NB II., 19. ford.: Újpest FC-220Volt - Salgótarján 7-7 (4-3)
Remekül indult a Salgótarján elleni összecsapás, ám a mieink hiába szereztek korán vezetést, majd húztak el három góllal is a második félidőben, végül a vendégegyüttes elvitt egy pontot a Halassy Olivér Sporrközpontból
JEGYZŐKÖNYV: Újpest FC-220Volt - Salgótarján 7-7 (4-3) Újpest: Igar - Grenyó, Molnár, Pál, Torma; Cs.: Ivanics L., László E., Ivanics B., Kolena, Sós, Orosz Cs. |
Remekül kezdődött csapatunk számára a Salgótarján elleni összecsapás, mivel Torma László távoli lövésével már az első percben megszereztük a vezetést (1-0).
Az újabb gólra sem kellett sokáig várni, a hetedik minutumban László Erik adott remek labdát a kapu elé érkező csapatkapitányunknak, aki magabiztosan növelte kétgólosra a fórt (2-0).
A folytatásban feljavult a vendégcsapat, igaz ehhez az is kellett, hogy a mieink számos eladott labdával „kényeztessék” nógrádiakat. Csapatunkat kétszer is a kapufa mentette meg a kapitulálástól, ám a 12. percben már hiába a léc és hiába a kapunkban álló Igar Roland, egy újabb labdaszerzést követően Pingiczer Tamás góljával szépített a Salgótarján (2-1). Nem sokkal később, egyenlítettek is, Fehérvári Dániel csapott le szemfülesen egy kipattanóra, mielőtt a védőink felszabadíthattak volna (2-2).
Ám nem estünk kétségbe és egy gyors kontra végén Ivanics Bence centerezését Kolena Norbert révén gólra váltva a 18. minutumban ismét megszereztük a vezetést (3-2).
A félidőt egy gyors gólváltás zárta, nálunk Grenyó Dániel, a vendégeknél Pingiczer volt eredményes (4-3), így előnnyel fordulhattunk.
A második félidőben sem kellett sokáig várnunk az első gólra, mivel Kolena már a 21. percben kétgólosra növelte előnyünket. Erre aztán újfent Pingiczer válaszolt, aki újabb találatának köszönhetően már mesterhármasnál járt (5-4).
2023-2024. Tabella
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 5 | 5 | +14 | 15 |
2 | Veszprém | 5 | 4 | +10 | 13 |
3 | Nyírbátor | 5 | 3 | +7 | 10 |
4 | Kecskemét | 5 | 3 | +3 | 9 |
5 | Berettyóújfalu | 5 | 2 | +1 | 7 |
6 | Újpest FC | 5 | 2 | -1 | 7 |
7 | Maglód | 5 | 2 | -3 | 7 |
8 | DEAC | 5 | 1 | 0 | 6 |
9 | Nyíregyháza | 5 | 1 | 0 | 5 |
10 | Aramis | 5 | 1 | -3 | 4 |
11 | PEAC | 5 | 0 | -10 | 1 |
12 | MFA | 5 | 0 | -18 | 0 |
Házi góllövőlista 09.09.
4 gólos: Lipl Noel
4 gólos: Klacsák Bence
3 gólos: Horváth Benedek
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Horváth Barnabás
1 gólos: Katona Noel
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Bozidar Simic
Öngól: Érsek (Maglód)
Gólpasszok:
4 assziszt: Östör Martin
2 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Klacsák Bence
1 assziszt: Horváth Benedek
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Bozidar Simic
1 assziszt: Horváth Barna
NBI összesített góllista
2010 - 2023.09.09. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 70/53 |
Horváth Benedek | 61/36 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Harnisch Ákos | 57/22 |
Klacsák Bence | 37/21 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Östör Martin | 53/14 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai