Beharangozó: A rájátszás második köre kezdődik
Immáron elkezdődött a rájátszás második köre is, pénteken két mérkőzéssel, ahol a Nyírbátor legyőzte a Pécset 6-4-re, az Aramis pedig 3-3-as döntetlent ért el a Maglód ellen. Moga Lóránt csapata az MFA vendége lesz, azonban sajnos ismét nem teljes kerettel. Harnisch Ákos piros lapos eltiltását tölti a mérkőzésen. Mellette Horváth Benedek játéka is kérdéses, aki a napokban sajnos beteg volt, kérdés, hogy estére javul-e az állapota. Nem túl jó előjelek... főleg ha azt nézzük, hogy egy hónapja 4-4-es döntetlent értek el a csapatok Újpesten a rájátszás első fordulójában.
A statisztikát nézve eddig jól állunk a Magyar Futsal Akadémia ellen, akik tavaly magabiztosan kiharcolták a bentmaradást az NB I-ben. Az eddigi 7 mérkőzésen 5 győzelem és 1-1 vereség és döntetlen szerepel a csapatok neve mellett. Gólkülönbségünk igen jelentős fölényt mutat: 48-18.
Az első szezonban ősszel 7-2-re legyőztük őket hazai pályán, Suscsák Máté háromszor, Dunai András, Östör Martin, Klacsák Bence és Lucas Moreira 1-1 alkalommal találtak a kapuba, amelyre Tarpai és Módly M. válaszolt.
December 21-én az alapszakasz "visszavágóján" is Újpest-győzelem született, ott 5-1-re diadalmaskodtunk Suscsák duplázott, Lipl, Östör és Dunai pedig 1-1 gólt szereztek, amelyre Módly M. válaszolt.
A rájátszás első találkozóján 2023. március 17-én Újpesten viszont megtréfált minket az akkor újoncnak számító akadémiai csapat, 4-2-re nyertek a Szilágyi úton. Lipl és Horváth Benedek góljaira, Szabó B., Tarpai, Lőrincz és Véghelyi válaszoltak.
A május 1-i találkozó szép góltermést hozott, de sikerült visszavágni, 6-3-ra nyertünk az MFA otthonában. Módly, Tarpai, Szabó B., illetve Horváth Benedek (2), Östör, Horváth Barna és Suscsák voltak eredményesek lila-fehér oldalon, emellett Bencsik öngólját jegyezhettük fel.
Az idei szezon első egymás elleni mérkőzésén gólparádét rendeztünk, 9-2-re győztük le az MFA csapatát. Lipl Noel 4 gólt szerzett, mellette Horváth Benedek (2), Östör, Klacsák, Cotirlan, ill. Módly M., Szabó B. voltak eredményesek.
A visszavágón november 20-án is magabizos 5-2-es győzelmet arattunk idegenben. Harnisch és Lipl 2-2 alkalommal, Östör egyszer volt eredményes.
A rájátszás nyitó fordulójában 1-0-ás félidő után, egy változatos mérkőzésen 4-4-es döntetlen született a két csapat párharcában, ahol az utolsó percben mentettünk pontot Östör góljával.
A párharc legeredményesebb játékosa Lipl Noel 9 találattal. Mellettük Östör is 7 gólnál jár a jelenlegi csapatból (korábbról Suscsák 6 gólig jutott). MFA oldalról Módly Márk jár 5 találatnál.
Ha azt is vizsgáljuk, hogy az MFA valamilyen úton, módon az egykori Cső-Montage utódjának tekinthető, akkor abból az időből van még több tétmérkőzése a két csapatnak, mégpedig a 2010-2011-es NB I-es bajnoki idényből.
2010. szeptember 13-án éppen náluk játszottuk ugyanis első élvonalbeli mérkőzésünket, az akkori Üllő FC-CsőMontage - Újpest FC mérkőzés 2-0-ás félidő után 2-2-es végeredménnyel zárult (gólok: Póta, Mezőfalvi, ill. Tvaruska, Freud). A januári visszavágón újpesti pályaválasztással az Angyalföldi Sportközpontban 5-4-re nyert a kék-fehér csapat (g: Poncok, Szűcs R., Rajnay/öngól/, Ködöböcz, ill. Tvaruska /öngól/, Simon, Krizbai (2), Bánfalvi).
Egymás elleni mérkőzések:
2022.09.26. Újpest FC-220Volt - MFA 7-2 (5-1)
G: Suscsák (3), Dunai, Östör, Klacsák, Moreira, ill. Tarpai, Módly M.
2022.12.22. MFA - Újpest FC-220Volt 1-5 (1-3)
G: Módly, ill. Suscsák (2), Dunai, Östör, Lipl
2023.03.18. Újpest FC-220Volt - MFA 2-4 (1-2)
G: Lipl, Horváth Benedek, ill. Lőrincz, Tarpai , Szabó B., Véghelyi
2023.05.02. MFA - Újpest FC-220Volt 3-6 (2-3)
G: Módly D., Tarpai, Szabó B., ill. Horváth Benedek (2), Bencsik (öngól), Östör, Horváth Barna, Suscsák
2023.08.28. Újpest FC-220Volt - MFA 9-2 (7-1)
G: Lipl (4), Horváth B.(2), Östör, Klacsák, Cotirlan, ill. Módly M., Szabó B.
2023.11.20: MFA - Újpest FC-220Volt 2-5 (1-0)
G: Véghelyi, Szabó D., ill. Östör, Harnisch (2), Lipl (2)
2024.02.26: Újpest FC-220Volt - MFA 4-4 (1-0)
G: Östör (2), Lipl, Harnisch, ill., Módly M., Patócs (2), Véghelyi
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |