Nagyszerű győzelem! Újpesten lett oda a Haladás veretlensége!

NB I., 18, forduló:
Újpest RFC-220Volt - Haladás VSE 2-1 (1-0)
Szilágyi út, UTE Sportcsarnok, zárt kapuk; V.: Zimonyi, Hartung, Muhari

Újpest: Tyukász - Moreira, Szeghy, Sobral, Horváth B.; Dohány (k), Németh M., Fekete M., Fekete O., Lineker, Suscsák, Klushyn, Nehéz
Vezetőedző: Frank Tamás

Haladás: Gyimesi - Hajmási, Horváth P., Dávid, Gerencsér; Alasztics (k), Homlok (k), Kovács M., Nagy K., Simic, Sipos, Vatamaniuc-Bartha, Szakasics, Vidák
Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez

Gólszerzők: Suscsák (4., 26.), illetve Gerencsér (37.)
Sárga lap: Lineker (13.), ill. Gerencsér (9.), Dávid (11.), Sipos (12.)

Először állhatott minden játékos Frank Tamás rendelkezésére, hosszú idő után tehát teljes kerettel várhattuk a Haladás elleni meccset. A vendégeknél Dróth és Vass is pihent, Darrieer pedig 5 sárga lapja miatt nem léphetett pályára. Ez természetesen növelte némileg a pontszerzési esélyeinket. Meglepetésre a Dunaferr legyőzte az Aramist, így pedig pontszámban befogtak minket a piros-fehérek, sőt több győzelemmel meg is előztek. Ezért életbevágó volt a lila-fehér pontszerzés ezen az estén, hiszen nem volt mindegy, hogy a rájátszásba 1 vagy 2 ponttal megyünk bele.

A veretlen Haladást fogadjuk

Elérkezett az utolsó alapszakasz forduló is, ahol csapatunk az eddig veretlen éselső helyen álló Haladást fogadja. Frank Tamás teljes kerettel kalkulálhat, nincs sem sérült, sem eltiltott. Nem sok olyan mérkőzés adódott az eddigi szezonban amikor ez elmondható volt. 

A vendégek egész szezonbeli teljesítménye imponáló, mindössze 2 döntetlen szerepel a 15 győzelem mellett. Kétszer is legyőzték a tavalyi bajnoki Berettyóújfalut, legutóbb néhány napja, ezzel pedig kivívták az alapszakasz győzelmet is. A vendégeknél lesznek hiányzók, a brazil Darrieer 5 sárga lapos eltiltását tölti, Simic pedig információink szerint pihenőt kapott. A többiek viszont ott lesznek, és hát így is rendkívül nehéz lesz még a pontszerzés is, a bombaformában lévő Haladás ellen.

A találkozó 20:45-kor kezdődik és a Futsal Hungary Youtube oldalán élő stream által nézhető lesz.

Utánpótlás sikerek a legutóbbi két hétvégén

Három korosztályban is megrendezte az MLSZ Budapesti Igazgatósága a Téli Futsal Kupát. U11-eseink 2 győzelemmel és 1 vereséggel a csoportjuk második helyén végeztek, így nem jutottak a 4-es döntőbe. Nem úgy, mint az U13-as és U15-ös csapatunk, akik hibátlan teljesítménnyel, 3 győzelemmel jutottak korosztályuk döntőjébe.

U13-asaink a mai napon már a döntőt is lejátszották, és végül a 3. helyen végeztek, 11 éves játékosunk Németh Levente pedig kiérdemelte a torna legjobb játékosa címet.

Az U15-ös csapat döntőjére jövő szombaton kerül majd sor. Emellett a 15 évesek ma egy elmaradt mérkőzést is játszottak a bajnokságban, és a TFSE ellen idegenben 5-1-es győzelmet arattak és felléptek a dobogó 3. helyére.

Magyar Kupa: Magabiztos sikerrel a Final Fourban!

