Póta Balázs: "Az egységben bízhatunk a leginkább"
A négynapos ünnep kellős közepén látogatunk a bajnokságban 2. helyen álló Kartal otthonába. Az újonc Pest megyei csapat szereplése némileg meglepetés, de az előző szezonban még a mi csapatunkat erősítő, tavasszal játékos-edzőként irányító, - és az utánpótlásunkban még mindig edzősködő - Simon Péter irányításával villámrajtot vett a pontvadászatban a Gödöllő játékjogát megszerző és ezután jelentősen megerősített gárda. A mérkőzés előtt vezetőedzőnkkel, Póta Balázzsal beszélgettünk, aki sérülése miatt legutóbb Kazincbarcikán segíthette a pályán is csapatunkat.
- Hét forduló lement a bajnokságból. Egyelőre vegyes eredményekkel. Hogyan értékeled a csapat eddigi teljesítményét?
- Nehéz helyzetben voltunk a bajnokság elött, mert teljesen újra kellett építenünk a csapatot, de azt hiszem ez jól sikerült. Még az út elején járunk és folyamatosan tanulunk, fejlődünk és dolgozunk a saját lehetőségeink határain belül. Sajnos azt be kell látni, hogy nem vagyunk még egy profi csapat és eléggé hullámzó a teljesítményünk. Néha még durva hibákat is elkövetünk,de hétről-hétre fejlődünk, annak ellenére is, hogy egy-két fájó vereség be-be csúszik. Nagyon bizakodóak vagyunk, mert összeségében sokat léptünk előre és van bennünk potenciál.
- Sok a hiányzónk és így lesz ez most hétfőn is. Ezért egy igen fiatal csapattal készülünk a bajnokságot jól kezdő Kartal otthonába. Miben bízhatunk leginkább?
- Az egész játékoskeretünk nagyon fiatal, ami nem baj, mert gyorsan tanulnak és könnyebben formálhatóak. Tehetséges és motivált játkosokról van szó.
Kezdi mindenki kapisigálni, hogy mi az elvárás felé egyénileg és csapat szinten is. Nagyon nehéz egy olyan rendszerben játszani, amit eddig még nem ismertek. Túl sok az új információ még nekik, de ez egyszer csak a mi javunkra fogja fordítani a mérleg nyelvét. Holnap is az egységben bízhatunk a leginkább és abban, hogy mindenki a csapatért, alázattal játszik majd és mindenáron a győzelemért!
- Némi pikantériája a mérkőzésnek, hogy volt edzőnk Simon Péter vezeti a kartaliakat. Jelent ez valami előnyt vagy hátrányt számunkra?
- Ezzel a részével nem szeretnék foglalkozni, tisztelem mint ember, mint edző tetszik a munkája, de ö is és én is a saját csapatunk sikeréért dolgozunk. Részünkről nincs semmiféle presztízsértéke a mérkőzésnek, csak magunkkal foglalkozunk, és mindent meg fogunk tenni, hogy szurkolóinknak örömet okozzunk!
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Veszprém | 10 | 23 | 27 | 28 |
2 | Kecskemét | 10 | 21 | 4 | 24 |
3 | Berettyóújfalu | 10 | 18 | 9 | 22 |
4 | Nyíregyháza | 10 | 19 | 5 | 19 |
5 | Haladás | 10 | 16 | -39 | 9 |
6 | Újpest FC | 10 | 14 | -6 | 7 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 05.26.
21 gólos: Czerman Márk (8)
19 gólos: Thiago Cardoso (3)
18 gólos: Lucas Moreira (8)
17 gólos: Hadzsi Máté (7)
10 gólos: Östör Martin (4)
8 gólos: Vas Ádám (4)
6 gólos: Sipos Gergő (6)
6 gólos: Medveczki Máté (4)
4 gólos: Kasza Dániel
4 gólos: Kártik Zsombor (3)
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Milavecz Kevin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
Thiago (Veszprém) (1)
(zárójelben a rájátszás góljai)
Gólpasszok:
19 assziszt: Lucas Moreira
17 assziszt: Thiago Cardoso
13 assziszt: Czerman Márk
12 assziszt: Hadzsi Máté
9 assziszt: Östör Martin
4 assziszt: Kovács Benjámin
3 assziszt: Milavecz Kevin
3 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Tarnóczi Marcell
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |