9-es csapat Biatorbágyon lépett pályára, egy győzelem, egy vereség a mérleg. U15-ös csapatunk Dunakeszin szerepelt és nyert is 7-2-re! Az U17-es és U19-es gárdánk pedig a Kecskemét csapatát fogadta a Vasas Sportcsarnok edzőtermében. Két szoros és izgalmas mérkőzésen a kisebbek alulmaradtak, a nagyobbak megnyerték a Kecskemét elleni rangadót. Utóbbi csapatunk 2., előbbi 4. helyen áll a tabellán.
U9, Budapest, 1.csoport, 2.játéknap:
Fenomenom FC UPSE - Újpest FC-220Volt 2-8 (2-1)
G: Hendrik (7), Feit
Újpest FC-220Volt - Carvalho BLAUSE 2-8 (1-3)
G: Hendrik, Tréznik
Az első mérkőzésen igazán jó teljesítménnyel rukkoltak elő fiataljaink, ám csere nélkül tudtunk csak megjelenni a tornán és ez igencsek látszott a második találkozóra, amely előtt ráadásul csak egy 5 perces pihenő volt a két meccs között. Le a kalappal a fiatalok előtt, hogy így végignyomták a tornát! Hendrik Viktor igazán elemében volt, 7 gólt lőtt egymaga az eslő meccsen!
U15, Budapest, 1.csoport, 2.játéknap:
VS Dunakeszi - Újpest FC-220Volt 2-7
Jegyzőkönyv
Serdülő csapatunk Dunakeszin szerepelt, ahol magabiztos játékkal sikerült begyűjteni Tóvizi Tamás csapatának a három bajnoki pontot.
U17, Országos NB I, 5.forduló:
Újpest FC-220Volt - SG Kecskemét 6-8 (4-4)
Vasas csarnok, V: Apkó, Czene-Joó, Dobó
Újpest: Vörösmarty - Bedő, Adamcsek, Erdélyi Zs., Gyurkó, cs: Reiger, Mezey,
Edzők: Sós László, Erdélyi Gergő
Gólszerzőink: Gyurkó (3), Bedő (2), Erdélyi Zs.
Jegyzőkönyv
Végig izgalmas és jó mérkőzést játszottak a felek, bármelyik csapat megszerezhette volna a győzelmet, végül ez a vendégeknek sikerült. Talán az is közrejátszott ebben, hogy a mieinknél mindössze két csere volt, és a találkozó végére kissé elfáradtunk. Veresége ellenére negyedik helyen áll csapatunk öt forduló után
U19, Országos NB I, 5.forduló:
Újpest FC-220Volt - SG Kecskemét 4-3 (2-1)
Vasas csarnok, V: Czene-Joó, Apkó, Dobó
Újpest: Kinics - Géczy, Cotirlan, Szieber, Kovács B., cs: Hajzsel (k), Füstös, Baráth, Szilva, Csitári, Erdélyi G., Sus, Baráth, Németh B.
Edző: Sós László
Gólszerzőink: Szieber (2), Cotirlan, Szilva
Jegyzőkönyv
Igazi rangadónak tűnt a forduló előtt is ez az összecsapás és a meccs is ezt igazolta. Bár végig a mieink vezettek és a Kecskemét futott az eredmény után, nem lehet elvitatni azt a tényt, hogy teljesen egálos mérkőzés volt, akárcsak az U17-ben. Ezúttal azonban Kinics jó kapus teljesítménye és a kapu előtti határozottságunk jobbnak bizonyult, így sikerült begyűjteni a három pontot. U19-es csapatunk 2. helyen áll 5 forduló után a tabellán !
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |