7. forduló: Fájó vereség öngóllal, 4 mp-el a vége előtt

NBII, Közép-csoport, 7. forduló: 
2015.10.26., Budakalász
Újpest FC-220Volt - Déli 1988 4-5 (3-2)

Az előjelek továbbra sem nekünk kedveztek, hiszen nagyon kevesen vannak Zoufal  Nándor keretében így variációs lehetőségekről egyáltalán nem beszélhetünk. Ennek ellenére a fiúk elszántak voltak és mindenképpen a győzelem reményében léptek pályára.

Beharangozó: Újpest FC-220Volt - 1988 Déli FC

A tabella 4. helyén álló Vasas fiókcsapat, az 1988 Déli FC lesz a hétfő esti ellenfelünk 21:20 órakor a Budakalászi Sportcsarnokban. A vendégek eddigi 5 mérkőzésükből hármat megnyertek, viszont döntetent játszottak a Garvittax csapatával és kikaptak az újonc Kecskeméttől. Eddig nem túl fényes a mérlegünk hétfői ellenfelünkkel szemben, hiszen még csak a piros-kékek diadalmaskodtak összecsapásainkon. A 2014-15-ös szezonban hazai pályán 4-2-es, míg idegenben 8-3-as vereséget szenvedtünk Kis János csapatától, míg 2012-13-ban 7-4-es és 9-5-ös piros-kék siker született. Épp ideje, hogy pontot, vagy pontokat szerezzünk a futsalt már igen régen, és kultúráltan játszó alakulattól. Kérdéses még, hogy milyen csapattal tudunk kiálni a találkozóra. Remélhetőleg sérültjeink közül már számíthatunk egy-két játékosra és munkahelyi elfoglaltság sem jön közbe a mérkőzésre.

Szeretettel várjuk szurkolóinkat! A belépés továbbra is díjtalan!

6. forduló: Hat mezőnyjátékossal a végén elfáradtunk

NB II, Közép-csoport, 6. forduló:
2015.10.19., Vác
Vác Futsal SE - Újpest FC-220Volt 8-3 (3-2)

Nem a legjobb előjelekkel indultunk a mai találkozóra. Több sérült mellett néhányan munkahelyi elfoglaltság miatt hiányoztak a mérkőzésről, köztük a két kapusunk. Így az utolsó pillanatban egy villám játékengedélykérés után Hodula Krisztián sietett segítségünkre, amit ezúttal is köszönünk neki. Végül mindössze hat mezőnyjátékossal és két kapussal (Csicsó Sándor sérülten is a csapattal tartott) érkeztünk Vácra.

Beharangozó: Vác - Újpest FC-220Volt

A 6. forduló következik, amelyben az Újpest FC-220Volt Vácra látogat. A mérkőzés  hétfőn, 20:00 órakor kezdődik a Váci Sportcsarnokban (Vác, Bán Márton u. 3.). A hazaiak 5 forduló után 9. helyen állnak, míg Vinczéék a 11. pozíciót foglalják el. Eddig nem sok sikerélményünk volt Vácon, tavaly 7-0-ás, tavalyelőtt 13-2-es vereséget szenvedtünk a Duna-parti városban. A 2013-14-es szezonban hazai pályán is vereséget szenvedtünk a Vén Gáborral és Burzi Attilával felálló csapattól. Némileg árnyalja a képet, hogy az utolsó mérkőzésünkön, 2015 tavaszán 6-5-re legyőztük hétfői ellenfelünket. Ezen a találkozón Vincze és Decsi 2-2, Simon és Ivanics B. 1-1 gólt ért el. Sajnos a holnapi találkozón csak házi gólkirályunk játszhat, a többiek nem állnak Zoufal Nándor rendelkezésére.

5. forduló: Kevésen múlott a bravúr

NBII, Közép-csoport, 5. forduló:
2015.10.12, Budakalász
Újpest FC-220Volt - PTE-PEAC 1-2 (1-2)

Az eddig százszázalékos, három meccsből három győzelemmel rajtoló pécsi PEAC volt a mieink ellenfele hétfőn. Zoufal Nándor játékos-edző dolgát több hiányzó is nehezítette, sérülés vagy egyéb elfoglaltságok miatt: Újfalusi, Füstös, Decsi, Arany, László és a házi góllövőlistát vezető Vincze sem tudott jelen lenni, így mindössze 3 cserével voltunk kénytelenek nekimenni a mérkőzésnek.

Tartalom átvétel