
Rába ETO-Újpest FC: Edzői értékelések
A Rába ETO-Újpest FC (5-3) mérkőzés után Tóth Szabolcs, a hazaiak trénere a győzelem ellenére elégedetlen volt csapata teljesítményével, mert szerinte az ETO ma nem tudta bebizonyítani, hogy az ország legjobb csapata. Jávor István, az Újpest FC játékos-edzője - aki ma a pályán is sok időt töltött - kiemelte a szurkolók támogatását, és szerinte a mai eredményre és játékra építhetünk a jövőben is.
Jávor István:
– Magyarország legjobb csapata ellen játszottunk ma, és maximálisan helytálltunk. Ennyit szerettünk volna elérni a meccs előtt. Gratulálok az ETO-nak a győzelemhez, és gratulálok a játékosaimnak is, mert nagyot küzdöttek. Erre az eredményre és a mutatott játékra egyaránt építhetünk. Szeretném kiemelni ismét csak a szurkolók támogatását, mert fantasztikus hangulatot teremtettek, idegenbe is elkísérve a csapatot. Kicsit telhetetlen ilyenkor az ember, mert 4-3 után közel voltunk az egyenlítéshez is. A következő három meccs megalapozza a teljes hátralévő szezont.
Tóth Szabolcs:
– Nehéz győzelem volt. Úgy látom, hogy már a meccs előtt elkönyveltük, hogy ezt a mérkőzést megnyertük, holott én mondtam az öltözőben, hogy az Újpest kemény játékra fog minket kényszeríteni. Ismerve a Pistit, biztos voltam abban, hogy nem fogják könnyen adni a győzelmet. Sajnos a játékosokba ezt nem tudtam beleverni, ez volt a legnagyobb problémánk a mérkőzésen. Az Újpest nagyon jól védekezett, nem hagyott nekünk levegőt, de mi keveset futottunk, és így könnyebb volt a helyzetük. Rögtön az elején rúgzunk egy gólt, talán szerencsésebb lett volna, ha jobban meg kell küzdenünk az első találatért, mert utána mindenki azt hitte, hogy jön magától minden. Az eddigi ellenfeleink közül a Berettyó és az Aramis után az Újpest volt a legnehezebb ellenfelünk. Megérdemelten nyertünk, de ha tudjuk, hogy mi vagyunk Magyarország legjobb csapata, azt nekünk minden meccsen be kéne bizonyítanunk, ma ez nem sikerült.
Következő mérkőzés
4.forduló
szeptember 7. hétfő, 20:45
Újpest FC - HOPE
UTE csarnok, Szilágy út 30.
5.forduló
szeptember 10. csütörtök,19:30
Kincsem - Újpest FC
Nagykáta Sportcsarnok
2026-27. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 4 | 4 | +23 | 12 |
| 2 | Nyíregyháza | 3 | 2 | +4 | 7 |
| 3 | Nyírbátor | 3 | 2 | +4 | 6 |
| 4 | TFSE | 4 | 2 | +2 | 6 |
| 5 | Aramis SE | 4 | 2 | -1 | 6 |
| 6 | MVFC | 4 | 1 | +2 | 6 |
| 7 | Újpest FC | 2 | 1 | +3 | 4 |
| 8 | HOPE | 3 | 1 | +1 | 4 |
| 9 | Airnergy FC | 3 | 1 | +1 | 4 |
| 10 | DEAC | 4 | 1 | -4 | 4 |
| 11 | MFA | 3 | 0 | -8 | 0 |
| 12 | Kincsem LP | 4 | 0 | -25 | 0 |
Gól, gólpassz (09.01.)
NB I
GÓLOK:
2 gól: Suscsák Máté
1 gól: Alexa Ákos
1 gól: Rutai Balázs
1 gól: Vas Ádám
GÓLPASSZOK:
1 assziszt: Szalmás Zoltán
1 assziszt: Bogdán Rajmond
1 assziszt: Mukai Yukumo
1 assziszt: Rutai Balázs
1 assziszt: Thiago Cardoso
BAJNOKOK LIGÁJA:
GÓLOK:
7 gól: Suscsák Máté
5 gól: Rutai Balázs
4 gól: Lucas Moreira
2 gól: Czerman Márk
2 gól: Pál Patrik
2 gól: Thiago Cardoso
1 gól: Bogdán Rajmond
1 gól: Hadzsi Máté
1 gól: Szalmás Zoltán
1 gól: Vas Ádám
1 gól: Gémesi Gergő
1 öngól: Para (öngól, Murata)
GÓLPASSZOK:
4 assziszt: Szalmás Zoltán
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Thiago Cardoso
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Rutai Balázs
2 assziszt: Alexa Ákos
2 assziszt: Czerman Márk
NBI összújpesti góllista
TOP 16
| 2010 - 2026.09.05. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 108/97 |
| Lucas Moreira | 119/57 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 89/43 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 70/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
| Vas Ádám | 29/15 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
