Östör Martin: Több szerepet vállalok mint az előző években
Nem csak a két napja megszólaltatott Lipl Noel, hanem Östör Martin is pályafutása legeredményesebb szezonját produkálja eddig. Góltermésben már behozta tavalyi önmagát, 15 találatnál jár a szezonban (ebből 13 bajnoki, 2 kupa), amelyet még bőven tud és remélhetőleg fog is gyarapítani. A mostani évadra már ugyanott tart gólszámban mint az előző idényben, de játékban és gólpasszokban már most sokkal meggyőzőbb. Asszisztokat illetően tavaly 5-ig jutott, idén már 11-nél jár, így elmondható bátran, hogy a mostani szezonra érett be leginkább és vált a csapat húzóemberévé a 24 éves játékos.
A rájátszás eddigi mérkőzései nem sikerültek túl jól, de a pécsi győzelem talán újra helyes útra terelheti a csapatot. Ráadásul 3 gólpasszal vetted ki a részed a sikerből. Mit gondolsz az eddigiekről?
- Az alapszakasz végén nagyon jól szerepeltünk 2 pont hiányzott csak a felsőházhoz. Sajnálhatjuk, hogy az nem lett meg. Sajnos a rájátszást nem kezdtük jól, habár az MFA meccsen az első félidőben el kellett volna dönteni a 3 pont sorsát, ez viszont nem sikerült, sőt a végére örülhettünk az 1 pontnak is. Az Aramis ellen nagyon rossz napot fogott ki a csapat, ami eddig nem volt ránk jellemző, de úgy gondolom egy ilyen hosszú bajnokságban ez belefér. Viszont sajnos kihatott a következő meccsünkre is, ami lehet annak is köszönhető, hogy nagyon sűrű volt a program. A Nyírbátor meccs második félidejében végre azt éreztem, hogy azt nyújtjuk, amire képes ez a csapat. Küzdöttünk egymásért és mindenki hozta azt a szintet amit tud. Nem volt könnyű egyáltalán a pécsi találkozó sem, ahogy arra számítottunk, de nagyon boldog vagyok, hogy elhoztuk a 3 pontot, úgy gondolom ez lökést fog adni a csapatnak a következő meccsekre. Jó volt ennyi néző előtt játszani, ha a meccs elején egy kicsit meg is fogott minket, a második félidő közepére kinyílt az olló és hamarabb is eldönthettük volna a mérkőzést!
Pályafutásod legeredményesebb szezonja lehet az idei, hiszen 15 gólnál jársz, ezzel beállítottad a tavalyi csúcsod. Viszont van még 8 mérkőzés gyarapítani a gólokat. Minek köszönhető szerinted ez, és mivel lennél elégedett szezon végén?
- Igen, fontosak az egyéni célok is, de én inkább a csapatban gondolkozom, úgyhogy örülök, hogy ennyi góllal hozzá tudtam segíteni a csapatot a pontszerzésekhez és azon leszek a további meccseken is, hogy minél több gólt rúgjak vagy szolgáljam ki jó passzokkal a társaim és minél jobb helyen tudjunk végezni. Talán annak köszönhető az eredményesség, hogy más szerepet töltök be a csapatban, mint eddig. Kevesebb rutinos játékosunk van, mint az előző években, úgyhogy több szerepet kell vállaljak, de ennek örülök.
Jövő hétfőn a Maglód ellen újabb fontos meccs. Mit vársz a találkozótól?
- Ahogy korábban is említettem fontos, hogy ki milyen eredménnyel érkezik a következő mérkőzésbe. Nekünk felszabadultan, nagy önbizalommal kell játszanunk, míg a Maglódnak egy utolsó esély a bentmaradás irányába. Itthon játszhatjuk a mérkőzést, úgy gondolom, ez előny lehet számunkra, remélem minél többen kilátogatnak és bíztatják a csapatot a siker érdekében és a meccs után együtt örülhetünk a 3 pontnak!
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |