Utánpótlás: sikeres idegenbeli U17-U19 mérkőzések
Kiemelt csapataink továbbra is remekelnek az országos NB I-es bajnokságban Sós László irányítása alatt. Ezúttal a Kincsem Lovasparkhoz látogattak fiataljaink, amelyek közül az U17-es igazi rangadónak minősült, a hazai csapat ezidáig ugyanis az 5 mérkőzéséből mindegyiket megnyerte, így pontveszteség nélkül álltak a tabellán, ahol csak azért szorultak mögénk, mert kevesebb találkozót játszottak. Ráadásul nem is a legerősebb összeállításban tudtunk elutazni a mérkőzésre, három meghatározó játékosunk is hiányzott a keretből. Ennek ellenére, ahogy szokták mondani, mindig a jelenlévők alkotják a legerősebb csapatot, és erre a jelzőre most rá is szolgáltak. Jó iramú és izgalmas mérkőzésen 3-3-as pontosztozkodás született a rangadón. A győzelemhez talán kicsit közelebb álltunk, de a döntetlen reális és igazságosnak mondható. Érdekesség, hogy a 3. és a 4. helyezett csapat is egymással játszott ezen a hétvégén, ahol szintén 3-3-as döntetlen született (Veszpérm-MFA).
Az U19-es együttesünk esélyesként lépett parkettre, és bár az első pár percet kivéve végig vezettek a mérkőzésen, és ugyan a jó játékkal ezúttal adósok maradtak, de így is sikerült magabiztosan begyűjteni a három bajnoki pontot. Szilva Máté mesterhármast, Szieber Martin pedig duplát jegyezhetett, utóbbi pedig vezeti a góllövőlistát is a bajnokságban, 8 mérkőzésen 14 találatnál jár.
U17-es csapatunk maradt az első helyen, U19-es együttesünk pedig 3. pozícióban áll a bajnokságban!
U17, NB I, 8.forduló:
Kincsem Lovaspark Futsal - Újpest FC-220Volt 3-3 (2-2)
Tápiószentmárton, 50 néző. V: Puskely, Liebhardt, Posztl
Újpest: Vörösmarty - Lugosi, Mészáros, Erdélyi Zs., Zakariás, cs: Lőrinczi, Pataki, Adamcsek
Edző: Sós László
Gólszerzők: Mészáros, Pataki, Erdélyi Zs.
Jegyzőkönyv
U19, NB I, 8.forduló:
Kincsem Lovaspark Futsal - Újpest FC-220Volt 4-6 (2-4)
Tápiószentmárton, 50 néző. V: Liebhardt, Puskely, Posztl
Újpest: Szakács - Géczy, Neumann, Kovács B., Szieber, cs: Erdélyi G., Cotirlan, Füstös, Szilva M., Baráth, Csitári
Edző: Sós László
Gólszerzők: Szilva M. (3), Szieber (2), Cotirlan
Jegyzőkönyv
A hétvégén pályára lépett még, két mérkőzésen szerepeltek a legkisebbek, ám a hivatalos jegyzőkönyv még nem került fel az adatbankba, a pontos végeredményről pedig nem tudunk beszámolóni. Az azonban bizonyos, hogy mindkét meccsen az ellenfél (Bp.Honvéd és a Carvalho) bizonyult jobbnak ezúttal.
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |