Nyírbátorban zárjuk a bajnokságot

A múlt heti Aramis elleni győzelem után ezen a héten végig rendkívül oldott és jó hangulatban készült a csapat a Nyírgyulaj elleni mérkőzésre, amelynek egy kis tétje azért mindkét csapat számára van. Ez pedig a 7. hely megszerzése. Újpest győzelem esetén ezt csapatunk érné el, a másik két eredmény születése esetén pedig a hazai csapat tartaná meg. Lévén, hogy a két együttes között 3 pont van. A bajnokságban azonban pontazonosságnál a több győzelem számt (ám az egész szezonra vetítve) ebben pedig Tyukász Péterék állnak jobban. 

Kimozdult a csapat

Eddig a pandémia okozta szabályok betartása miatt kevés olyan eseményre volt lehetőség, mint az elmúlt hetekben. Múlt héten footgolfozni ment Frank Tamás csapata, ami vélhetően csapatkohézió szempontjából roppant fontos volt az Aramis meccs előtt. Tegnap este pedig az egyik budapesti nyitott bistro vendég voltak. Reméljük az újabb csapatösszetartó program jó ómennek bizonyul a Nyírgyulaj elleni idegenbeli és a Magyar Kupa final four előtt. 

Fergeteges hangulat, győzelem, jövőre is NB I !

 
 
Újpest RFC-220Volt - Aramis SE 4-2 (1-0)
G.: Nehéz (2), Lineker, Sobral
 


Köszönjük a parádés szurkolást! Csak veletek együtt sikerülhetett! Fergeteges este volt!

NB I, Rájátszás, alsóház, 7.forduló:
Újpest RFC-220Volt - Aramis SE 4-2 (1-0)
UTE Atlétikai Stadion, 200 néző. V: Szilágyi (Takács, Harsányi)

Újpest: Tyukász - Moreira, Lineker, Szeghy, Horváth B. cs: Sobral, Klushyn, Németh M., Fekete O., Fekete M., Nehéz, Suscsák, Dohány (k)
Vezetőedző: Frank Tamás

 
Aramis: Vámosi - Temesi, Harnisch, Sáhó, Gál. cs: Bélavári, Moga, Fülöp, Bita, Papp, Boznánszky, Jenei, Soós (k)
Vezetőedző: Moga Flavius Lóránt
 
Gólszerzők: Nehéz (14., 38.), Sobral (34.) Lineker (33.), ill. Boznánszky (26.), Temesi (27.)

Sárga lap: Sobral (25.), ill. Temesi (11.), Gál (16.)
Piros lap: Boznánszky (34.)
Tartalom átvétel