NB II., 15. forduló: Újpest Futsal Club-Siketek 17-3 (7-0)
Együttesünk utolsó 2012-es mérkőzését játszotta a hétfő este. Az ellenfél a sereghajtó Siketek SK volt, így a papírforma szerint egy sokgólos hazai győzelemben reménykedhettünk az idényzárón. Csapatunk pedig beváltotta reményeinket. 17 találatunkon 8 játékos osztozott, Torma László 5 góljának köszönhetően feljött a dobogóra a góllövőlistán.
NB II., Keleti-csoport, 14. forduló: |
Együttesünk már az első pillanattól kezdve támadószellemben lépett fel, a vendégek csak elvétve tudták megszerezni a labdát. Az első gólra azonban várnunk kellett, mivel a Siketek remekül tömörültek, és hiába próbálták a mieink kipasszolni őket, utolsó mentsvárként Borna kapus több nagy védést is bemutatott. A 8. percben aztán megtört a jég, Sós vette be a vendég kaput, ezzel megszerezve együttesünknek a vezetést. Kolena szépségdíjas találattal növelte csakhamar kettőre a különbséget, majd egy remek kontrát követően Torma is beköszönt. Érdekesség, hogy a három gól alig több, mint egy perc alatt született. Már-már maratoninak mondható, újabb négyperces gólcsend következett, ám az csak azért, hogy az utolsó hat percben Grenyó és Torma is beköszönjön még kétszer-kétszer, így pedig 7-0-s előnnyel fordulhattunk.
A második félidőben két perc is elég volt ahhoz, hogy Bellér 8-0-ra módosítsa az állást. Csapatunk felszabadultan és kreatívan futballozott, nyugodtan felvállalták a cseleket, amelyeket a két héttel korábbi Vasas elleni bajnokin 3-0-s vezetés után elizgultak, az ma gördülékenyen ment. Igaz – nem megbántva a Siketeket - az ellenfél sem ugyanazt a szintet képviselte. Bő félórányi játékot követően Torma ötödik találatával már 15-0 állt az eredményjelzőn. Az utolsó nyolc percre aztán kiengedtünk valamelyest, a siketek háromszor is betaláltak, míg nálunk Ivanics B. iratkozott fel szépségdíjas találattal a gólszerzők közé. Végül a 17-3-as végeredményt Grenyó állította be az utolsó minutumban.
Az szezon elei 7-2-es idegenbeli siker után tehát tizennégy góllal sikerült legyőznünk a Siketeket, ami jó viszonyítási alapot jelent a féléves munka megtérüléséről. Előreléptünk, és remélhetőleg ezt a tavaszi kör második meccsén, január 14-én az UTE ellen is sikerül bebizonyítania Lajkó Ferenc legénységének.
2023-2024. Tabella
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 5 | 5 | +14 | 15 |
2 | Veszprém | 5 | 4 | +10 | 13 |
3 | Nyírbátor | 5 | 3 | +7 | 10 |
4 | Kecskemét | 5 | 3 | +3 | 9 |
5 | Berettyóújfalu | 5 | 2 | +1 | 7 |
6 | Újpest FC | 5 | 2 | -1 | 7 |
7 | Maglód | 5 | 2 | -3 | 7 |
8 | DEAC | 5 | 1 | 0 | 6 |
9 | Nyíregyháza | 5 | 1 | 0 | 5 |
10 | Aramis | 5 | 1 | -3 | 4 |
11 | PEAC | 5 | 0 | -10 | 1 |
12 | MFA | 5 | 0 | -18 | 0 |
Házi góllövőlista 09.09.
4 gólos: Lipl Noel
4 gólos: Klacsák Bence
3 gólos: Horváth Benedek
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Horváth Barnabás
1 gólos: Katona Noel
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Bozidar Simic
Öngól: Érsek (Maglód)
Gólpasszok:
4 assziszt: Östör Martin
2 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Klacsák Bence
1 assziszt: Horváth Benedek
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Bozidar Simic
1 assziszt: Horváth Barna
NBI összesített góllista
2010 - 2023.09.09. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 70/53 |
Horváth Benedek | 61/36 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Harnisch Ákos | 57/22 |
Klacsák Bence | 37/21 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Östör Martin | 53/14 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai