Utánpótlás: Az U11-esek veretlenül telelnek

Csak azért nem írhatjuk, hogy megnyertük az U11-es őszi-tavaszi pontvadászatot, mert az utolsó fordulót tavaszra (február végére) halasztotta szövetség. Ám így is nagy biztonsággal Tyukász Péter legfiatalabb csapata megnyerte saját bajnokságát, hiszen 9 ponttal megelőzi a második helyen tanyázó, általunk egyébként 6-1-re legyőzött TFSE csapatát. A srácok 10 mérkőzésen 9 győzelem mellett csak 1 döntetlen játszottak, 44 rúgott gól, 12 kapott. S bár a TFSE-nek 3 elmaradt mérkőzése van, a gólkülönbséget és a hátralévő mérkőzéseket figyelembe véve rendkívül csekély esélye van annak, hogy megelőzzenek minket. Király Bendegúz 13 találatig jutott, de Szieber Bence is előkelő 8 góllal szerepel a góllövőlistán. Egyébként az összes U11-es budapesti ligát figyelembe véve (4 csoport) is mindössze egyetlen veretlen csapat van rajtunk kívül, mégpedig az RKSK.

Tyukász Péter:
- Büszke vagyok a srácokra, hiszen nyugodt szívvel mondhatom, hogy minden mérkőzésen teljesen megérdemelten szereztük meg a pontokat. Úgy gondolom, hogy a bajnokság tavaszi folytatásában komoly eredményeket is elérhet a csapat.

A bajnoki mérkőzések eredményei ide kattintva láthatóak.

Remek őszt mentek tehát a srácok, s bár vártunk a téli futsal bajnokság indítására, ez a koronavírus miatt egyelőre bizonytalan, reméljük januárban sikerül elindítania a BLSZ-nek. 

NB I., 11. forduló: Hatalmas küzdelemben egygólos vereség a bajnok otthonában

NB I., 11.forduló:
MVFC Berettyóújfalu - Újpest RFC-220Volt 3-2 (1-1)
Berettyóújfalu, Pálfy István Rendezvényközpont, zárt kapuk mögött. V: Újhelyi, Futó, Balla

MVFC: Mezei - Nagy I., Gál, Kártik, Alvarito; cs: Horváth N., Diece, Sid, Rafinha, Rábl, Nagy D., Rézműves, Sipos, Sándor (k)
Vezetőedző: Sergio Cabrera Mullor

Újpest: Varsányi - Moreira, Lineker, Ricardo, Németh M., cs: Dohány (k), Kulcsár, Suscsák, Józsa, Kavalecz, Matyó, Bálint T., Póta, Tyukász
Vezetőedző: Póta Balázs

Gólszerzők: Alvarito (10. - büntetőből, 36.), Rafinha (30.), ill. Józsa (17.), Rafinha (24., öngól)
Sárga lap: Alvarito (3.), ill. Póta (3), Lineker (10.), Suscsák (30.), Moreira (32.).
Piros lap: -

A két Fekete-fivér nélkül indultunk Berettyóújfaluba. Rendkívül hideg csarnok fogadta a játékosokat, ahol megfelelő fütés nélkül kellett készüljünk és játszaniuk a feleknek, ám ennek ellenére vagy talán ezért remek mérkőzést játszottunk és egyenrangú ellenfelei voltunk az MVFC-nek. Sajnos megint nüanszok döntöttek és nem felénk billent a mérleg. A 10. percben büntetőből egy számunkra nem teljesen tiszta kezezésért megítélt hatméteresből Alvarito juttatta a hazaiakat vezetéshez, pedig a gól előtt és után is nekünk adódtak helyzeteink, nem is kicsik. A gól után a félidő végén jött az 5 a 4 ellen játék, amellyel egalizálni tudtunk. Érdekesség, hogy az első valamirevaló kidolgozott helyzetét csak a félidő végén vezette a hazai csapat. Ez sokat elmond a játék képéről. A második félidőben megszereztük a vezetést egy előreívelés után amelybe Rafinha ért bele és játékosaink kíséretében a kapujukba vándorolt a labda. Ezt követően kétszer is lezárhattuk volna a meccset, ám ajtó ablak helyzeteket a kapussal szemben sem tudtuk kihasználni. Majd jött egy óriási védelmi hiba, oldalberúgás után Józsa adta el a labdát, és Rafinha az üres kapuba lőtte azt. A gól felhozta a hazai csapatot, mindkét kapu előtt egyformán adódtak helyzetek, majd egy védelmi eltolódás után lemaradtunk Alvarítóról és ő megszerezte a hazaiak 3. gólját. A végén 5 a 4 ellen játékban fél perccel a vége előtt szinte üres kapura lőhettünk, ám Németh lövése fölé ment. Jól helytálltunk, de a hibákat csökkenteni kell. Sajnos a jó játékunk most sem hozott pontot, mint sok kiélezett mérkőzésen eddig, holott véleményünk szerint minimum a döntetlenre rászolgáltunk volna.

