2013-ban: Újpest FC-220Volt!
Januártól Újpest FC-220Volt néven szerepel a bajnokságban futsal csapatunk. Egyesületünk elnöke, Sós László, valamint az elektronikai szakáruház képviselője tegnap sikeresen aláírták a névszponzorációról szóló támogatási szerződést.
Sós László:
– A Puebla Tanácsadó Kft-vel szóló együttműködésről már néhány napja beszámolhattunk, és most örömmel jelentem be, hogy egy újabb elismert piaci szereplő csatlakozott az Újpest Futsal Clubhoz. Egyesületünk történetében megszületett az első névszponzorációs szerződés is, melynek köszönhetően a következő mérkőzésen már Újpest FC-220Volt néven lép pályára a csapat. Hosszú hónapok kemény tárgyalássorozata után jött létre ez a két megállapodás, ami klubunk mellett a magyar futsalnak is szól. Azt gondolom, hogy ezek az együttműködések is mutatják irányvonalunk helyességét, az újpesti értékek továbbvitelét. A megváltozott gazdasági helyzet, és az egyre csappanó szponzorációs lehetőségek mellett különösen értékesnek ítélem az elmúlt hónapok eseményeit. A legtöbb cég egyre kevesebb forrást tud biztosítani az ehhez hasonló szponzorációkra, így minden lehetőséget ki kell használnunk. A két cég nyújtotta anyagi támogatás pedig nagy segítség a csapat fejlődése szempontjából.
A Pueblával kötött együttműködésről ITT olvashatnak, most pedig bemutatjuk névszponzorunkat.
A 220Volt elekronikai szakáruháznak öt üzlete van, közülük három a fővárosban (Westend, Budagyöngye, Boráros tér), kettő pedig vidéken (Nyíregyháza, Szeged) található. Emellett webáruházat is működtetnek (www.220volt.hu), amely 2011-ben megnyerte az Ország Boltja elnevezésű webáruházversenyt. Áruházaikban rendkívül kedvező áron lehet fényképezőgépeket, televíziókat, Apple termékeket, mobil eszközöket, különböző lejátszókat és egyéb elektronikai berendezéseket vásárolni.
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Veszprém | 10 | 23 | 27 | 28 |
2 | Kecskemét | 10 | 21 | 4 | 24 |
3 | Berettyóújfalu | 10 | 18 | 9 | 22 |
4 | Nyíregyháza | 10 | 19 | 5 | 19 |
5 | Haladás | 10 | 16 | -39 | 9 |
6 | Újpest FC | 10 | 14 | -6 | 7 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 05.26.
21 gólos: Czerman Márk (8)
19 gólos: Thiago Cardoso (3)
18 gólos: Lucas Moreira (8)
17 gólos: Hadzsi Máté (7)
10 gólos: Östör Martin (4)
8 gólos: Vas Ádám (4)
6 gólos: Sipos Gergő (6)
6 gólos: Medveczki Máté (4)
4 gólos: Kasza Dániel
4 gólos: Kártik Zsombor (3)
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Milavecz Kevin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
Thiago (Veszprém) (1)
(zárójelben a rájátszás góljai)
Gólpasszok:
19 assziszt: Lucas Moreira
17 assziszt: Thiago Cardoso
13 assziszt: Czerman Márk
12 assziszt: Hadzsi Máté
9 assziszt: Östör Martin
4 assziszt: Kovács Benjámin
3 assziszt: Milavecz Kevin
3 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Tarnóczi Marcell
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |