Gólzáporos győzelem az Inter ellen
Hosszú idő után a három pont megszerzésének egyértelmű esélyeseként várhattunk egy találkozót az egyébként BLSZ-ben nagypályán remekül szereplő Inter CDF ellen. A futsalban első évüket játszó vendégek ugyan utolsó helyen szerénykednek a ligában, mégis újdonsággal bíró teherként viselhették a mieink a győzelmi kényszert. Zoufal Nándor bajait több dolog is nehezítette, például Tóth Krisztián eltiltása, vagy Kolder-Nagy Dániel, László Erik, vagy éppen Sós László sérülése.
Óvatosan kezdték a csapatok a mérkőzést a csapatok, a vendégek láthatóan kontrákra rendezkedtek be, amelynek a 3. percben meg is lett a jutalma. Egy labdaeladás után Razaei egyedül vezethette a kapura a labdát, majd a ziccert értékesítette is. A mieink sorcseréje után több helyzet is kialakult, de mégis egy remekbeszabott Csicsó kidobás után Vincze Dezső fejjel egalizált a 6. percben. Ezt követően egyre nagyobb lett a fölényünk, és ha nehezen is de beindult a gólgyártás. A 12. percben Szabó Zsolt, egy perc múlva pedig Hornyák Ádám kaparta ki magának a gesztenyét, ezzel pedig 2 gólosra növeltük az előnyünket. A félidő előtt Kolena lövésébe Vogel ért bele számunkra szerencsésen, ezzel megnyugtatóvá téve az előnyünket a szünetre (4-1).
A második félidőben sokkal jobb koncentrációval léptek pályára a mieink és nem egy, nem két remekbe szabott találattal pillanatok alatt kiütéssé tettük a győzelmünket. A harmincadik perc tájékán szinte percenként potyogtak a gólok, sőt ezen kívül még rengeteg helyzet is kimaradt. A mérkőzés végére kissé kiengedtünk, előbb büntetőből, majd két kontrából is gólt szereztek a vendégek, de az utolsó perceket ismét meghúztuk és kialakult a 13-4-es győzelem, amely a legnagyobb arányú győzelmünk az idei bajnokságban
Nagy öröm a csapat számára, hogy ismét akadtak új szurkoló arcok a lelátón. Reméljük egyre többen látogatnak ki hozzánk a mérkőzések alkalmával.
Pénteken újabb mérkőzés, az 5 ponttal előttünk álló Máltai Szeretetszolgálat csapata ellen, a Kerék utcában 20 óra 50 perctől.
Jegyzőkönyv:
Újpest FC-220Volt - Inter CDF SE 13-4 (4-1)
Budakalász, 50 néző. V: Horváth, Pápai, Kubicsek
Újpest: Csicsó - Kolena, Garami, Solti, Szabó. Cserék: Hornyák, Munkácsi, Demián, Zoufal, Vincze, Szöczei (k).
Inter: Naszvadi - Gyulai, Batgarel, Razaei, Ottó. Cserék: Straub, Vogel, Hedayati, Mohammadi, Dehghani, Sarlak.
Gólszerzők: Vincze (6., 29.), Szabó (12., 34, 38.), Hornyák (13., 39.), Vogel (19. öngól), Kolena (22., 33.), Munkácsi (27.), Demián (32.), Solti (35.), ill. Razaei (3.), Gyulai (35. büntetőből), Sarlak (37., 38.)
Sárga lap: Vogel (16.), Gyulai (32.)
A jegyzőkönyv ide kattintva is elérhető. A mérkőzésről lesz gólösszefoglaló is a youtube csatornánkon.
Következő mérkőzések
Véget ért a bajnokság!
2023-24. Play-off
Férfi Futsal NB I Alsóházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Nyírbátor | 10 | 18 | +14 | 34 |
2 | Aramis | 10 | 13 | +2 | 20 |
3 | MFA | 10 | 7 | +6 | 17 |
4 | Újpest FC | 10 | 11 | -5 | 15 |
5 | PTE-PEAC | 10 | 7 | -7 | 15 |
6 | Maglód | 10 | 5 | -10 | 9 |
Hozott pontok: Nyírbátor 7, Újpest 5, Aramis 4, PEAC 3, Maglód 2, MFA 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2023-24. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 21 | +74 | 63 |
2 | Berettyóújfalu | 22 | 15 | +52 | 48 |
3 | Veszprém | 22 | 14 | +35 | 45 |
4 | Kecskemét | 22 | 14 | +26 | 44 |
5 | Nyíregyháza | 22 | 12 | +31 | 39 |
6 | DEAC | 22 | 8 | +13 | 30 |
7 | Nyírbátor | 22 | 9 | -11 | 28 |
8 | Újpest FC | 22 | 8 | -14 | 28 |
9 | Aramis | 22 | 8 | -22 | 26 |
10 | PTE-PEAC | 22 | 3 | -67 | 12 |
11 | Maglód | 22 | 3 | -52 | 11 |
12 | MFA | 22 | 2 | -65 | 7 |
Házi góllövőlista 05.06.
31 gólos: Lipl Noel (10)
19 gólos: Horváth Benedek (10)
16 gólos: Östör Martin (5)
12 gólos: Hadzsi Máté (7)
8 gólos: Harnisch Ákos (4)
6 gólos: Klacsák Bence (1)
5 gólos: Bozidar Simic
4 gólos: Horváth Barna (2)
4 gólos: Kovács Benjámin (3)
2 gólos: Katona Noel
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Szieber Martin
1 gólos: Neumann Ádám
Öngól: Érsek (Maglód), Haász (Kecskemét), Sánta (Nyírbátor)
Gólpasszok:
15 assziszt: Östör Martin (8)
14 assziszt: Horváth Benedek (6)
13 assziszt: Lipl Noel (7)
8 assziszt: Harnisch Ákos (3)
6 assziszt: Hadzsi Máté (2)
5 assziszt: Bozidar Simic
6 assziszt: Klacsák Bence (4)
4 assziszt: Kovács Benjamin (2)
4 assziszt: Horváth Barnabás (1)
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Géczy András
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Szenyán Roland (1)
(Zárójelben a rájátszásban elért pontok)
MAGYAR KUPA
Gólok:
4 gólos: Harnisch Ákos
3 gólos: Horváth Benedek
3 gólos: Östör Martin
1 gólos: Hadzsi Máté
Öngólos: Hegyi, Szabó, Korompay (TF)
Gólpasszok:
3 assziszt: Harnisch Ákos
2 assziszt: Gémesi Gergő
2 assziszt: Horváth Benedek
1 assziszt: Östör Martin
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Lipl Noel
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Klacsák Bence
NBI összújpesti góllista
2010 - 2024.05.06. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Östör Martin | 80/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Hadzsi Máté | 21/12 |
Horváth Barnabás | 61/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai