Fülep Norbert: "Képesek lehetnénk még többre is"
Fülep Norbert két gólig és kapufákig jutott a Huszárok ellen hétfőn este 5-3-ra megnyert bajnokin. 32 esztendős játékosunk a lefújás után értékelte a találkozót, a viszonylag szoros végeredményt, valamint az őszi idény hátunk mögött hagyott részét. Fülep szerint szép, amit az együttes idén elért, ám ettől is több lehet még a csapatban.
- Ahogyan elkezdődött a mérkőzés simább meccsre számítottam, mint ami végül lett belőle. Sok helyzetünk volt az elején, de ezeket kihagytuk, és ezért nem tudtunk sokáig megnyugodni. A hibáinkat kihasználva feljavultak a hazaiak és nekik is akadt több lehetőségük. Igaz szünetben már háromgólos előnyünk volt a végén még is majd hogy nem örülnünk kellett amiatt, hogy megszereztük a győzelmet. Pedig négy góllal is vezettünk már, aztán sikerült szépíteniük, mi pedig sorban hagytuk ki a ziccereket, a kapufákkal sem volt szerencsénk, minden kifelé pattant. Sajnos hetek óta nem tudunk igazán jó formában játszani. Az Aramis elleni kupameccsen, a Derbyn és ma is elmaradtunk attól, amit nyújtani tudunk. Ha valaki a tabellára néz és azt látja, ott vagyunk az első felében, könnyen mondhatja, hogy ez egy újonc csapattól milyen szép teljesítmény. És talán valóban ez a realitás, de azt mondom, ha megnézzük a keretünket, a játékosok múltját, akkor egyértelműen képesek lehetnénk még többre is. Egy meccsünk maradt hátra az őszből, az Aramis ellen lesz miért visszavágnunk, bízom abban, hogy sikerül egy egészen más mérkőzést játszani velük, mint amilyen az elvesztett kupameccs volt - tekintett előre játékosunk.
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Veszprém | 10 | 23 | 27 | 28 |
2 | Kecskemét | 10 | 21 | 4 | 24 |
3 | Berettyóújfalu | 10 | 18 | 9 | 22 |
4 | Nyíregyháza | 10 | 19 | 5 | 19 |
5 | Haladás | 10 | 16 | -39 | 9 |
6 | Újpest FC | 10 | 14 | -6 | 7 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 05.26.
21 gólos: Czerman Márk (8)
19 gólos: Thiago Cardoso (3)
18 gólos: Lucas Moreira (8)
17 gólos: Hadzsi Máté (7)
10 gólos: Östör Martin (4)
8 gólos: Vas Ádám (4)
6 gólos: Sipos Gergő (6)
6 gólos: Medveczki Máté (4)
4 gólos: Kasza Dániel
4 gólos: Kártik Zsombor (3)
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Milavecz Kevin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
Thiago (Veszprém) (1)
(zárójelben a rájátszás góljai)
Gólpasszok:
19 assziszt: Lucas Moreira
17 assziszt: Thiago Cardoso
13 assziszt: Czerman Márk
12 assziszt: Hadzsi Máté
9 assziszt: Östör Martin
4 assziszt: Kovács Benjámin
3 assziszt: Milavecz Kevin
3 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Tarnóczi Marcell
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |