Lajkó Ferenc: „Tavasszal előre fogunk lépni”
A végéhez közeledik rövid téli felkészülésünk. Csapatunk szerdán Csömörön vendégszerepelt, ahol az első osztályú Rubeola FC vendége volt. Takó Csaba gárdájában az edzőn kívül két ismerős is feltűnt. Az egyik Fülep Norbert, aki 2010-ben Gödöllőn néhány másodperccel a vége előtt az NB II rájátszásába lőtte az Újpest Futsal Clubot, a másik pedig Tvaruska Attila, aki az NB I alapszakaszában házi gólkirályunk volt. A háromszor 20 perces találkozón ezúttal nem az eredmény volt a fontos számunkra, hanem az, hogy minél jobban összeálljon a csapat az UTE elleni hétfői idénynyitóra.
Lajkó Ferenc vezetőedző ezúttal szinte végig a kispadról dirigálta a csapatot, csak az utolsó négy percre szállt be. Trénerünk a mérkőzés után röviden értékelte a felkészülést, és elmondta várakozásait a tavasszal kapcsolatban.
Lajkó Ferenc:
– Rövid volt a téli szünet, de ez a két hét, amióta újra edzünk, sem volt hosszú. Örültem volna, ha még van egy hetünk a felkészülésre, ha egy héttel később indul a bajnokság. Voltak olyan időszakok a mérkőzésen, amikor azt csináltuk, amit kértem, de még sokszor van az, hogy a saját fejük után mennek a játékosok a pályán. Idő kell még, amire teljesen összeáll a csapatunk, hiszen többen is csak szezon közben érkeztek. A következő félévben már olyan dolgokat is kell gyakorolnunk, amire eddig még nem jutott idő. Ennek következtében több pontot várok a bajnokság második felére, mint amennyit az őszi fordulók alatt szereztünk. Jelenleg a 10. helyen állunk, ebből a pozícióból mindenképp előre kell lépnünk. A potenciál megvan a játékosokban. Ha mindenki aszerint játszik, amit megbeszélünk, akkor továbbfejlődhetünk. Még az építkezés alapjainál járunk, a cél jövőre lesz az, hogy felvegyük a harcot az NB II legjobb csapataival. Hétfőn az UTE ellen játszunk, akiktől kicsit az én döntésem következtében is, de vereséget szenvedtünk a szezon elején. Most jött el az idő a visszavágásra. Nem várok gólzáporos sikert, már az egygólos győzelemmel is elégedett leszek.
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Veszprém | 10 | 23 | 27 | 28 |
2 | Kecskemét | 10 | 21 | 4 | 24 |
3 | Berettyóújfalu | 10 | 18 | 9 | 22 |
4 | Nyíregyháza | 10 | 19 | 5 | 19 |
5 | Haladás | 10 | 16 | -39 | 9 |
6 | Újpest FC | 10 | 14 | -6 | 7 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 05.26.
21 gólos: Czerman Márk (8)
19 gólos: Thiago Cardoso (3)
18 gólos: Lucas Moreira (8)
17 gólos: Hadzsi Máté (7)
10 gólos: Östör Martin (4)
8 gólos: Vas Ádám (4)
6 gólos: Sipos Gergő (6)
6 gólos: Medveczki Máté (4)
4 gólos: Kasza Dániel
4 gólos: Kártik Zsombor (3)
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Milavecz Kevin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
Thiago (Veszprém) (1)
(zárójelben a rájátszás góljai)
Gólpasszok:
19 assziszt: Lucas Moreira
17 assziszt: Thiago Cardoso
13 assziszt: Czerman Márk
12 assziszt: Hadzsi Máté
9 assziszt: Östör Martin
4 assziszt: Kovács Benjámin
3 assziszt: Milavecz Kevin
3 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Tarnóczi Marcell
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |