Megnyugtató győzelem a nyitányon

NB II. Keleti csoport, 1. forduló:

Újpest FC-220Volt – MVFC II. Berettyóújfalu 4-1 (2-1)
Budakalász, 120 néző.

Gólszerzőink: Hajdú Norbert, Szabó Zsolt, Kanalas László, Nagy Dániel

Elkezdődött a 2017-2018-as megerősödött NB II-es szezon. A keleti-csoport és közép-keleti-csoport tavalyi első hat helyezettje adja az idei keleti-csoport 12 csapatát. Szintén 12 csapat található a nyugati-csoportban. Együttesünk mindjárt egy új ellenféllel találta szembe magát, méghozzá az élvonalbeli MVFC Berettyóújfalu második csapatával. A tehetséges játékosokat, több utánpótlás válogatottat felvonultató piros-fehérek ellen nem számíthattunk könnyű mérkőzésre. Hiányzóink is akadtak, Kolena Norbert és Garami Mátyás nem tudott a társakkal tartani, míg Horváth Gergelynek még nem érkezett meg a játékengedélye. Zoufal Nándor játékosedző dolgát az sem könnyítette, hogy Kapcsos Vince és Namuquita Roland például még egy edzésen sem tudott részt venni a többiekkel idén (előbbi sérülés, utóbbi friss igazolása miatt).

Zoufal Nándor: "Célunk a felsőházba kerülés!"

Hétfőn 20:30 órakor a Budakalászi Sportcsarnokban kezdetét veszi a 2017-2018-as futsal bajnokság az Újpest FC-220Volt számára is. Ahogy előző cikkünkben is jeleztük nagyon megváltozott csapatunk kerete erre a szezonra.
Éppen ezért arról is kérdeztük Zoufal Nándor vezetőedzőt, hogy mi várható a tavalyi szezonban a Közép-keleti csoportban bravúros ezüstérmet szerző csapatunktól az immár megerősödött, mindössze 24 csapatos NB II-ben. Érkeztek rutinosabbak, NB I-et megjárt játékosok és feltörekvő fiatalok is. Vajon mit hoz ez az elegy az újpesti futsal számára?Természetesen nem maradhatott ki vezetőedzőnk első fordulóbeli MVFC Berettyóújfalu II elleni találkozóval kapcsolatos várakozása sem.

Hétfőn kezdődik a futsalidény!

Három hónap szünetet követően hétfőn 20:30-kor újra pályára lép az Újpest FC-220Volt futsal csapata! A két csoportosra szűkített NB II-es bajnokság nyitó fordulójában az MVFC Berettyóújfalu második csapatát fogadjuk a Budakalászi Sportcsarnokban. Csapatunk alaposan átalakult a nyáron, hiszen 8 játékos eligazolt, és 9 új játékos érkezett! Az előző szezonban a Zoufal Nándor által irányított gárda a 2. helyezést érte el a csoportjában, így éppen lemaradt a rájátszásról. Ezúttal még nehezebb lesz a helyzetünk hiszen a tavalyi felsőházi rájátszás csapatai mellett most már a Kelleti-csoport legjobb 6 alakulata is a mi csoportunkban lesz. Tehát 12 remek csapat vág neki a küzdelmeknek, ahol az első cél megint a felsőházi rájátszásba kerülés lesz.

Szoros mérkőzéssel zártuk a felkészülést

Tegnap lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését csapatunk, amelyen 6 új szerzeményünk is pályára lépett. A TFSE elleni találkozó végig jó iramban zajlott, remek próba volt a jövő hét hétfői MVFC Berettyóújffalu II. elleni bajnoki nyitányra. A kapuban Horváth Gergely kapott ezúttal bizonyítási lehetőséget, és csatlakozott Hajdú Norbert is, aki jó játékkal tért vissza. Most is több hiányzónk volt, hiszen Szőczei István, Kolena Norbert, Vincze Dezső és Kapcsos Vince ezúttal nem léphetett pályára. A mérkőzés felemásra sikeredett, voltak kifejezetten jó periódusaink, de a 30 perces első játékrész végén nagyobb előnyre tett szert a házigazda. Szünet után viszont újra erőre kapott a társaság, és végül sikerült egy gólra felzárkóznunk, 8-7-es hazai győzelemmel ért véget a találkozó, amelyet a hazaiak kapusa, Szűcs Lajos vezetett közmegelégedésre.

Tartalom átvétel