Pozitív mérleggel zártuk a tavaszt!
A rendkívül gyenge őszi szereplésünk után nagy változásokkal indultunk a tavaszi szezonnak. Simon Péter személyében egy volt játékosunk vette át a szakmai irányítást, és több új játékos is érkezett. Ennek köszönhetően a tavaszi idényben az összel megszerzett 4 ponthoz 18 egységet tett hozzá a csapat, a rájátszásban pedig 1 vereség mellett 3-szor is győzött. Így összességében pozitív mérleggel zártuk a tavaszt: 9 győzelemmel és 8 vereséggel, ami az újjáalakulásunk utáni három év legjobb félszezonja volt!
A téli érkezőknek köszönhetően alaposan átalakult a csapat. Arany Jánossal és a már az őszi idény közepén érkező Csicsó Sándorral kapusposzton is erősödtünk, de a mezőnyben is egy plusz sorral gazdagodtunk. Többnyire az Ivanics Bence, Simon Péter, Vincze Dezső, Decsi Dávid kezdőnégyessel álltunk fel, akik mind újonnan csatlakoztak a csapathoz. Míg a második sor a régiekből állt össze: általában Sós László, Garami Mátyás, Munkácsi Tibor, Kolena Norbert felállásban. Az idény felétől már szinte mindig ugyanaz a 12 játékos alkotta a keretet. Az előbb említettek egészültek ki Profanter Ádámmal és Huszák Attilával, akik szintén téli érkezők.
A házi gólkirályi címet Kolena Norbert szerezte meg, aki a tavalyi fél év kihagyás után jól tért vissza a 2014-15-ös bajnokságra, és 24 góllal zárt. Összeségében már 50 találatnál jár az Újpest FC-220Volt színeiben.
Mágocs Norbert két mérkőzésen tudott pályára lépni, és az utolsó fordulóban újoncot is avattunk Saja Tamás személyében, aki bíztatóan mutatkozott be, hiszen első mérkőzésén 3 gólt szerzett.
Összességében elmondhatjuk, hogy Simon Péter edzői bemutatkozása eredményes volt, és az igazolások is pozitívan hatottak a csapat teljesítményére. A jövőre nézve bíztató a tavaszi produkció, akövetkező szezonnak már merészebb tervekkel vághatunk neki.
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Veszprém | 10 | 23 | 27 | 28 |
2 | Kecskemét | 10 | 21 | 4 | 24 |
3 | Berettyóújfalu | 10 | 18 | 9 | 22 |
4 | Nyíregyháza | 10 | 19 | 5 | 19 |
5 | Haladás | 10 | 16 | -39 | 9 |
6 | Újpest FC | 10 | 14 | -6 | 7 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 05.26.
21 gólos: Czerman Márk (8)
19 gólos: Thiago Cardoso (3)
18 gólos: Lucas Moreira (8)
17 gólos: Hadzsi Máté (7)
10 gólos: Östör Martin (4)
8 gólos: Vas Ádám (4)
6 gólos: Sipos Gergő (6)
6 gólos: Medveczki Máté (4)
4 gólos: Kasza Dániel
4 gólos: Kártik Zsombor (3)
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Milavecz Kevin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
Thiago (Veszprém) (1)
(zárójelben a rájátszás góljai)
Gólpasszok:
19 assziszt: Lucas Moreira
17 assziszt: Thiago Cardoso
13 assziszt: Czerman Márk
12 assziszt: Hadzsi Máté
9 assziszt: Östör Martin
4 assziszt: Kovács Benjámin
3 assziszt: Milavecz Kevin
3 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Tarnóczi Marcell
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |