Póta Balázs: "Nagyon büszke vagyok ... a meglepetés is benne volt!"

A tegnapi Újpest RFC-220Volt - MVFC Berettyóújfalu meglehetősen hektikus és felfokozott hangulatban ért véget, ennek főbb oka az volt, hogy folyamatosan "lőtávon" belül tartottuk a vendégcsapatot, meglepve ezzel őket is, de talán még magunkat is. A labdabirtoklási arány (49-51%) és a kapura lövési statisztika (28-29) is arról árulkodik, hogy ki-ki mérkőzésre tudtuk kényszeríteni a piros-fehéreket, sőt a második góluk meglehetősen a játékvezető jóindulatán múlott. Póta Balázs ezúttal teljesen jogosan nem is fukarkodott a dícsérő jelzőkkel.

- Nagyon büszke vagyok az egész csapatra, mindent megtettek a srácok annak érdekében, hogy megnehezítsük a bajnok dolgát és talán a meglepetés is benne volt a mérkőzésben. Egyáltalán nem játszottunk alárendelt szerepet, úgy érzem partiban voltunk, sőt olykor még domináltunk is. Az első évünkben újoncként nagy dolog, de nem szabad túlértékelni sem. Lassan nekünk is meg kell szereznünk az első győzelmünket, ami majd további lökést és önbizalmat adhat. A Berettyóújfalunak gratulálok, profik voltak és kijött a tegnapi napon a fontosabb pillanatokban a rutin és a tudás különbség is. Mi azért dolgozunk a továbbiakban, hogy ezt még jobban csökkentsük. A közönségünk is fantasztikus volt, remekül hajszolták a csapatot, nagyszerű este volt! Hajrá Újpest!

NB I., 2. forduló: Szoros meccs a bajnoki címvédő ellen!

NB I., 2. forduló
Újpest RFC-220Volt–MVFC Berettyóújfalu 1–3 (0–2)
UTE Atlétikai Stadion, 200 néző, V.: Zimonyi, Kiss G., Strehó

Újpest: Tyukász – Moreira, Nehéz, Lineker, Ricardo; cs: Varsányi (k), Kavalecz, Németh M., Fekete M., Bálint T., Póta, Kulcsár G., Józsa, Matyó

Berettyóújfalu: Mezei D. – Periera, Rábl, Szabó P., Alvarito; cs: László M. (k), Horváth N., Nagy I., Gál I., Kártik, Sid, Szatmári, Rafinha, Sipos

Gólszerzők: Kulcsár (30.) ill, Szabó P. (4.), Rábl (12., 36.)
Sárga lap: Józsa (22.), Tyukász (27.), Moreira (31.), Póta (39.) ill. Periera (22.), Rábl (28.)
Piros lap: Mezei (26.)

Hivatalos jegyzőkönyv.

Kilenc év után ismét hazai pályán lépett pályára a futsal NB I-ben az Újpest. Újpest Futsal-Berettyóújfalu mérkőzést még régebben, egész pontosan 2010. október 11-én rendeztek az élvonalban. Akkor a vendégek 7–1-re nyertek. Érdekesség, hogy a 10 évvel korábbi meccs résztvevői közül egyetlen játékos marad hírmondónak: Rábl János. Fekete Olivér sérülés miatt nem tudott pályára lépni, Ricardo Sobral játékengedélye azonban befutott hétfőn.

NB I-es hazai debütálás előtt az Újpest az ország legjobb csapata ellen

Nem túlzás a fenti cím, hiszen a legutóbbi bajnok, illetve az elmúlt bajnokságot veretlenül befejező MVFC Berettyóújfalu látogat Újpestre. A mérkőzés 20:30-kor kezdődik, klubunk pedig szeretné megadni a hazai debütálás módját, amelyről a Winner Chearleader táncos lányai is gondoskodnak majd.

Póta Balázs az elmúlt egy hétben 4 edzést is tartott annak érdekében, hogy a lehető legjobban sikerüljön felkészülni a piros-fehérek ellen. Gondjainkat nehezíti, hogy Fekete Olivér megsérült nagypályán, így ő nem lehet ott a mérkőzésen, megérkezett viszont Ricardo Lineker játékengedélye, ő vele számolhat a vezetőedzőnk, továbbá Lucas Moreira is teljes értékű munkát végzett az elmúlt héten. Kérdéses azonban még Ricardo Sobral szereplése, ő jelenleg attól függően léphet pályára, hogy a szlovák szövetség válaszol-e hétfőn az MLSZ által már hét elején kikért átigazolásra és kiadja-e a játékengedélyét.

Bemutatjuk a MVFC Berettyóújfalut, hétfői ellenfelünket

Az első hazai fellépésére készül futsal csapatunk, amely az ország legjobb csapatát a 4x bajnok, 3x kupagyőztes, 2x magyar szuperkupa győztes MVFC Berettyóújfalut fogadja. Az elmúlt évek legjobbja, bajnoka, Bajnokok-Ligája induló Mezei-Vill tartósan meglehetősen jó formában van, hiszen az elmúlt 1 évben mindössze egyetlen mérkőzést veszítettek a Haladás elleni kupadöntőt Szombathelyen. Bajnoki mérkőzésen azonban több mint 1 éve veretlenek Magyarországon, tavaly 18 alapszakaszbeli mérkőzésen 16 győzelemmel és mindössze 2 döntetlennel büszkélkedhettek. A csonka rájátszásban ezt követően 2 győzelemmel végeztek. Ráadásul ők szerezték a legtöbb gólt is a hazai pontvadászatban, 97 találatig jutottak 20 mérkőzésen, amely majdnem 5 gólos átlagnak felel meg. Utolsó vereségüket a 2018-2019-es bajnoki döntőben szenvedték el a Haladástól, ám végül összesítésben 3-2-re övék lett az aranyérem. Ebben a bajnokságban egyébként sem az alapszakaszban, sem a rájátszásban sem találtak legyőzőre szintén, így ha a bajnoki döntőt és a kupadöntőt nem nézzük, a bajnoki rendszer alatt az utolsó vereségüket 2018. január 15-én szenvedték el. Azóta 51 mérkőzésen 5 döntetlen és 46 győzelem áll a nevük mellett a 3 pontos pontvadászatban. Elképesztően jó mérleg.

Tartalom átvétel