Győzelem a 5 Stars ellen

Szerdán este edzéssel csütörtökön pedig egy gyorsan lekötött edzőmérkőzéssel folytatódott a felkészülés a srácok számára, méghozzá idegenben az Érd Arénában az NB II Nyugati csoportjában szereplő 5 Stars volt a mieink ellenfele. Póta Balázs csapata 3x30 percet játszott, amely rengeteg - főleg újpesti - helyzetet hozott. Jól kezdtük a mérkőzést néhány perc után Horváth László duplájával már 2-0-ra is vezettünk, aztán valahogy megállt a gólgyártás. Igaz az ellenfél is kihagyott néhány helyzetet, de a mieink jeleskedtek ebben főleg. Az utolsó játékrészben aztán Matyó Máté megtörte a gólcsendet, a végén pedig az ellenfelünk szépíteni tudott. A mérkőzést jó ritmusban kezdtük, főleg az első játékrész nézett ki nagyon jól, agresszíven és célra törően játszottunk. Ekkor főleg az alapcsapat lépett pályára, később sűrűbben variálta a sorokat a mester. A kapuban ezúttal Tyukász Péter majd Graeser Krisztián kapott lehetőséget, Dohány Dominik pihent. Köszönjük a lehetőséget a 5 Starsnak és sok sikert kívánunk nekik a bajnokságra!

Debreceni meccsel zárult az edőztábor

A tegnapi Berettyóújfalui mérkőzés után este egy kis csapatösszetartás volt, s bár másnap délelőtt szabad foglalkozást kaptak a srácok, mégsem lehet azt mondtani, hogy túl fittek lettünk volna a DEAC elleni délutáni mérkőzésre, hiszen egy napon belül már a második nálunk nagyobb iramot diktáló NB I-es ellenfellel találtuk szembe magunkat. A 2x35 perces mérkőzésen ezúttal az elejétől fogva mindenkire számított Póta Balázs, sőt önmagát csak a második félidőben szerepeltette. A 4-1-es félidő után végül 7-2-es végeredményt hozott a még budakalászi sportcsarnoknál is tapadósabb talajon.

Felkészülési mérkőzés:
DEAC - Újpest FC220Volt 7-2 (4-1)
Debrecen
Gólszerzők: Szabó Tibor, Hegedűs Dániel

Újpest: Graeser - Kavalecz, Szabó T., Kulcsár, Szücs Á. - Horváth L., Hegedűs, Zsoldos, Szita, Póta, Vitor, Jucimar, Wesley, Tyukász (k), Dohány (k)

A magyar bajnok otthonában léptünk pályára

Tegnap lejátszotta harmadik edzőmérkőzését is Póta Balázs alakulata, mégpedig annak a Berettyóújfalunak az otthonában, akik nem csak a bajnokságra, hanem az október Bajnokok-ligájára is készülnek, éppen ezért két brazil válogatott játékossal is megerősítették a keretüket.

Felkészülési mérkőzés:
Mezei-Vill Berettyóújfalu - Újpest FC-220Volt 7-1 (3-0)
Berettyóújfalu
Gólszezők: Takács (2), Sid, Rézműves, Trencsényi, Harmati, Gál, ill. Szücs Á.

Újpest: Tyukász - Póta, Kulcsár, Szabó T., Szücs Á.; Horváth L., Kavalecz, Szita, Hegedűs, Zsoldos, Vitoz Luiz, Jucimar, Wesley, Graeser (k), Dohány (k)

Edzőtábor a hosszúhétvégén Bererttyóújfaluban

Ma reggel edzőtáborba utazott a csapat Bererttyóújfaluba a hosszúhétvége idejére. Bár arra már volt példa, hogy bajnoki mérkőzések előtt 1 nappal előbb lementünk (tavaly  Csengerre), de ilyen formában ez az első ilyen jellegű összetartás a klub életében. Ismét sikerült kicsit előbbre lépni valamiben. A csapatbusz ma reggel hagyta el a Budakalászi Sportcsarnokot. A mai kerethez holnap még 4 fő csatlakozik, így összesen 15 játékossal edzőtáborozunk. 

Új igazolás: Szűcs Ádám a jövő reménysége

Most már bátran kijelenthetjük, hogy Újpesten a jövő csapata épül, hiszen az idei nyári igazolások szinte (Tyukász Péter kivételével) eddig csupa fiatal és tehetséges játékosok. Szabó Tibor (19), Dohány Dominik (18), Kulcsár Gábor (22), Zsoldos Áron (21), Hegedűs Dániel (21) után újabb fiatal tehetség válaszotta klubunkat: Szücs Ádám. Az utánpótlás válogatott gólfelelős játékos, tavaly első soros centere volt a Nyugati Csoport első helyezett ETO SZC-nek, ahol 13 gólig jutott (ebből a rájátszásban 10 találat íródik a nevéhez 11 mérkőzésen). Mindemellett az U20-as bajnokságban is elképesztő gólmennyiséget hozott össze, 26 mérkőzésen 49 találat ! Azt megelőző évben 9 mérkőzésen szerepelt a Rába ETO-val az NB I-ben is, és tagja volt a final fouros csapat keretének. A korábbi években is rengeteg gólt szerzett U17-es bajnokságban (15/34 és 15/32) pazarul szerepelt, ahol bajnoki címeket is szerzett korábbi klubjával. Mi mást is kívánhatnánk neki, hogy folytassa a gólgyártást Újpesten is. A fiatal játékost arra kértük mutatkozzon be az újpesti közönségnek.

Szücs Ádám:
-  Győrben születtem, ahol egy futsal tábor alkalmával szerettem meg a sportágat. Az akkori edző mindenképpen szeretett volna leigazolni az U11-es csapatába. Azóta végigjártam az összes korosztály futsalban és U11-től U20-ig minden bajnokságot megnyertem. A válogatottba 16 éves korom óta szerepelek. Győrben sajnos a futsal haldoklik az utóbbi években ezért kerestem új lehetőség után. Több ajánlatom is volt, hívtak az NB I-be is, de mindenképp játszani és erősödni szerettem volna a felnőttek között és Újpesten látom a jövőt ehhez, adottak a körülmények a dobogóhoz vagy az NB I-be való feljutáshoz. Fel is költözöm Budapestre, biztosan furcsa lesz szülők és a megszokott környezet nélkül, de remélem a beilleszkedésem ott és a csapatnál is zökkenőmentes lesz.

Tartalom átvétel