Lajkó Ferenc: "Legközelebb meg is fordítjuk majd!"

Szokásával ellentétben már az első féidő közepén pályára lépett Lajkó Ferenc is a hétfői Gyöngyös elleni találkozón. Ezzel is jelezve, hogy nem elégedett a mérkőzés addigi történéseivel. Ugyan ekkor még nem jött el a fordulat, de a szünetben sikerült felpörgetni a játékosokat. Játékos-edzőnk a meccs után röviden értékelte a feltámadásunk ellenére végül 9-6-os vereséggel végződő bajnokit. 

NB II., 11. forduló: Újpest Futsal Club-Gyöngyös 6-9 (0-4) - Csak egyszer sikerült felállni

Ma este a bajnokság 8. helyén álló Gyöngyös volt az Újpest Futsal Club vendége a Halassy Olivér Sportközpontban. Az első félidő nem sikerült jól számunkra, hiszen 4-0-ás előnnyel mehettek a vendégek pihenőre. A második játékrészre aztán felpörögtek az események. 5-5-nél utolérte csapatunk a gyöngyösieket, de a hajrában a vendégek újra előnyhöz jutottak, amit már meg is tartottak a mérkőzés végéig. Az Újpest FC 6 gólján Kolena, Torma és Juhász osztozott meg. Mindhárman 2-2 gólt szereztek.

Alapemberek nélkül, sornyi hiányzóval a Gyöngyös ellen

 
Nincs könnyű dolga Lajkó Ferenc vezetőedzőnek, mivel az elmúlt hetekben több meghatározó játékos is kisebb-nagyobb sérülést szenvedett. Legutóbb Békéscsabán Torma és Sós dőlt ki a sorból.
Közel harminc gól - sarkosan fogalmazva ennyi hiányozhat a parkettáról hétfő este a Gyöngyös elleni bajnokin.
 

NB II., 10. forduló: Viharsarki FC-Újpest Futsal Club 5-2 (2-2)

Békéscsabára látogatott ma az Újpest Futsal Club. Az utazó keretből ezúttal hiányzott Ivanics L., Kiss Gy., Morvai és Pál. Pályára léphetett viszont a héten igazoltak közül Grenyó és Juhász is. Csapatunk sokáig jól tartotta magát, sőt Ivanics B. és Torma góljaival még egyenlíteni is tudtunk a szünet előtt. A második félidőben már nem sikerült újabb találatot szereznünk, míg a hazaiak háromszor is betaláltak. Így végül a Viharsarki FC 5-2-es győzelmet aratott.

Három új játékos csatlakozott keretünkhöz!

A héten három új játékos csatlakozott Lajkó Ferenc keretéhez. Az Újpest Futsal Club igazolt labdarúgója lett Grenyó Dániel, Juhász Tamás és Nagy Tibor.

Tartalom átvétel