NB I., 10. forduló: Könnyed győzelem a jól küzdő Újváros ellen

NB I, 10. forduló: 
Újpest RFC-220Volt - Dunaferr 6-0 (3-0)
UTE Atlétikai Stadion, zárt kapuk mögött. V: Zimonyi, Czene-Joó, Strehó

Újpest: Tyukász - Lineker, Moreira, Sobral, Fekete O.; cs: Varsányi (k), Kavalecz, Németh M., Fekete M., Kulcsár, Suscsák, Modarresi, Póta, Józsa
Vezetőedző: Póta Balázs

Dunaferr: Cseresznyés - Csányi, Schneirer B., Dorogi, Németh L.; cs: Bán (18), Schneirer J., Danó, Perjési, Szabó K., Slett, Bartha, Garda 

Gólszerzők: Lineker (3., 23.), Suscsák (14., 16.), Fekete O. (25.) Moreira (32.)

Sárga lap: - ill., Németh L. (2.), Schnierer J. (15.), Slett (37.)
Piros lap: -

Egy megfiatalodott dunaújvárosi csapatot fogadtunk az második kör első fordulójában, ahol nem is lehetett más célja a csapatnak, mint nyerni. A sérült Nehéz Krisztián és Bálint Tibor mellett ezúttal technikai döntés értelmében kimaradt a csapatból Matyó Máté is.

Zárt kapuk mögött a Dunaújvárost fogadjuk

Hétfőn este a Dunaferr látogat Újpestre, amellyel megkezdődik az alapszakasz második köre. A 20.45-kor kezdődő mérkőzés a kormány döntése értelmében zárt kapuk mögött zajlik majd. Remélni tudjuk csak, hogy ez az állapot nem tart sokáig, hiszen a sport nézők nélkül mit sem ér, ám most első az egészség. Ráadásul csapatunk a második körben hat alkalommal is hazai pályán szerepel majd a 9 fordulóból. Azonban online stream segítségével élőben követhető lesz a mérkőzés youtube-n. A két csapat augusztus 28-i mérkőzésén az első fordulóban 3-0-ás hazai siker született, igaz végig ki-ki mérkőzést játszottak a felek, s bár az első félidőben 1-0-ra vezetést szerzett a Dunaújváros, a vészkapus játékig ez így is maradt, amikor is üres kapus góllal biztosította be a győzelmet a piros-fehér alakulat. Akkor még nem léphetett pályára csapatunkban két légiósunk sem Ricardo Lineker és Ricardo Sobral sem, sőt Lucas Moreira is 5 napos karantén és edzés nélkül tudott a csapat rendelkezésére állni. 

Ezúttal teljesen más mérkőzés várható, márcsak azért is, mert a vendégeknél sajnos kb. 1,5 hete megkongatták a vészharangokat a főszponzor kiválása miatt, így a profi játékosaikat szélnek eresztették és a fiataljaikkal folytatják a szezont.

Póta Balázs csapatában azonban mindenki harcra kész, s bár Nehéz Krisztián még értelemszerűen sérült a lábközépcsont törése után, Varsányi Áron azonban már visszatér a csapatba! Szinte mindenki hadra fogható tehát és várhatóan a játékosoknak plusz motivációt jelent, hogy az Újpest Futsal Club delegáltjaként a helyszínen nézi meg a meccset a sztáredző Ricardo Sobral "Cacau" is.

Tartalom átvétel