Edzőmeccs: Újpest - Maglód 11-0
Felkészülési mérkőzés
Újpest FC–Alpassport Maglódi TC 11–0 (6–0)
ÚJPEST: Kinics – Lucas, Kovács Balázs, Thiago, Kártik
Csere: Tarnóczy (kapus), Östör, Czerman, Medveczki, Hadzsi, Kovács Benjámin, Yukumo
Vezetőedző: Németh Péter
Gól: Czerman 3, Medveczki, Kártik 2-2, Hadzsi, Östör, Pál P., Thiago 1-1
Magabiztosan nyert a Maglód ellen futsalcsapatunk! Lejátszotta második nyári felkészülési mérkőzését az Újpest FC NB I-es labdarúgócsapata, amely az élvonalba feljutó Maglódi TC ellen hazai pályán 11–1-re győzött.
A nyári alapozás 18. napján játszotta második felkészülési mérkőzését Németh Péter vezette futsalcsapatunk, amely az NB I-be feljutó Maglódi TC-t látta vendégül. Vezetőedzőnk ezúttal Gémesi Gergő, Vas Ádám és Vörösmarty Péter mellett kisebb sérülés miatt Suscsák Mátéra és Sipos Gergőre sem számíthatott, ennek ellenére a mérkőzés a várt nagy fölényünket hozta. Az első öt percben sorrendben Thiago Cardoso, Kártik Zsombor és Östör Martin volt eredményes, de ezután viszonylag sokat kellett várnunk az újabb gólunkra a kétszer 30 perces találkozón.
Az első félidő utolsó tíz percét azonban ígéretesen kezdtünk, Czerman Márk két perc alatt duplázott, majd Pál Patrik jobb oldali centerezése után öngólt is vétettek a maglódiak, így 6–0-ról fordultunk.
A második félidőben sem változott a játék képe, Medveczki Máté két perc után értékesített egy szabadrúgást, majd a 40. percben Czerman egymaga harmadik, csapatunk nyolcadik gólját jegyezte.
De nem álltunk le ezután sem, Medveczki Máté, Kártik Zsombor és Hadzsi Máté is bevette a Maglód kapuját.
A végjátékban ugyan szépített a Maglód, de ez nem osztott, nem szorzott, a mieink magabiztos játékkal győztek, megkapták a terhelést és néhány taktikai elemet is gyakorolhattak.
“Köszönjük a Maglódnak, hogy az utolsó pillanatban vállalta ezt a felkészülési mérkőzést, annak ellenére, hogy nem tudott teljes kerettel részt venni. A terhelés volt számunkra a fontos, illetve néhány taktikai elem gyakorlása. Lesznek hasznos felvételeink a pontrúgásokról, a támadásokról és sajnos nagyon sok hiba is előjött, amiket jó lesz visszanézni, hogy egyre kevesebb ilyet kövessünk el” – értékelte a mérkőzést Németh Péter.
A mieink legközelebb július 21-én, hétfőn lépnek pályára, amikor a Kecskemétet fogadjuk a Tábor utcai szürke csarnokban.
ujpestfc.hu
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |