Edzőmérkőzés: Győzelem a Léva ellen
Felkészülési mérkőzés:
Újpest FC - FT Levice 7-5 (2-2, 2-1, 3-2)
UTE Sportcsarnok
Újpest: Kinics - Lucas, Thiago, Kovács, Mező, cs: Vörösmarty (k), Czerman, Hadzsi, Milavecz, Szente, Burger, Medveczki, Kasza, Póta
Edző: Szente Tamás
Gólszerzők: Medveczki, Hadzsi, Lucas, Mező, Póta, Kasza, (öngól)
Első edzőmérkőzésén 3x25 percet játszott a szlovák bronzérmes ellen Szente Tamás újjáalakuló újpesti csapata. Három sorral szerepeltünk, és még így is volt több hiányzónk: Gémesi, Fischer ezúttal nem voltak keretben, Östör és Szűcs pedig sérülés miatt nem tudott szerepelni, de Lucas Moreira is csak az első 35 percben játszott. Sok helyzetet dolgoztunk ki a mérkőzés folyamán, az ellenfél kapusa remekül védett, ha pedig nem ő, akkor a kapufák segítették ki, Czerman egymaga hármat szerzett. A szezon első gólját Medveczki Máté szerezte, de Lucas is góllal tért vissza, amely előtt egy pazar kötényt is bemutatott a kilátogatóknak. Hosszú idő után húzott Újpest-mezt sőt lőtt gólt Póta Balázs is, aki jelenleg a csapattal edz.
Szente Tamás:
- Nagyon örültem, hogy a felkészülés ezen szakaszán ilyen jó játékot tudtunk nyújtani. Nagyon büszke vagyok a játékosokra, mert amit gyakoroltunk hétközben, abból sok dolgot viszont láttam a pályán. Persze voltak még hibák, a srácok nagyon nagy terhelést kaptak az elmúlt két hétben, tizennyolc edzésünk volt, de becsületesen beleálltak a munkába és a mai mérközésbe is. Összességében elégedett vagyok a látottakkal.
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |