Sorsdöntő meccs a Pécs ellen!
Szombaton este "főműsoridőben" 18:45 órától a PTE-PEAC csapatát fogadjuk a Szilágyi úti UTE sportcsarnokban. A fekete-fehér együttes tavaly megnyerte a másodosztályt, így egyenes ágon jutott fel az élvonalba, idén pedig bár végig a kiesés ellen küzdöttek, időközben két légióssal a soraikban egy masszív erős csapattá váltak.
Azok számára, akik futsalban kevésbé jártasak megírjuk, hogy a meccs várhatóan 20:00 körül ér véget, így a labdarúgó csapat meccsének második felére még bőven haza lehet érni a TV elé.
Mint ismeretes a bajnokságból már csak 2 forduló van hátra, amelynek a végén két csapat kiesik az élvonalból. Jelenleg pontazonossággal állunk a pécsiekkel, így életbevágó lenne begyűjteni a három pontot, amely a biztos bennmaradáshoz elengedhetetlen. Igaz, értelemszerűen ellenfelünk is ugyanebben a helyzetben van.
Klubunk vezetősége a mérkőzés fontosságára tekintettel minden szurkoló számára INGYENES BELÉPÉST biztosít! Legyen ez egy jó hangulatú találkozó, ahol be tudjuk bizonyítani, hogy egy Újpestre, pláne egy jó Újpestre minden szinten szüksége van a magyar sportnak, így a futsalnak is. Arra kérünk minden drukkert, hogy aki már járt, vagy aki még nem járt futsal meccsen, most jöjjön ki és jelenlétével segítse a srácokat a győzelem elérése érdekében!
Statisztika:
Az alapszakasz első mérkőzésén Újpesten, szeptember 25-én 1-0-ás félidő után magabiztos 6-0-ás lila-fehér siker született a mecsekiek ellen. Aki látta a mérkőzést pontosan tudja, hogy a gólgazdag győzelem csalóka lehet, hiszen remekül tartotta magát a pécsi alakulat a 34. percig, ameddig csak 2-0 volt az állás. Góljainkat Östör (2), Horváth Benedek, Lipl, Hadzsi és Szieber szerezték.
A második mérkőzésen december 8-án 2-2-es döntetlent értek el a felek Pécsett (a félidőben 0-0 volt), Bartal és Molnár góljaira Östör és Simic válaszoltak, utóbbi a 39. percben egyenlített.
A rájátszás első meccsén sok néző előtt 1-1-es félidei állás után 5-4-re nyertünk Pécsett. A heroikus küzdelmet hozó összecsapáson a hazaiak részéről Nospak, Molnár (2), Vénosz voltak eredményesek, lila-fehér részről Lipl (2), Harnisch (2) és Horváth Benedek találtak be.
Eddig tehát ez a három NB I-es találkozója van a két félnek, ezeken 2 Újpest-győzelem, 1 döntetlen született, a gólkülönbség: 13-6 a javunkra.
Ezekből azonban kiindulni nem szabad, szombaton este, élet-halál harc lesz!
A korábbi időszakban csak az NB II-ben mérték össze erejüket a felek, annak is több, mint kilenc éve már, 2015-ben odahaza 2-1-re kaptunk ki, a 2016-os tavaszi meccsen pedig idegenben 9-6-ra szenvedtünk vereséget a másodosztály Nyugati-csoportjában.
A mérkőzésről youtube csatornánkon online-közvetítés is lesz.
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |