Őrült mérkőzésen győztük le a DEAC-ot
Futsal NB I, 17. forduló
Újpest FC–DEAC 5–4 (2–2)
UTE Röplabdacsarnok, 150 néző. V.: Wittner József (Kovács Gábor, Frank Viktor László)
ÚJPEST: Kinics – Lucas, Hadzsi, Thiago, Czerman
Csere: Tarnóczi (kapus), Östör, Milavecz, Fischer, Kovács B., Medveczki, Szűcs A., Szente B.
Vezetőedző: Szente Tamás
Gól: Thiago (13., 38.), Lucas (14.), Czerman (32.), Östör (37.), ill. Balázsi (4., 20., 31.), Vass (36.)
Elképesztő fordulatok után győzött 5–4-re az Újpest FC a DEAC ellen hazai pályán a futsal NB I 17. fordulójában!
Az új év első bajnokiján a keresztszalag-szakadást szenvedő Gémesi Gergő és új szerzeményünk, Vas Ádám nélkül fogadtuk a tabella 10. helyén álló DEAC-ot, amely ellen rögtön magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, s már az első percben közel álltunk a vezetés megszerzéséhez, de Lucas labdaszerzése után Czerman Márk lövése a blokkról szögletre pattant, majd Lucas löketét Vincze Szabolcsnak kellett védenie.
Alaposan megnyomtuk a mérkőzés elejét, hiszen Czerman mellett Hadzsi Máténak egy életerős lövése és egy kapufája is volt.
A mi vezetésünk helyett a DEAC négy perc után első helyzetéből előnybe került Balázsi Attila góljával. Ez kissé megfogta a mieinket, de aztán visszataláltunk a mérkőzés elején mutatott teljesítményhez, s a 13. percben Thiago 14. bajnoki találatával egyenlítettünk. 1–1
Ezután viszont a DEAC is felvette a ritmust, s több nagy helyzete volt, de mégis fordítani tudtunk Lucas értékesített tízméteresével. A szünetre mégis döntetlennel vonultunk Balázsi második góljával. 2–2
Fordulás után is mi támadtunk többet, de a parádésan védő Vincze Szabolcson nem találtunk fogást, minden próbálkozásunkat védeni tudta, ráadásul a debrecenieknek is akadtak lehetőségeik. Sőt, az utolsó tíz perc kezdetén Balázsi harmadik góljával megint a DEAC vezetett.
De nem kellett sokat várni az újabb egyenlítésünkre, amikor bő egy perccel később Czerman Márk pofozta vissza a kapuba a labdát Östör Martin Vinczéről lepattanó lövésénél. 3–3
A hajrában pedig óriási erőket mozgósítottunk a győzelemért, de megint hiába domináltunk mi, gólt a DEAC szerzett, amikor négy perccel a vége előtt a büntetőterületünkön belül Kovács Benjámin kezére pattant a labda, a megítélt hatméterest pedig Vass Ottó bombázta Kinics Bálint kapujába. 3–4
De volt még fordulat a meccsben! Három perccel a mérkőzés vége előtt már öt a négy elleni játékunk során épp vészkapusunk, Östör Martin egyenlített! Sőt, nem kellett sokat várni az újabb vezetésünkre! Kevesebb, mint egy perccel később Thiago varrta fel a rövid felsőbe a labdát! 5–4
Az utolsó másfél percben már a DEAC öt a négyezett, de nem tudott egyenlíteni, így elképesztő fordulatok után, óriási küzdést bemutatva nyertük meg a mérkőzést!
"Ha a mérkőzés elején berúgjuk a helyzeteinket, akkor könnyű meccs is lehetett volna, de sajnos nem így alakult. Ahogy a foci, úgy a futsal is megbosszulja magát és az első félidőben két gólt ajándékoztunk a DEAC-nak. Utána visszajöttünk a meccsbe, de megint ellenfelünk vezetett, viszont az öt a négy elleni játékkal ismét egyenlítettünk és szoros mérkőzésen azért nyerni tudtunk. Ez a csapat érdeme! Ahogy egész évben mondtam, most is ezt tudom kiemelni. Szerintem ezt a csapat és az akarat nyerte meg, mert nem játszottunk jól, de ha az elején berúgjuk a helyzeteinket, akkor könnyebb lett volna, ehelyett kihagytuk őket, görcsössé váltunk ezért ezt a mérkőzést az akarat hozta!" – értékelt az Újpest FC vezetőedzője, Szente Tamás.
A mieink legközelebb január 10-én, pénteken lépnek pályára, amikor 18.30-tól az MVFC Berettyóújfalu vendégei lesznek.
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |