
Pátrovics Attila: "Igazi csapatmunka volt a siker alapja"
Minden meccsen pályára lépett, és hamar megkedveltette magát a szurkolókkal kapusunk, Pátrovics Attila. 31 esztendős hálóőrünk elmondta a siker kulcsának az igazi csapatmunkát tartja, és úgy véli a keret számára már most sem jelentene akadályt a bennmaradás.
- Az utolsó meccseken már sérülten védtél, rendben vagy-e már?
- A szezon végeztével több, mint egy hónapig labdát se láttam, de mostanra teljesen rendbe jött a lábam, százszázalékosan várom az új szezont.
- Hogy értékelnéd a mögöttünk hagyott szezont?
- Szerencsére a tavasz kifejezetten jól sikerült, szemben az ősszel. Sajnos a szezon első felében nem nagyon ment, de jól sikerült az erősítés, és az új igazolásokkal kiegészülve ütőképes csapatot alkottunk, és képesek voltunk bejutni a döntőbe.
- A saját teljesítményeddel mennyire vagy elégedett?
- Sokat köszönhetek Haffner Györgynek, aki az őszi szezon végétől irányította a kapusedzéseket. Úgy érzem nincs okom elégedetlenségre, többnyire jól ment a védés, és hozzá tudtam tenni a magam részét a csapat teljesítményéhez.
- Mi volt a siker kulcsa szerinted?
- A csapat igazán összeért a tavasz során, együtt voltunk igazán erősek, és mindig képesek voltunk annyi gólt lőni ahány ahhoz kellett, hogy tovább harcolhassunk a feljutásért. Az igazi csapatmunka volt a siker alapja.
- Milyen viszonyt sikerült kialakítanod a szurkolókkal?
- Szerencsére nagyon jó viszonyba kerültem a szurkolókkal, többekkel tartom is a kapcsolatot, még így nyáron is, ha nem is személyesen, de facebook-on vagy telefonon szoktam társalogni velük. Sokat segített a jelenlétük, remek hangulatot teremtettek tavasszal hazai pályán és idegenben is.
- Melyik meccs számodra a legemlékezetesebb?
- Egyértelműen jó felidézni a Balatonfüred elleni hazai bajnokit, ahol 11-1-es győzelmet arattunk, de szívesen emlékszem az ELTE vagy az Ózd elleni idegenbeli meccsekre is, ahol szintén jól ment a csapatnak, ráadásul a szurkolók is kitettek magukért. Sok jó meccs volt, főleg tavasszal.
- Mennyire ismered az NB1-es erőviszonyokat, mire lehet jó a csapat az élvonalban?
- Elég jól ismerem az első osztály színvonalát, több szezont játszottam az NB1-ben, és számos volt csapattársam játszik jelenleg is ott. A szezon második felében mutatott teljesítménnyel, erősítések nélkül is képesek lehetünk a középmezőnyben végezni, persze ha komolyabb célokért szeretnénk küzdeni, szükség lesz új játékosokra is.
Következő mérkőzés
10.forduló (előrehozott)
szeptember 22. kedd,20:45
Újpest FC - Aramis SE
UTE Sportcsarnok
6.forduló
szeptember 28. hétfő,20:45
Újpest FC - MFA
UTE Sportcsarnok
2.forduló (elmaradt)
október 1. csütörtök, 20:45
Újpest FC - Nyírbátor
UTE Sportcsarnok
2026-27. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 5 | 5 | +26 | 15 |
| 2 | Újpest FC | 4 | 3 | +24 | 10 |
| 3 | Berettyóújfalu | 5 | 2 | +4 | 9 |
| 4 | DEAC | 5 | 2 | +3 | 7 |
| 5 | TFSE | 5 | 2 | +2 | 7 |
| 6 | Aramis SE | 5 | 2 | -1 | 7 |
| 7 | Nyíregyháza | 5 | 2 | -3 | 7 |
| 8 | Nyírbátor | 4 | 2 | 0 | 6 |
| 9 | Airnergy FC | 5 | 1 | -1 | 5 |
| 10 | HOPE | 5 | 1 | -4 | 4 |
| 11 | MFA | 5 | 1 | -6 | 4 |
| 12 | Kincsem LP | 5 | 0 | -44 | 0 |
Gól, gólpassz (09.10.)
NB I
GÓLOK:
10 gól: Suscsák Máté
4 gól: Rutai Balázs
4 gól: Pál Patrik
3 gól: Alexa Ákos
2 gól: Thiago Cardoso
2 gól: Vas Ádám
2 gól: Cserkuti Kende
1 gól: Szalmás Zoltán
1 gól: Bogdán Rajmond
1 gól: Hadzsi Máté
1 gól: Füstös Dominik
GÓLPASSZOK:
5 assziszt: Thiago Cardoso
4 assziszt: Szalmás Zoltán
4 assziszt: Rutai Balázs
3 assziszt: Pál Patrik
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Mukai Yukumo
1 assziszt: Bogdán Rajmond
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Tarnóczi Marcell
1 assziszt: Cserkuti Kende
BAJNOKOK LIGÁJA:
GÓLOK:
7 gól: Suscsák Máté
5 gól: Rutai Balázs
4 gól: Lucas Moreira
2 gól: Czerman Márk
2 gól: Pál Patrik
2 gól: Thiago Cardoso
1 gól: Bogdán Rajmond
1 gól: Hadzsi Máté
1 gól: Szalmás Zoltán
1 gól: Vas Ádám
1 gól: Gémesi Gergő
1 öngól: Para (öngól, Murata)
GÓLPASSZOK:
4 assziszt: Szalmás Zoltán
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Thiago Cardoso
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Rutai Balázs
2 assziszt: Alexa Ákos
2 assziszt: Czerman Márk
NBI összújpesti góllista
TOP 16
| 2010 - 2026.09.10. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 110/105 |
| Lucas Moreira | 120/57 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 91/44 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 72/39 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Pál Patrik | 25/20 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Vas Ádám | 31/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