Magyar Kupa negyeddöntő, 2. mérkőzés
Újpest RFC-220Volt - REAC-SISE 12-4 (5-2)
Szilágyi út, UTE Sportcsarnok, zárt kapuk, V.: Kiss G., Imrő, Boros

Újpest: Dohány - Moreira, Sobral, Szeghy, Horváth B.; Tyukász, Suscsák, Klushyn, Lineker, Németh M., Nehéz, Fekete O., Fekete M., Buzás
Vezetőedző: Frank Tamás

REAC: Tusor - Horváth K., Kiss, Pálmai, Boros; Tóth M., Kaszala, Orosz, Illés, Kollár, Szántovszki

Gólszerzők: Sobral (2.), Horváth B. (3., 17., 36.), Németh M. (5., 39., 40.), Szántovszki, öngól (5.), Kiss T, öngól (21.), Moreira (24.), Fekete O. (36.), Lineker (38.), ill. Horváth K. (4.), Kiss T. (10., 30.), Kollár (37.)

Sárga lap: Horváth K. (5.), Szántovszki (88.), Orosz (40.), Illés (40.)

6-4-es sikerrel vettük az első mérkőzést, és ahhoz a találkozóhoz képest téli igazolásaink, Szeghy, Horváth B., Klushyn, valamint a sérüléséből felépülő Nehéz is pályára léphetett a visszavágón. Ugyanúgy kezdtük a mai meccset is, mint a január elejeit, hiszen Ricardo Sobral már a 2. percben betalált, de egy perccel később Horváth Benedek is beköszönt. Félidőig 5 találatig jutottunk, de az ellenfél is 2-szer betalált, miközben Dohány Dominik még egy kisbüntetőt is védett.

A második játékrész kezdésére sem lehet panaszunk, hiszen Lucas Moreira két nagyszerű megmozdulása után már 7-2 állt az eredményjelzőn. A játékvezetők minden kisebb kontaktot lefújtak, a vendégek pedig az első mérkőzéshez hasonlóan jól is játszottak rá a szabálytalanságokra, így már a 10. percben összejött a 6 faultunk, de az első kisbüntetőt Dohány újra hárította, aztán még rúghattak kettőt a vendégek, melyből egy gólt szereztek, és a meccs végén mi is, amelyből mi kettőt, így a további góljainkkal együtt 12-ig jutottunk, és magabiztosan kerültünk a legjobb 4 csapat közé, amely klubtörténeti siker!

Ma este a REAC csapata ellen történelmet írhatunk

A Magyar Kupa negyeddöntőjének második mérkőzésére kerül ma sor az Újpest RFC-220Volt és a REAC csapatai között. Az első mérkőzés 6-4-es lila-fehér győzelemmel ért véget január 5-én, most pedig a második találkozón lehetőségünk lesz kivívni a final fourba való jutást, amely klubunk rövid történetének legnagyobb sikere lenne!

Frank Tamás vezetőedző lehetőségeit bővíti, hogy több visszatérő is lesz a csapatba. Októbert 2-án a ferencvárosiak elleni derbin talpcsonttörést szenvedett Nehéz Krisztián – aki azon a mérkőzésen öt gólt is lőtt – az elmúlt hetekben már együtt edzett a csapattal, ma pedig keretbe is kerül, vélhetően néhány perc lehetőséget fog is kapni. Rajta kívül szintén ott lesz a csapatban Fekete Márk, aki eddig januárban sérülés miatt nem volt bevethető. Rossz hír azonban, hogy Lineker Ricardo kisebb sérülése nem javul, s bár be lesz nevezve a mérkőzésre, de a pályára lépése bizonytalan. A hétfői Kecskemét elleni edzőmérkőzésen is csak az 5 a 4 elleni játékra szállt be és bár jól mozgott, sőt gólt is lőtt, még mindig érezte a lábában a fájdalmat.

A REAC csapata az elmúlt hetekben nem szerepelt valami fényesen az NB II-ben, ám ez nem téveszthet meg minket, hiszen biztosan mindent elkövetnek a jó eredmény elérése érdekében – ahogyan azt tették az első összecsapáson is.

A mérkőzést Youtube csatornánkon élő streamen követni lehet majd 20:45-től (az adás 20:40-kor kezdődik).

Tartalom átvétel