Januártól Simon Péter a vezetőedző!
Az őszi idény végeztével változás történt az Újpest FC-220Volt szakmai vezetésében. Januártól Simon Péter veszi át a felnőtt csapat vezetőedzői posztját. Zoufal Nándor két és fél éven át irányította a csapatot, mind a pályán, mind azonkívül sokat tett a klubért, ráadásul a tavalyi évben a 2. helyre vezette a gárdát. Sajnos a remek szakmai munka ellenére az idei őszön a megerősödött NB II-es bajnokságban már nem jöttek az eredmények, és a Magyar Kupából is kiestünk. A célként megjelölt felsőházi tagság esélye egyre távolabb került, ezért közösen úgy döntöttünk, hogy egy vérfrissítéssel a kispadon nagyobb esélye lesz az egyébként kíváló képességű csapatnak a jobb eredmény elérésére.
Azért döntöttünk Simon Péter személye mellett, mert szintén remekül felkészült edző, és emellett ismeri is a csapatot. Egyszer már egy nehéz időszakban egy fél éven keresztül irányította játékos-edzőként az Újpest FC-220Volt szakmai munkáját, és akkor egy sikeres tavaszi idénnyel megszilárdítottuk a helyünket a bajnoki tabellán.
Zoufal Nándornak köszönjük ezt a remek két és fél évet, a klubhoz való lojalitását! A klub vezetése szeretné leszögezni, hogy elégedett volt Nándi szakmai munkájával, ezért számítunk szakértelmére más területen a klub életében! Bízunk benne, hogy az U18-as csapattal elkezdett eredményes munkát is tovább tudjuk vinni együtt!
Nemsokára egy interjúval is jelentkezünk régi-új edzőnkkel, Simon Péterrel!
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |