Statisztika II. – Pátrovics Attila minden mérkőzésen pályára lépett
A 2009-2010-es NB II-es bajnokságban összesen 20 mérkőzést játszott az Újpest Futsal Club. Ezeken a találkozókon 13 lila-fehér győzelem született, 1 alkalommal döntetlennel zárult a mérkőzés, 6-szor pedig vereséget szenvedett az Újpest FC.
Az alapszakaszban 14 mérkőzésen, 9 győzelem, 1 döntetlen és 4 vereség volt Kerényi Norberték mérlege. Ezzel pedig a csoport második helyén végeztek.
A rájátszásban 4 győzelemmel és 2 vereséggel zárt a csapat. Köszönhetően annak, hogy az utolsó mérkőzésen az egyébként győztes ózdiak három játékosukat is jogosulatlanul szerepeltették a mérkőzésen.
Összességében tehát 67%-os teljesítményt ért el a csapat, ami bajnoki aranyérmet ért az Újpest Futsal Club számára.
A 20 mérkőzésen összesen 31 játékost neveztek az edzők a keretbe.
A csapat tagjai közül az összes, azaz 20 mérkőzésen pályára lépett a kapus, Pátrovics Attila. Őket követi a 17 találkozón szóhoz jutó Takó Csaba, valamint a 16-szor szereplő csapatkapitány, Kerényi Norbert. (Másik kapusunk, Janta Zoltán szintén 17-szer volt nevezve, de nem lépett minden mérkőzésen pályára.)
Többen csak a téli átigazolási időszakban csatlakoztak csapatunkhoz. Közülük Poncok Csaba és Szűcs Richárd volt az, aki mind a 13 tavaszi mérkőzésen pályára lépett Lengyel Attila csapatában.
Kerettagságok a 2009-2010-es szezonban:
20-szor: Pátrovics Attila
17-szer: Takó Csaba, Janta Zoltán
16-szor: Kerényi Norbert
14-szer: ifj. Zoufal Nándor
13-szor: Kurucz László, Poncok Csaba, Szűcs Richárd
12-szer: Gál József
11-szer: Fülep Norbert, Sós László
9-szer: Totika Béla
7-szer: Polyák Balázs
6-szor: Sidó Szabolcs, Dalmady István
5-ször: Benedek Ákos, Freud Gábor, Simon Péter, Somodi Viktor, Virág Levente, Barnácz József
4-szer: Janta Gábor
3-szor: Berta Roland
2-szer: Pördi Ádám, Hollauer Balázs, Orosz Balázs, Pásztor György, Pető Gábor, László Botond
1-szer: Hrunevics Norbert, Haffner György
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Veszprém | 10 | 23 | 27 | 28 |
2 | Kecskemét | 10 | 21 | 4 | 24 |
3 | Berettyóújfalu | 10 | 18 | 9 | 22 |
4 | Nyíregyháza | 10 | 19 | 5 | 19 |
5 | Haladás | 10 | 16 | -39 | 9 |
6 | Újpest FC | 10 | 14 | -6 | 7 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 05.26.
21 gólos: Czerman Márk (8)
19 gólos: Thiago Cardoso (3)
18 gólos: Lucas Moreira (8)
17 gólos: Hadzsi Máté (7)
10 gólos: Östör Martin (4)
8 gólos: Vas Ádám (4)
6 gólos: Sipos Gergő (6)
6 gólos: Medveczki Máté (4)
4 gólos: Kasza Dániel
4 gólos: Kártik Zsombor (3)
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Milavecz Kevin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
Thiago (Veszprém) (1)
(zárójelben a rájátszás góljai)
Gólpasszok:
19 assziszt: Lucas Moreira
17 assziszt: Thiago Cardoso
13 assziszt: Czerman Márk
12 assziszt: Hadzsi Máté
9 assziszt: Östör Martin
4 assziszt: Kovács Benjámin
3 assziszt: Milavecz Kevin
3 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Tarnóczi Marcell
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |