Lengyel Attila: "Stabil csapat leszünk"
Az elmúlt idény felénél érkezett az Újpest Futsal Clubhoz Lengyel Attila és vezetésével a csapat remek teljesítményt nyújtva, a célokat teljesítve feljutott az NB I-be. Szakmai igazgatónkat a felkészülésről, az átigazolási időszak eseményeiről és a várakozásairól kérdeztük.
- Milyennek értékeled a csapat felkészülését az NB I-re?
- Legnagyobb problémánk az volt, hogy nem tudtunk teljes kerettel együtt gyakorolni. Van négy olyan sérültünk, akik vélhetően benne lesznek az alapcsapatban, ők pedig kihagyták az egész felkészülést. Gondolok itt Gál Józsira, Piroska Andrásra, Somodi Viktorra és Visegrádi Bencére. Játszottunk két edzőmeccset, de a Vasas elleniről nem is beszélnék, mert ott főleg a tesztjátékosok próbálgatásán volt a hangsúly, így az ottani eredmény és játék mérvadó. A múlt héten a Rubeolával találkoztunk egy 3x25 perces mérkőzésen, amiből az első 30 percben nagyon jól muzsikáltunk, vezettünk 4-0-ra, de később már kijöttek a hibáink. Nem mozogtunk rosszul, de a védekezésen van mit javítanunk, ez nagyon jól kijött ezen a meccsen. Az új igazolások közül úgy érzem, hogy be fog válni egy-két ember, ha a sérültjeink is felépülnek, akkor véleményem szerint egy stabil csapat leszünk. A rájátszásba mindenképp szeretnénk bekerülni, és ha a meghatározónak szánt embereink hozzák magukat, és ehhez jó kapusteljesítmény is párosul, akkor remélem elég jó dolog sül ki belőle. Mivel az utolsó pillanatban kapust is tudtunk igazolni, így már ezen a poszton is versenyhelyzet alakulhat ki, ami mindenképpen jót tehet a csapatnak.
- Voltak olyan tervek, amelyek nem jöttek össze az átigazolások terén?
- Neveket most nem mondok, de voltak tervben válogatott játékosok. Sajnos az anyagiak egyelőre nem engedték meg, hogy idehozzuk őket, pedig szerettek volna itt játszani. Emellett persze edzhettünk volna többet is, de mi is azzal küzdünk, mint mások, hogy a nagypálya közbeszól, és nem tudunk annyit együtt mozogni, mint amennyit szeretnénk. Az edzéseink kiválóak voltak, Jávor István neve garancia egy komoly minőségre, megpróbáljuk ebből a csapatból kihozni a maximumot, és meglátjuk ez mire lesz elég.
- Mit vársz a bajnokságtól?
- A sorsolás elég jónak tűnik számunkra. Az úgynevezett nagycsapatok szépen el vannak osztva. Fokozatosan jönnek az erős ellenfelek, addig mi is látjuk, hogy ki hogyan teljesít, kire milyen terhet lehet rakni. Szerencsére van egy bő keretünk, van kikből válogatnunk. Az első két meccset mindenképpen szeretnénk hozni, bár a futsalban tradicionális, hagyományosan erős csapatokkal találkozunk.
- Az első fordulóban mindjárt a tavalyi dobogós üllőiekkel kerültünk össze.
- Tudjuk, hogy sokan eligazoltak a Cső-Montagetól, de maradtak rutinos játékosaik, megtűzdelve fiatalokkal. Számomra egy kicsit sötét ló most a csapatuk, mert 4-5 válogatott szintű játékos eljött onnan. Hogy most mire képesek nem tudjuk, de természetesen úgy megyünk oda, hogy megpróbálunk nyerni. Remélem, a közönség is ellátogat oda, hisz nincs messze Üllő. A múlt évben bebizonyosodott, hogy a drukkerek buzdítása még egy kis pluszt ki tud hozni a csapatból. Idén vélhetően még nagyobb szükségünk lesz a támogatásukra.
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Veszprém | 10 | 23 | 27 | 28 |
2 | Kecskemét | 10 | 21 | 4 | 24 |
3 | Berettyóújfalu | 10 | 18 | 9 | 22 |
4 | Nyíregyháza | 10 | 19 | 5 | 19 |
5 | Haladás | 10 | 16 | -39 | 9 |
6 | Újpest FC | 10 | 14 | -6 | 7 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 05.26.
21 gólos: Czerman Márk (8)
19 gólos: Thiago Cardoso (3)
18 gólos: Lucas Moreira (8)
17 gólos: Hadzsi Máté (7)
10 gólos: Östör Martin (4)
8 gólos: Vas Ádám (4)
6 gólos: Sipos Gergő (6)
6 gólos: Medveczki Máté (4)
4 gólos: Kasza Dániel
4 gólos: Kártik Zsombor (3)
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Milavecz Kevin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
Thiago (Veszprém) (1)
(zárójelben a rájátszás góljai)
Gólpasszok:
19 assziszt: Lucas Moreira
17 assziszt: Thiago Cardoso
13 assziszt: Czerman Márk
12 assziszt: Hadzsi Máté
9 assziszt: Östör Martin
4 assziszt: Kovács Benjámin
3 assziszt: Milavecz Kevin
3 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Tarnóczi Marcell
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |