NB II, 2. forduló: Újpest FC-220Volt - Göd 9-0 (3-0) - Könnyed győzelem!
Az első forduló idegenbeli sikere után első hazai mérkőzését játszotta az Újpest FC-220Volt. A Halassy Olivér Sportközpontban rendezett összecsapáson Tóth Keve tanítványai 9-0-ás sikert arattak a Göd csapata ellen. Kilenc találatunkon 7 játékosunk osztozott. Torma három gólja mellett, Nagy, Füstös, Sebestyén, André, Kolena és Takács is a hálóba talált.
Jegyzőkönyv:
NB II, Közép-csoport, 2. forduló
Újpest FC-220Volt-Gödi SE 9-0 (3-0)
Halassy Olivér Sportcsarnok, 50 néző. V: Herbály P., Kovács P., Gál P.
Újpest FC: Kaczor - André, Nagy K., Torma, Sebestyén, Füstös, Takács, Ötvös, Kolena, Balázs P. (k). Edző: Tóth Keve
Gödi SE: Hutkai - Wágner, Nábelek, Holczer, Szilágyi, Lotz, Popovics, Varga, Szalai, Mangold, Nyírő (k). Játékos-edző: Nábelek György
Gólszerzők: Nagy K. (7.), Füstöt (17.), Torma (20., 27.), Sebestyén (32.), André (33.), Kolena (34.), Takács (36.), Torma (39.)
Sárga lap: Torma (19.), Kolena (27.), ill. Lotz (28.), Szilágyi (38.)
Piros lap: Szalai (36.), Holczer (39.)
Kissé idegesen kapkodva kezdtük a mérkőzést, s bár a kezdeményezést gyorsan átvettük, az első gólra a 7. percig kellett várni, amikor is egy kapusról kipattanó lövést Nagy Krisztián fejelt a hálóba (1-0). Ezt követően tovább nőtt a mezőnyfölényünk, Kaczor Gábor kapuja csak elvétve forgott veszélyben, az újabb gól azonban nem akart összejönni, mígnem egy klasszikus futsalos gól révén Füstös Dániel érkezett a hosszá sarokra és a kapuba lőtt (2-0). A gól megnyugtatta a mieinket, amelynek révén Torma László 1 mp-el a félidő vége előtt háromra növelte az előnyünket (3-0).
Jól kezdte a második félidőt a vendégcsapat, az első félidőhöz képest sokat birtokolták a labdát és helyzetekig is eljutottak, de Kaczor több jó kifutással és védéssel is semlegesítette a próbálkozásaikat. A mieink kontrákra rendezkedtek be, amelynek meg is lett az eredménye. Először Torma László futott el remekül és növelte az előnyünket, majd a félidő második felére futószalagon jöttek a villámgyors támadásaink, amelynek révén Sebestyén Dávid, André Béla és Kolena Norbert is gólt szerzett 3 percen belül. A 36. percben egy szöglet után Takács Tamás is eredményes volt, a végeredményt a csapat tavalyi házi gólkirálya, Torma László állította be (9-0). Az utolsó percekre egyébként lehozta a kapusát a gödi csapat, ám így sem sikerült gólt szerezniük.
Ez volt egyébként az Újpest Futsal Club első tétmérkőzése, amelyen nem kaptunk gólt. Külön öröm számunkra, hogy egész sokan kilátogattak a mérkőzésre, reméljük a jó eredmények és a biztató játék még több szurkoló meccsre járási kedvét meghozza.
Két forduló után tehát 6 pontot gyűjtöttek Tóth Keve fiai és 13-1-es gólkülönbséggel vezetik az NB II-es Keleti-csoportot.
A következő mérkőzésünk pénteken lesz a szintén százszázalékos, és második helyen álló Romhány ellen, akik Kartalon játszák a hazai mérkőzéseiket. A meccs 20:30 órakor kezdődik.
Következő mérkőzés:
Rájátszás, 3.forduló:
Március 22. Szombat
Újpest FC - Nyíregyháza
UTE Sportcsarnok
18:30 óra
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | SG Kecskemét | 2 | 18 | +3 | 11 |
2 | Veszprém | 2 | 17 | 9 | 10 |
3 | Berettyóújfalu | 3 | 14 | 5 | 9 |
4 | Haladás | 3 | 16 | -6 | 8 |
5 | Nyíregyháza | 2 | 14 | -7 | 3 |
6 | Újpest FC | 2 | 12 | -4 | 1 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 03.17.
17 gólos: Thiago Cardoso (1)
13 gólos: Czerman Márk
13 gólos: Hadzsi Máté (3)
11 gólos: Lucas Moreira (1)
6 gólos: Östör Martin
4 gólos: Vas Ádám
4 gólos: Kasza Dániel
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
3 gólos: Medveczki Máté (1)
3 gólos: Kártik Zsombor (2)
2 gólos: Milavecz Kevin
1 gólos: Sipos Gergő (1)
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
Gólpasszok:
15 assziszt: Lucas Moreira
11 assziszt: Thiago Cardoso
10 assziszt: Hadzsi Máté
7 assziszt: Östör Martin
7 assziszt: Czerman Márk
3 assziszt: Kovács Benjámin
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
1 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Medveczki Máté
1 assziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
2010 - 2025.03.17. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Östör Martin | 104/35 |
Lucas Moreira | 75/33 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 45/25 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Thiago Cardoso | 24/17 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Czerman Márk | 21/13 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Horváth Barnabás | 61/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |