
NB II., 7. forduló: Újpest Futsal Club - Rákosmenti FC 7-16 (2-7)
A listavezető Rákosmenti FC 16-7-es győzelemmel távozott az Újpest Futsal Club otthonából a futsal NB II mai mérkőzése után. A merész taktikával kiálló lila-fehér együttes ugyan beállította szezonbeli gólcsúcsát, de ez a védekezés rovására ment. S bár azzal büszkélkedhetünk, hogy idén az Újpest FC-től kapta a legtöbb gólt az RFC, ez csak arra volt elég, hogy elkerüljük a még nagyobb arányú vereséget.
Rosszul kezdődött a mérkőzés csapatunk számára. Egy eladott labda után már az első percben a kapunkba került a labda. Ezután viszont a mi perceink következtek. Sajnos gól nélkül…Három nagy helyzetet is kidolgoztak játékosaink, de a kapufa Torma, és Sós lövéseinél mindannyiszor hárított. 0-4 után sikerült a szépítés Kolena révén, majd a félidő hátralévő részében felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Az RFC még háromszor talált a kapunkba, míg csapatunkból Torma volt eredményes.
A második játékrész két gyors rákosmenti góllal kezdődött. Sőt, 10 perccel a mérkőzés vége előtt már 2-11 állt az eredményjelző táblán. Ekkor azonban kissé megrázta magát csapatunk, és egyre másra dolgozta ki a ziccereket, amelyekből sikerült többször is az RFC kapujába találni. Sajnos ezzel egy időben a feltolt védekezésnek köszönhetően a jól képzett vendégek is betaláltak, így közelebb nem tudtunk kerülni ellenfelünkhöz. De az utolsó 10 percet 5-5-ös döntetlenre hozta csapatunk.
Pozitívum, hogy 7 gólt rúgtunk az RFC-nek! Ebben az idényben egy mérkőzésen még egyik csapat sem tudott ennyit lőni nekik. Viszont ezáltal a védekezésünk fellazult, így 16-szor kapituláltunk, ami nagyon sok! Összességében annyit sikerült elérni a mai mérkőzésen, hogy néha megráncigáltuk a listavezető bajszát, de ez kevés volt a csoport egyik legjobb csapata ellen
Jövő hétfőn Szegedre látogat az Újpest Futsal Club, az SZTH EHÖK SE ellen, ahol 4 héttel ezelőtt kupamérkőzésen 8-6-os vereséget szenvedtünk.
JEGYZŐKÖNYV:
Újpest Futsal Club-Rákosmenti FC 7-16 (2-7)
NB II, 7. forduló, 50 néző. Jv.: Baghy (Moldván, Horváth)
Újpest: Ivanics L. – Torma, Pál, Sós, Ivanics B. cs.: Arany (k), Kolena, Bellér, Kiss Gy., Igar, Lajkó Játékos-edző: Lajkó Ferenc
RFC: Kis B. – Horváth N., Könczey Zs., Tóth N., Horváth Sz. cs.: Kalina, Soóky, Pap T., Schrancz, Könczey B., Mészáros. Vezetőedző: Sólyom László
Gól: Kolena (10., 34.), Torma (17.), Pál Zs. (31.), Lajkó (36.), Kiss Gy. (38., 39.) ill. Tóth N. (1., 16., 40.), Schrancz (4., 28.), Mészáros D. (7., 19.), Horváth Sz. (9., 22., 35.), Horváth N. (15.), Könczey Zs. (21.), Könczey B. (27.), Kalina (33.), Pap (37.), Soóky (39.)
Sárga: Horváth N. (30.)
Új szezon információk
Felkészülés kezdete:
Július 13.
Bajnokság kezdete:
Augusztus 14.
Bajnokok ligája:
Augusztus 25-30.
JÁTÉKOSKERET VÁLTOZÁSOK:
Érkezett:
Szalmás Zoltán (MVFC)
Rutai Balázs (Kecskemét)
Bogdán Rajmond (Aramis)
Füstös Dominik (U19-ből)
Cserkuti Kende (U19-ből)
Távozott:
Kártik Zsombor (MVFC ?)
Kinics Bálint (?)
Kovács Balázs (TF,Aramis?)
Kovács Benjamin (TF ?)
Medveczki Máté (?)
Östör Martni (abbahagyta)
Sipos Gergő (olasz ?)
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 10 | 26 | 21 | 29 |
| 2 | Nyíregyháza | 10 | 22 | 30 | 29 |
| 3 | Veszprém | 10 | 24 | 5 | 23 |
| 4 | DEAC | 10 | 12 | -10 | 12 |
| 5 | Nyírbátor | 10 | 11 | -20 | 8 |
| 6 | Aramis | 10 | 11 | -26 | 7 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (06.09.)
DÖNTŐK:
Gólok:
4 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Thiago Cardoso
2 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Lucas Moreira
Gólpasszok:
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Gémesi Gergő
BAJNOKSÁG
(alapszakasz+rájátszás)
Gólok:
38 gólos: Suscsák Máté (10)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
16 gólos: Lucas Moreira (7)
13 gólos: Hadzsi Máté (7)
12 gólos: Czerman Márk (4)
10 gólos: Östör Martin (2)
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Kovács Benjamin (1)
4 gólos: Kovács Balázs (1)
4 gólos: Medveczki Máté (1)
4 gólos: Vas Ádám (4)
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Molnár Gábor (Aramis)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
16 asziszt: Lucas Moreira
14 asziszt: Czerman Márk
12 asziszt: Suscsák Máté
11 asziszt: Östör Martin
10 asziszt: Thiago Cardoso
9 asziszt: Hadzsi Máté
9 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
2 asziszt: Vas Ádám
1 asziszt: Mukai Yukomo
MAGYAR KUPA:
Gólok:
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
5 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.06.09. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 106/94 |
| Lucas Moreira | 117/58 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 86/41 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 68/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
