Bakay Ferenc: "Gólokkal és jó játékkal szeretném segíteni a csapatot!"

Bakay Ferenc a nyári vérfrissítésünk egyik tagjaként, Póta Balázs hívására érkezett az Újpest FC-220Volthoz. A 24 éves játékos már a futsal NB I-ben is eltöltött egy szezont, míg a másodosztályban már a 100 lőtt gólon is túl van. Újpesti pályafutását is jól kezdte, hiszen eddig 5 mérkőzésen 4 góllal járult hozzá csapatunk szerepléséhez. 5-ös mezben pályára lépő futsalosunkat kérdeztük eddigi pálkyafutásáról, az előző fordulóról, illetve a Csenger elleni várakozásairól is. De megtudhatjuk a cikkből, hogy hova várja a csapatot a bajnokságban, mit vár magától a mérkőzéseken és, hogy mivel foglalkozik a hétköznapi életben.

U18: 1 másodpercen múlt csak a győzelem

U18, NBI, Nyugati csoport, 2.forduló:

Gerrzo-Hegyvidék - Újpest FC-220Volt 5-5 (1-0)
Fonyódi Antal Sportcsarnok V: Apkó, Urgyán, Török
Gólszerzőink: Sárai, Juhász, Edőcs T., Rácz, Széchényi

Az első fordulóban gólzáporos győzelemmel kezdett U18-as csapatunk az ELTE-BEAC ellen. Ezúttal a Gerrzo-Hegyvidék csapatához látogattunk, akik nagypályán is egy csapatként szerepelnek, ez pedig nem könnyítette meg a mieink dolgát. Az első félidőben ez meg is látszott, a felfogásunk sem a legjobb volt. A második játékrészben azonban összeszedték magukat a mieink, és bár 2-1-re még a hazai csapat vezetett, 2-2-es egyenlítés után végig mindig vezetetni tudtunk, de sajnos csak egy találattal, amit mindig kiegyenlített a Hegyvidék. Hiába szeretük meg a vezetést újfent másfél perccel a vége előtt, az utolsó góljukat egy labdaeladás után 1 mp-el a végső dudaszó előtt érték el, így sajnos be kellett érnünk a döntetlennel. 

Kapusparádéval a meccs végén büntetett a Kistarcsa

NB II. Keleti csoport, 6. forduló:

Kistarcsa - Újpest FC-220Volt 4-1 (1-0)
Kistarcsa, 150 néző. V: Kovács G., Janitz G., Boros R.

Gólszerzőnk: Péter M.

Házi gólkirályunk és csapatkapitányunk, Szabó Zsolt hiányában érkeztünk Kistarcsára, aki hétvégén hasfalhúzódást szenvedett nagypályás mérkőzésen, de nem tudott pályára lépni játékos-edzőnk, Póta Balázs sem bokasérülése miatt. Sokáig vezetett a hazai csapat, de fölényünk végül meghozta az egyenlítést. Sőt 3 perccel a vége előtt előbb eltaláltuk a kapufát, kihagytunk egy tízméterest, majd egy kontrából a második kistarcsai gól is megszületett. Ezután az 5 a 4 elleni játék sem hozott számunkra eredményt. Sőt az egyébként kíválóan védő Ribai kapus is betalált, majd egy újabb góllal lezárta a mérkőzést a hazai csapat. Hiába játszottunk nagy fölényben a második félidőben, Péter Matyi parádés, kapufás gólján kívül semmi nem ment be. Mondhatjuk, hogy a szerencsésebb csapat nyerte a mérkőzést. A futball íratlan törvénye beigazolódott: a sok kihagyott helyzetre góllal, gólokkal válaszolt az ellenfél - pedig a második félidőben szinte védenivalója se volt a kapusunknak.

Graeser Krisztián: "Remélem a játékunkkal egyre több szurkolót tudunk kicsalogatni!"

Hétfőn újabb mérkőzés vár az Újpest FC-220Voltra.. Ezúttal Kistarcsára látogat Póta Balázs együttese, ahol 20 óra 30 perctől lépnek pályára játékosaink. Az újonc hazaiak eddig vegyes eredményeket értek el, de így is a középmezőny alján helyezkednek el, a 8. helyen állnak. Eddig mindegyik mérkőzésük nagy csatában dőlt el. Hol a javukra, hol ellenükben. Jó eredmény esetén mi ebben a fordulóban akár a dobogóra is léphetünk. Most csapatunk egyik kapusa, a nyáron Újpestre visszatérő Graeser Krisztián harangozza be a találkozót és emellett visszatekint a nyári indulásra és eddigi eredményeinkre is.

- Nyáron több év után tértél vissza Újpestre. Ezek szerint jó emlékeid vannak az előző időszakodról!

- Valóban, jó érzés volt visszatérni. Ugyan csak egy fél évet voltam itt, de megszerettem a csapatot. Illetve, itt rúgtam első és második gólomat is karrierem során, ami szintén kellemes emlék.

Tartalom átvétel