Elindult az U17, U20 kiemelt bajnokság is az ifik győzelmével

Elkezdődött az országos első osztályú ifjúsági és junior bajnokság is. U17-es csapatunk edzője Kavalecz Márk lett, az U20-at pedig a felnőtt korosztállyal egyetemben továbbra is Póta Balázs viszi. Az U17-es csapat nagyjából együttmaradt a tavalyi évhez képest, sőt több 2006-os születésű 15 éves játékossal is számolhat majd Kavalecz Márk a szezon folyamán. Az U20-as csapatunk számára nehezebb lesz az év, Vitor Luiz és Szentgyörgyvölgyi Ruben kiöregedett, Nagy Tamás Amerikába utazott, Buzás Lászlót a nagypályás edzője nem engedi futsalozni, többen pedig abbahagyták a csapatból, így meglehetősen foghíjas létszámmal várhattuk a szezonkezdést.

Kavalecz Márk csapata nagyszerű győzelemmel kezdett, 10-3-ra verte idegenben aktuális ellenfelét, ketten is mesterhármast jegyeztek és bár egy forduló után a tabella nem reprezentatív, de mégiscsak jó kimondani, hogy az Újpesttel kezdődik.

U17: Kastélydomb SE - Újpest FC-220Volt 3-10 (1-4)
Alsónémedi, zárt kapuk. V: Kiss T., Laczkó, Mohácsi

Újpest: Gyarmati - Rácz K., Szilva Milán, Szabó J., Erdélyi G.; cs: Hajzsel (k), Szilva Máté, Bádonyi, Rapkai, Kovács M., Katona, Farkas, Kincses
Edző: Kavalecz Márk

Gólszerzőink: Szabó József (3) Szilva Milán (3), Erdélyi Gergő (2), Szilva Máté, Bádonyi Csaba

Gyere hozzánk futsalozni !

Idén is legalább 5 korosztályban indít csapatot az Újpest Futsal Club. Akárcsak az elmúlt évben az U11, U13, U15 a budapesti területi bajnokságban vesz részt, míg az U17 és az U20 az MLSZ országos kiemelt bajnokságában szerepel.

Rajtuk kívül 3 új korosztály indítása van tervben - jelentkezők függvényében - az U7 és az U9-es Bozsik korosztályban, illetve az U17-es női futsal területi bajnokságban. 

Bármelyik korosztályban szeretettel látunk bárkit aki kipróbálná magát és megismerné ezt a sportágat, vagy csak szeretné elsajátítani már a legkisebb korban a labdarúgás alapjait.

Érdeklődni az alábbi az alábbi telefonszámon lehet: 06 30 427 2444 Tyukász Péter utánpótlás edzőnél és technikai vezetőnél.

Eltiltások: Lineker, Kulcsár 1-1 bajnoki

Az Aramis meccsen két játékosunk is a kiállítás sorsára jutott, Kulcsár Gábor második sárga lap után a kispadról volt kényszerű elhagyni a játékteret, ő automatikusan 1 mérkőzésre szóló eltiltást kapott. Ricardo Lineker az utolsó fél percben volt kénytelen szabálytalankodni egy eladott labda után a kapura törő ellenfelével szemben, amelyért Farkas Balázs felmutatta neki a piros lapot. Ha sikerült volna kihúzni a meccsen döntetlennel azt mondjuk talán meg is érte volna, így azonban nagy árat fizettünk ezért a hibáért. Ő a fegyelmi bizottság szintén a soron következő 1 bajnoki meccsre tiltotta el, tehát hétfőn Kecskeméten meglehetősen foghíjasan tudunk majd pályára lépni, hiszen Fekete Olivér és Márk játéka egyaránt kérdéses, sőt igazából valószínűleg csak utóbbi játékára van némi esély.

NB I., 3. forduló: 4.4 mp-el a vége előtt vesztettünk

NB I., 3. forduló
Aramis SE - Újpest RFC-220Volt 3–2 (2–1)
Budaörs, Aramis Csarnok, 100 néző, V.: Farkas B., Kubicsek, Ibriksz

Aramis: Vámosi - Moga, Jenei, Keresztury, Boznánszky;cs: Molnár (k), Szilágyi, Harnisch, Frankovszky, Sáhó, Fischer, Bognár B., Papp B., Papp Zs. Vezetőedzó: Moga Lorant

Újpest: Varsányi – Moreira, Nehéz, Lineker, Ricardo; cs: Tyukász (k), Dohány (k), Kavalecz, Németh M., Bálint T., Póta, Kulcsár G., Józsa, Matyó
Vezetedző: Póta Balázs

Gólszerzők: Harnisch (17.), Keresztury (38.), Boznánszky (40.), ill. Moreira (37.), Nehéz (38.)

Sárga lap: Bognár (32.,) Sáhó (38.), ill. Ricardo (17.), Nehéz (23.), Tyukász (39.), 

Piros lap: Kulcsár (32.), Lineker (40.)

Hivatalos jegyzőkönyv.

Tartalom átvétel