Utánpótlás: 4 korosztály is pályára lépett
Nagyüzem volt a hétvégén utánpótlás csapataink körében. A Budapesti Téli Futsal Kupa versenysorozatban pályára lépett az U13-as és az U15-ös csapatunk is. A kisebbek rangadót nyertek a Mészöly Focisuli ellen, a másik mérkőzésüket pedig játék nélkül az ellenfél lemondása által "húzták be". Így az utolsó játéknap előtt 6 ponttal vezetik a csoportjukat - és már csak két mérkőzés van hátra, így nagy valószínűsége, hogy tovább jutnak a döntő tornára. Az U15 két meccset játszott, egyet nyert, egyet veszített a rangadón, így ők várhatóan második helyen fejezik be a csoportjukat, ám ez így is remek teljesítmény tőlük.
Kiemelt országos bajnokságban szereplő csapataink is pályára léptek, az U17 és az U19 is a TFSE vendége volt a népligetben. Előbbiek végre jó és magabiztos játékkal rukkoltal ki és 7-3-as fölényes győzelmet arattak a népligeti ferencvárosi sportcentrumban. Az U19-es gárdából ismét alapemberek hiányoztak, ám így is megvolt a győzelmi esélyük a srácoknak, de a helyzetkihasználással gondjaink adódtak, így egy gólos vereség lett a vége.
U13, BLSZ Téli Futsal, C csoport, 3.játéknap
ISSIMO - Újpest FC 0-3 (játék nélkül)
Mészöly FS - Újpest FC 2-3 (0-3)
G: Laczkó-Dávid (2), Lukács
jegyzőkönyv
U15, BLSZ Téli Futsal, C csoport, 3.játéknap
ASE DSE - Újpest FC 4-6 (1-5)
G: Brukner (3), Berecz, Hallay, Bálint,
Újpest FC - THSE 1-7 (0-5)
G: Brukner
jegyzőkönyv
U17, NB I, 14.forduló
TFSE - Újpest FC 3-7 (2-2)
Újpest: Vörösmarty - Bedő, Vámosi, Hadzsi, Mészáros, cs: Adamcsek, Lőrincz
Edző: Sós László
Gólszerzők: Vámosi (3), Hadzsi (2), Mészáros (2)
jegyzőkönyv
U17, NB I, 14.forduló
TFSE - Újpest FC 4-3 (2-1)
Újpest: Hajzsel - Géczy, Csitári, Kovács B., Szieber, cs: Szakács, Baráth, Szilva, Füstös
Edző: Sós László
Gólszerzők: Kovács B., Csitári, Füstös
jegyzőkönyv
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |