Utánpótlás eredmények
Hét közben május 1-én U17-es és U19-es csapatunk pótolta Berettyóújfalun a mérkőzését. Sajnos már az előjelek sem voltak túl jók, hiszen az U17-nél a komplett első sorunk hiányzott és az U19-nél is tartélkosak voltunk, sőt még U17-es feljátszót is kénytelenek voltunk szerepeltetni. Ezek alapján talán nem is akkora meglepetés, hogy vereséget szenvedtünk, igaz, a kisebbek az eredmény ellenére a játék képe és a helyzetek alapján akár még a döntetlenre is rászolgáltak volna. Szombaton U9-es csapatunk lépett pályára, egy győzelemmel és egy vereséggel távoztak a parkettről. Az U13-as gárdánk és az U15-ös csapatunk is kikapott, főleg előbbiek veresége fájó, hiszen ebben a meccsben sokkal több volt a mieink számára.
U9, BLSZ, Tavasz, 3.csoport, 4.forduló
Újpest FC-220Volt - ASI 3-4
Bp.Honvéd - Újpest FC-220Volt 3-5
jegyzőkönyv
U13, BLSZ, Tavasz, 1.csoport, 7.forduló:
Újpest FC-220Volt - Kastélydombi SE 4-5 (1-4)
Gólszerzők: Tóth-Bozsó, Miklós, Laczkó-Dávid, Izsák
jegyzőkönyv
U13, BLSZ, Tavasz, 1.csoport, 7.forduló:
Hidegkúti SC - Újpest FC-220Volt 10-6 (7-1)
Gólszerzők: Brukner (2), Cseh (2), Csamangó (2)
jegyzőkönyv
U17, NB I, 22. fordulóból elmaradt:
MVFC Berettyóújfalu - Újpest FC-220Volt 6-2 (3-2)
Pálfi István rendezvénycsarnok
Újpest: Vörösmarty - Welser, Adamcsek, Zakariás, Szabó Á., cs: Erdélyi Zs., Pataki
Edző: Sós László
Gólszerzőnk: Welser (2)
Jegyzőkönyv
U19, NB I, 22. fordulóból elmaradt:
MVFC Berettyóújfalu - Újpest FC-220Volt 8-0 (3-0)
Pálfi István rendezvénycsarnok
Újpest: Vörösmarty - Kovács B., Neumann, Szieber, Füstös, cs: Szakcás (k), Bedő, Baráth
Edző: Sós László
Jegyzőkönyv
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |