Hétfőn újpesti házi rangadó!
Hétfőn 18:30-tól a Halassy Olivér Sportcsarnokban ismét lila-fehér házi rangadót rendeznek, ezúttal az UTE pályaválasztása mellett. Az anyaegyesület utánpótlás játékosait szerepelteti a futsal bajnokságban, akik az utóbbi időben egyre jobb eredményeket értek el, ennek ellenére Tóth Keve vezetőedzőnk győzelmet vár Torma Lászlóéktól.
Ez lesz a két csapat negyedik mérkőzése. Az előző szezonban minkét találkozót szoros küzdelemben az UTE nyerte (8-4-re és 6-5-re). Az őszi idényben azonban Újpest FC-220Volt siker született, szintén 8-4-re. Akkori góljainkat Sebestyén (3), Torma (2), Nagy (1), André (1), és Kolena (1) szerezték. Fájó pont Tóth Keve vezetőedző számára, hogy felsorolt játékosok közül holnap csak Torma László játékára számíthat. De rajta kívül is csak Ivanics, Sviatkó és Pál tudnak játszani az őszi csapatból. Ennek ellenére a győzelem a cél, amellyel nem csak felzárkózhatunk a 6. helyezett Tolna mögé, hanem kiegyenlíthetjük az UTE elleni összesített mérleget is.
A "tavaszi" csapatból is lesz hiányzó, méghozzá Dalmady István, akit az előző mérkőzésen kiállított a játékvezető, ő ezen a mérkőzésen tölti le egy meccses eltiltását.
Várunk mindenkit szeretettel, a két csapat várhatóan izgalmas mérkőzést vív egymással.
A jövő héten egyébként pénteken is pályára lép együttesünk: január 31-én, 20:20 órától Újpest FC-220Volt – ELTE-BEAC mérkőzés lesz a Halassy Olivér Sportcsarnokban.
Következő mérkőzések
Véget ért a bajnokság!
2023-24. Play-off
Férfi Futsal NB I Alsóházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Nyírbátor | 10 | 18 | +14 | 34 |
2 | Aramis | 10 | 13 | +2 | 20 |
3 | MFA | 10 | 7 | +6 | 17 |
4 | Újpest FC | 10 | 11 | -5 | 15 |
5 | PTE-PEAC | 10 | 7 | -7 | 15 |
6 | Maglód | 10 | 5 | -10 | 9 |
Hozott pontok: Nyírbátor 7, Újpest 5, Aramis 4, PEAC 3, Maglód 2, MFA 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2023-24. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 21 | +74 | 63 |
2 | Berettyóújfalu | 22 | 15 | +52 | 48 |
3 | Veszprém | 22 | 14 | +35 | 45 |
4 | Kecskemét | 22 | 14 | +26 | 44 |
5 | Nyíregyháza | 22 | 12 | +31 | 39 |
6 | DEAC | 22 | 8 | +13 | 30 |
7 | Nyírbátor | 22 | 9 | -11 | 28 |
8 | Újpest FC | 22 | 8 | -14 | 28 |
9 | Aramis | 22 | 8 | -22 | 26 |
10 | PTE-PEAC | 22 | 3 | -67 | 12 |
11 | Maglód | 22 | 3 | -52 | 11 |
12 | MFA | 22 | 2 | -65 | 7 |
Házi góllövőlista 05.06.
31 gólos: Lipl Noel (10)
19 gólos: Horváth Benedek (10)
16 gólos: Östör Martin (5)
12 gólos: Hadzsi Máté (7)
8 gólos: Harnisch Ákos (4)
6 gólos: Klacsák Bence (1)
5 gólos: Bozidar Simic
4 gólos: Horváth Barna (2)
4 gólos: Kovács Benjámin (3)
2 gólos: Katona Noel
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Szieber Martin
1 gólos: Neumann Ádám
Öngól: Érsek (Maglód), Haász (Kecskemét), Sánta (Nyírbátor)
Gólpasszok:
15 assziszt: Östör Martin (8)
14 assziszt: Horváth Benedek (6)
13 assziszt: Lipl Noel (7)
8 assziszt: Harnisch Ákos (3)
6 assziszt: Hadzsi Máté (2)
5 assziszt: Bozidar Simic
6 assziszt: Klacsák Bence (4)
4 assziszt: Kovács Benjamin (2)
4 assziszt: Horváth Barnabás (1)
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Géczy András
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Szenyán Roland (1)
(Zárójelben a rájátszásban elért pontok)
MAGYAR KUPA
Gólok:
4 gólos: Harnisch Ákos
3 gólos: Horváth Benedek
3 gólos: Östör Martin
1 gólos: Hadzsi Máté
Öngólos: Hegyi, Szabó, Korompay (TF)
Gólpasszok:
3 assziszt: Harnisch Ákos
2 assziszt: Gémesi Gergő
2 assziszt: Horváth Benedek
1 assziszt: Östör Martin
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Lipl Noel
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Klacsák Bence
NBI összújpesti góllista
2010 - 2024.05.06. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Östör Martin | 80/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Hadzsi Máté | 21/12 |
Horváth Barnabás | 61/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai