Rangadó volt a javából!
NB II. Közép-keleti csoport, 10. forduló:
ScoreGoal Kecskemét - Újpest FC-220Volt 1-1 (0-0)
Gólszerzőnk: Czerman Márk (34.)
Később kezdődött a mérkőzés, mert csapatunk egyik kocsija csak a hivatalos kezdés előtt néhány perccel érkezett meg a csarnokba.
Ennek megfelelően az első félidőben inkább a hazai csapat diktálta a tempót, és Szőczei István fantaszikus védései révén tartottuk magunkat meccsben. Igaz a kontratámadásainkban mindig benne volt a veszély, két kapufát ekkor is szereztünk Czerman és az eltiltásból visszatérő Szabó révén.
A második játékrészben számos helyzetet sikerült kidolgoznunk, de a hazaiak kapusa is emberfeletti védéseket mutatott be. Sőt két alkalommal ismét kisegítette a léc. Ez a félidő már a mieink fölényét hozta, igaz Szőczei sem maradt munka nélkül. A 30. percben egy sérülés miatt elvesztettük centerünket Szabó Zsoltot, aki jó játékkal tért vissza eltiltása után. Sérülése miatt sajnos úgy néz ki több hetes kihagyására számíthatunk újra. A 34. percben az immár szokásos Czerman-góllal sikerült megszereznünk a vezetést. Vincze éles szögből spiccel lőtt kapura, a kipattanóra viszont már nem volt ellenszer. Alig később szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat, akik ekkor rögtön 5 a 4 elleni játékra váltottak. Az oldalpassz után Móra spiccel kilőtte a hosszú alsót (1-1). Több gól már nem esett a mérkőzésen. Az első félidőben a hazaiak, a másodikban pedig mi domináltunk és dolgoztunk ki több helyzetet, s bár a kapufákat nézve simán nyertünk, mégis igazságos pontosztozkodással zárult a szezon egyik legjobb meccse. Említést érdemelnek még a játékvezetők is, akik rangadóhoz méltóan vezették a sportszerű, de láthatóan a játékosok számára nagy téttel bíró meccset.
ScoreGoal Kecskemét– Újpest FC-220Volt 1-1 (0-0)
Kecskemét, 200 néző, V.: Viczián, Flinta, Belicza
Kecskemét: Peltzer - Kovács Zs., Móra, Dobosi, Pánczél Cs.: Gyenes, Torbavecz, Kovács J., Radnóti, Marozsi, Marsa, Ferenczi
Újpest: Szőczei - Czerman, Kolena, Petró, Szabó Zs., Cs.: Csicsó, Garami, Sós, Vincze, Zoufal
Vezetőedző: Zoufal Nándor
Gólok: Móra (37.) ill. Czerman (34.)
Sárga lap: -
Kiállítva: -
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Veszprém | 10 | 23 | 27 | 28 |
2 | Kecskemét | 10 | 21 | 4 | 24 |
3 | Berettyóújfalu | 10 | 18 | 9 | 22 |
4 | Nyíregyháza | 10 | 19 | 5 | 19 |
5 | Haladás | 10 | 16 | -39 | 9 |
6 | Újpest FC | 10 | 14 | -6 | 7 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 05.26.
21 gólos: Czerman Márk (8)
19 gólos: Thiago Cardoso (3)
18 gólos: Lucas Moreira (8)
17 gólos: Hadzsi Máté (7)
10 gólos: Östör Martin (4)
8 gólos: Vas Ádám (4)
6 gólos: Sipos Gergő (6)
6 gólos: Medveczki Máté (4)
4 gólos: Kasza Dániel
4 gólos: Kártik Zsombor (3)
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Milavecz Kevin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
Thiago (Veszprém) (1)
(zárójelben a rájátszás góljai)
Gólpasszok:
19 assziszt: Lucas Moreira
17 assziszt: Thiago Cardoso
13 assziszt: Czerman Márk
12 assziszt: Hadzsi Máté
9 assziszt: Östör Martin
4 assziszt: Kovács Benjámin
3 assziszt: Milavecz Kevin
3 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Tarnóczi Marcell
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |