Újpest FC-220Volt – UTE 5-11 (1-4) - Ideges játékkal vereség az újpesti rangadón

A tavasz leggörcsösebb, legidegesebb játékával rukkolt elő együttesünk az UTE elleni bajnokin. A mieink hiába próbálkoztak becsülettel, az ellenfél fiataljai kegyetlenül kihasználták a hibáinkat, míg a második félidő hajrájában az öt a négy elleni játékban sem volt szerencsénk. Tanulságos mérkőzésen hatgólos vereséget szenvedtünk a kerületi riválistól.

Újabb kerületi rangadó, újabb győzelem?

 
Tizenegy gólnál kevesebb még sosem született, mikor az Újpest FC-220Volt az UTE-val találkozott. Ez már önmagában is garancia lehet egy fordulatos mérkőzésre, ha pedig abból indulunk ki, hogy a nem túl acélos ősz után mindkét együttes feljövőben van, az újabb érv amellett, hogy érdemes kilátogatni a hétfő esti, újpesti rangadóra.

A harmadik tavaszi győzelem! NB II. (18.): KSK-Limes SE – Újpest FC-220Volt 4-9 (2-5)

Az idei évtől az UTE mellett már egy újabb kerületi riválissal is meg kell küzdenünk az NB II-es futsal bajnokságban. A néhány évvel ezelőtt még az utánpótlás csapatainkat biztosító Káposztásmegyeri SK hétfőn este fogadta az Újpest FC-220Voltot a budakalászi MegArénában. Az őszi vereség után ezúttal a visszavágás reményében lépett pályára Simon Péter legénysége, ami össze is jött. 5-2-es félidő után magabiztos 9-4-es győzelmet arattunk! Kolena Norbert három gólt szerzett, Vincze Dezső és a lila-fehérben első mérkőzését játszó Huszák Attila 2-2 gólt lőtt, és Decsi Dávid, valamint a játékos-edzőnk Simon Péter is betalált.

Kerületi rangadó vár a mieinkre

Egyhetes szünetet követően folytatódik az NB II-es bajnokság. A 18. fordulóban a Káposztásmegyeri Sport Klub ellen lép pályára együttesünk, idegenben, mégis hazai pályán, mivel a KSK-Limes otthonául ugyanaz a budakalászi MegAréna szolgál, ahol mi magunk is játszuk hazai mérkőzéseinket. Az összecsapáson két újonc is bemutatkozhat Simon Péter együttesében, a cél pedig egy újabb bravúrral megszerezni az ötödik tavaszi játéknapon a harmadik győzelmünket is.

Két új játékost igazoltunk

 
Profanter Ádám és Huszák Attila személyében két új futsalossal bővült Simon Péter vezetőedző játékoskerete. Előbbi futsal újonc, utóbbi játékos pedig az Asterix SC együttesét erősítette a korábbi években (a legutóbbi 1,5 évet kihagyta). 
 
Tartalom átvétel