Bemutatjuk U15-ös csapatunkat
Mint ismeretes, az MLSZ 2010-2011. évi versenykiírása szerint az NB I-es futsal csapatoknak a következő bajnokságban U15-ös és U19-es csapatot kell indítaniuk. (U17-es csapat nem kötelező). Ennek megfelelően elkezdtük szervezni mindkét korosztályt. Mai cikkünkben az U15-ös csapatot mutatjuk be.
A csapat a Káposztásmegyeri SK most "kirepülő" korosztályára épül. Ez a KSK első korosztálya, mely kifejezetten futsal képzést kapott, így nem véletlen, hogy a fiatalok eredményesen szerepelnek korosztályuk futsal versenyein.
Íme néhány eredmény a „fényesebbek” közül:
- Fekete-Papp emléktorna (Oroszlány I. hely)
- Újpesti sportnap: I.hely
- Kelen-Volksbank kupa:2.hely
- B.braun for children kupa: 1.hely
- Farsangi kupa(Mezőcsát): 1.hely
A csapat augusztusban kezdi meg a felkészült a bajnoki idényre heti két edzéssel, addig vakációjukat töltik a nebulók.
A bajnoki rendszer szerint a 12 csapatot 3 db, egyenként 4 csapatos csoportba sorolják majd. A csoportokon belül minden csapat szervez egy mini tornát ősszel és tavasszal is, így a csapatok összesen 18 meccset játszanak majd. A legjobb két csapat továbbjut, valamit a három csoport két legjobb 3. helyezettjei is, így kialakul a rájátszás 8 csapatos mezőnye, ahol kuparendszerben játszanak tovább a bajnoki címért. Az előzetes várakozások szerint a csapat esélyes lehet a dobogóra.
Az U15-ös keret tagjai:
Balogh Dávid (kapus) 1996.04.15
Jelenlegi klubja: KSK
Testmagasság:182 cm
Testsúly:65 kg
Pályafutás: 2005-től focizik, a kezdetekben mezőnyjátékosként, két éve viszont kapusként szerepel a csapatban.
Farkas Balázs (kapus) 1998.09.26
Jelenlegi klubja nagypályán: Dunakeszi Kinizsi futsalban: KSK
Testmagasság:158 cm
Testsúly:42 kg
Pályafutás: 2006-től focizik, a nagypályás bajnokságban mezőnyjátékosként, a futsal csapatban kapusként szerepel.
Eredményei: többszörös korosztályos futsal torna győztes, nagypályás gólkirály
Kupai Gábor 1996.06.16
jelenlegi klubja: nagypályán: Dunakeszi Kinizsi, futsalban: KSK
Testmagasság:162 cm
Testsúly:45 kg
Pályafutás: 2004-től focizik, a nagypályás és a futsal bajnokságban mezőnyjátékosként, csatár poszton szerepel. Technikás játékos, a váratlan megoldások embere.
Czerman Márk 1997.04.25
jelenlegi klubja nagypályán: MTK, futsalban: KSK
Testmagasság:172 cm
Testsúly:48 kg
Pályafutás: 2002-től focizik, a nagypályás és a futsal bajnokságban mezőnyjátékosként, irányító, védekező poszton szerepel. Technikás, jó rúgó technikával rendelkező, taktikailag érett játékos.
Tóth Alex 1996.06.16
jelenlegi klubja: KSK
Testmagasság:158 cm
Testsúly:44 kg
Pályafutás: 2003-től focizik, a futsal bajnokságban mezőnyjátékosként, a középső poszton szerepel. Határozott, nagy akarattal, küzdéssel játszó játékos.
Simon Viktor 1998.07.09
jelenlegi klubja nagypályán REAC, futsalban KSK
Testmagasság:152 cm
Testsúly:40 kg
Pályafutás: 2005-től focizik, a nagypályás és a futsal bajnokságban mezőnyjátékosként, csatár poszton szerepel. Fegyelmezett, gyors, technikás játékos.
Eredményei: többszörös korosztályos futsal torna győztes.
Halácsy Gergő 1998.09.23
Jelenlegi klubja: KSK
Testmagasság:160 cm
Testsúly:46 kg
Pályafutás: 2004-től focizik, a futsal bajnokságban mezőnyjátékosként, védekező poszton szerepel. Nagy munkabírású igazi "zongoracipelő" típus.
Eredményei: többszörös korosztályos futsal torna győztes.
Kleisz Márk (CSAPATKAPITÁNY) 1998.07.02
Jelenlegi klubja nagypályán Újpesti TE, futsalban KSK
Testmagasság:158 cm
Testsúly:44 kg
Pályafutás: 2005-től focizik, a nagypályás és a futsal bajnokságban mezőnyjátékosként, irányító poszton szerepel. Technikai, taktikai érettségét tekintve messze megelőzi korosztályát.
Eredményei: többszörös korosztályos futsal torna győztes, nagypályás és futsal gólkirály,többször is a torna legjobb játékosa.
Kócsa Tamás 1998.05.01
Jelenlegi klubja nagypályán Újpesti TE, futsalban KSK
Testmagasság:155 cm
Testsúly:45 kg
Pályafutás: 2005-től focizik, a nagypályás és a futsal bajnokságban mezőnyjátékosként, irányító poszton szerepel. Technikai, taktikai érettségét tekintve messze megelőzi korosztályát.
Eredményei: többszörös korosztályos futsal torna győztes, többször is a torna legjobb játékosa.
Következő mérkőzések
Magyar Kupa 2.forduló:
Asterix SC Érd - Újpest FC
2025.11.17. Hétfő, 20:40 óra
Érdi Sportcsarnok
13.forduló:
HOPE Futsal - Újpest FC
2025.11.20. Csütörtök,
20:30 óra
Gyáli Sportcsarnok
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 12 | 12 | +39 | 36 |
| 2 | Újpest FC | 12 | 10 | +36 | 30 |
| 3 | Nyíregyháza | 12 | 7 | +45 | 24 |
| 4 | Aramis SE | 12 | 6 | -2 | 19 |
| 5 | Kecskemét | 13 | 6 | -9 | 18 |
| 6 | DEAC | 12 | 5 | +4 | 18 |
| 7 | Berettyóújfalu | 12 | 4 | +9 | 15 |
| 8 | Nyírbátor | 13 | 4 | -1 | 14 |
| 9 | HOPE | 13 | 4 | -17 | 14 |
| 10 | PTE-PEAC | 12 | 3 | -15 | 13 |
| 11 | MFA | 12 | 3 | -20 | 9 |
| 12 | Haladás | 13 | 1 | -69 | 4 |
Gól, gólpassz (11.08.)
Gólok:
15 gólos: Suscsák Máté
7 gólos: Pál Patrik
6 gólos: Lucas Moreira
6 gólos: Östör Martin
5 gólos: Thiago Cardoso
5 gólos: Czerman Márk
5 gólos: Hadzsi Máté
3 gólos: Kovács Balázs
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
10 asziszt: Pál Patrik
9 asziszt: Lucas Moreira
5 asziszt: Östör Martin
4 asziszt: Hadzsi Máté
3 asziszt: Kovács Balázs
3 asziszt: Kártik Zsombor
4 asziszt: Suscsák Máté
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Czerman Márk
2 asziszt: Medveczki Máté
1 asziszt: Thiago Cardoso
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2025.11.08. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 83/68 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Lucas Moreira | 94/46 |
| Östör Martin | 123/45 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Hadzsi Máté | 65/34 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Czerman Márk | 41/26 |
| Thiago Cardoso | 44/24 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai


