1% az újpesti futsal jövőjéért!

 
Az Újpest Futsal Club Sportegyesület közhasznú non-profit szervezeti megalakulása óta folyamatosan arra törekszik, hogy a futsalozni vágyó fiatalokkal a sportágat megszerettesse és szakszerű képzéséhez lehetőséget nyújtson. A tavalyi évtől kezdve egyesületünknek lehetősége van a személyi jövedelemadó 1%-ának elfogadására. 2013-ban az Önök támogatásának eredményeként 41 ezer Ft-ot fordíthattunk felszerelés vásárlásra, amelyet ezúton is köszön az Újpest FC-220Volt! Kérjük, ha tehetik, idén is támogassák adójuk 1 %-ával a sportolni, és ezen belül is futsalozni vágyó újpesti fiatalokat.
 
Szervezetünk azon dolgozik, hogy minél több lehetőséget nyújthasson hazai -, illetve nemzetközi versenytornákon, bajnokságokon, edzéseken és táborokon való részvételhez. Szeretnénk a jövőben az utánpótlásképzésben is tevékenyen részt venni. Terveink között szerepel U19-es és U15-ös csapat létrehozása is. 
Ha támogatni kívánja munkánkat, ehhez az adóbevallási csomagban kapott nyilatkozatot az alábbiak szerint kell kitölteni: 
 
RENDELKEZŐ NYILATKOZAT A BEFIZETETT ADÓ EGY SZÁZALÉKÁRÓL : 
 
A kedvezményezett adószáma: 18135705-1-41 
A kedvezményezett neve: Újpest Futsal Club Sportegyesület 
 
FONTOS!
A rendelkezése csak akkor érvényes és teljesíthető, ha a nyilatkozaton a kedvezményezett adószámát, a borítékon pedig az ÖN NEVÉT, LAKCIMÉT ÉS AZ ADÓ AZONOSÍTÓ JELÉT pontosan tünteti fel. A borítékot a ragasztott felületére átnyúlóan saját kezűleg írja alá! 
Az Újpest Futsal Club Sportegyesület köszöni az Önök támogatását! Kérjük, ha módjukban áll, továbbítsák ismerőseikhez cikkünket, így lehetőséget nyújtva másoknak is, hogy az Újpest Futsal Club Sportegyesületet az adójuk 1 %-val támogatni tudják. 
TUDNIVALÓK: A nyilatkozatot tegye egy olyan postai szabvány méretű borítékba, amely e lap méretét csak annyiban haladja meg, hogy abba a nyilatkozat elhelyezhető legyen.